A klímával való fűtés egyáltalán nem új technológia, de az elterjedése sajnos még közel sem történt meg. Ha arra gondolok, hogy pár hónapja még én sem tudtam erről semmit és anyag sem volt nagyon elérhető a neten, nem is csodálom.
Úgyhogy, amikor fűtéskorszerűsítéskor emellett tettem le a voksom, igyekeztem mindent dokumentálni, hogy másoknak már egy helyen legyenek az anyagok, ne kelljen keresgélniük.
- Az első cikkemben magával a klímás fűtéssel foglalkoztam, meg a félelmeimmel, kérdéseimmel. Kattints és olvasd el, ha lemaradtál róla! --->
- A második cikkben a tél közepén ugyan, de a nyaggatásoknak engedve egy gyors tapasztalattal és számokkal jöttem. Ezt itt tudod elolvasni! --->
És ugyan azt hittem, hogy nálam több kérdése senkinek sem lehet a témában, nos a második cikket, miután már több mint 100 000-en olvasták, ránk ömlöttek a kérdések. Miután kapacitáshiány miatt nem tudok mindenhol egyenként válaszolni (pedig úgy illene, bocsi), így összeszedtem ebbe a cikkbe jó pár kérdést és megpróbálom itt megválaszolni.
Nem vagyok isten
Fontos, hogy nem vagyok a téma koronázott királya és pár dologra én sem tudom a választ. Nem akarom propagálni ezt a fűtést, nincs is belőle hasznom (sajnos:(). Ahogy minden fűtésnek, ennek is megvannak az előnyei és a hátrányai. Ha pedig lenne olyan fűtés, ami minden szempontból a legjobb lenne (pl. telepítés költsége, üzemeltetési költség, környezetszennyezés, zaj, kényelem, megtérülés, élettartam, garancia, stb... ), akkor csak egyetlen fűtésrendszer létezne.
Az lenne "A fűtés". De nem sokáig, mert a kormány átnevezné "A Nemzeti Fűtés"-re és rögvest barnára festené. De nem létezik, ahogyan AZ autó, A kávéfőző vagy AZ étkezőasztal sem.
Úgyhogy csak azért, mert neked az egyik szempont mindennél értékesebb (pl. zaj), még nem biztos, hogy a világhatalom akarja ráderőszakolni ezt a fűtési módszert. Neked akkor egyszerűen nem ez az ideális választás. Ne bánts érte senkit. Világbéke.
Érdekel milyen módszerekkel tudsz még pluszban spórolni a fűtésen?
Olvasd el ezt a cikket is!
Olvasd el ezt a cikket is!
Öveket becsatolni!
31 Kérdés és válasz a klímával való fűtésről
A cserépkályhát azért nem kellett volna elbontanod, jól jön ha nincs áram és nem megy a fűtésed.
A felvetés teljesen jogos. Itt igazából az ember kockázattűrése a kérdés. Valós kockázat, hogy áramkimaradás legyen. Valós, de kisebb kockázat, hogy ez a kimaradás egy óránál tovább tartson. Létező, de még kisebb kockázat, hogy ez az áramkimaradás egy napnál is tovább tartson.
Ezt minden ember érzi belül, hogy mi fér bele a kockázattűrésébe és mi nem. Én azt, hogy egy napnál tovább tartson áramkimaradás (pár óra alatt nem hűl ki az otthonom) annyira elenyészőnek érzem, hogy a hely, amit a kályha foglal, nekem nagyobb értéket képvisel a tartalékfűtésnél. Nekem a mérleg a hely felszabadítása irányába billent.
Erről lehet vitatkozni, de felesleges, mert ez tényleg nagyon emberfüggő.
Megkérdezhetem hány négyzetmétert fűtesz pontosan és milyen a falazat, aljazat, mennyezet?
Még szép! 50m², belvárosi bérház, így a falak 100 éves tömör kis téglából vannak és 40-60 centi vastagok (szobánként eltérő). Lefelé alsó szomszéd van, felfelé meg a gerendák és a farkasordító hideg padlás. Ami még fontos infó lehet, hogy a nyílászáróim már mind cserélve vannak háromrétegűre és a belmagasság 3,8 méter.
Fujitsu álcázott hirdetés! LOL
Lebuktam. Úgy álcáztam a Fujitsu hirdetést, hogy kiírtam, hogy én ezt tetettem fel (hiszen tapasztalatból tudom, hogy sokan megkérdezik). Az első cikkemben olvashatod a vergődésem a márkák között. Visszaülök még a "Hogyan írjunk úgy álcázott hirdetést, hogy az a legélesebb szeműeknek se tűnjön fel!" tanfolyamra. :P
Inverteres klímád van?
Igen. Áramfogyasztásban hatalmas különbség van inverteres és on/off között. Csak inverteressel vágj bele a hűtésbe/fűtésbe!
Plusz adjuk hozzá az évi 2 karbantartást, tisztítást pl klímahoz, ugye több belteri egyseg x 5-10e ft. Már ez maga 60-120e ft egy családi háznál évente.
Igaz! Első cikkemben foglalkoztam is vele. Kicsit árnyalja a a költségeket, hogy a konvektorok is kaptak nálam karbantartást, tisztítást minden évben. Egy konvektor tisztítása drágábban jött ki, mint egy klímáé, de cserébe a klímát kétszer kell évente (hűtésszezon és fűtésszezon előtt). Függ, hogy milyen ajánlatot kapok, de erről még egyáltalán nincs tapasztalatom.
Esetemben a klíma miatt ez egyébként is költség lenne a fűtési funkció nélkül is (elsődlegesen klimatizálni akartam és csak plusz ráköltéssel megoldani, hogy ez legyen a fűtésem is).
A cégnél klímás fűtés van. Állandóan fázunk, mert kb félóránként egyszer kb 5 percig fújja a 20 fokos levegőt. Ilyenkor nem állítható a lapát. Pont az asztalomra jön. Ilyenkor kb lefagy a kezem. Az összes kollégám utálja.
Na, ha valami, ez tényleg kinyírja az ember komfortérzetét. Nem is értettem, hogy amikor még bújtam a prospektusokat, akkor miért írják benne, hogy amikor szünetel (leolvasztja a külső egységről a jeget), akkor kikapcsol a beltéri egység. Most már látom, ezért.
A többi klímáról nem tudok nyilatkozni, csak az enyémről: ez amikor szünetel, akkor lekapcsol. Nem fúj semmit és a lamelláit is vízszintesre állítja. Elindulni is csak akkor indul, ha már átmelegedett. Amíg hideg, el sem indul, így nem is nyomja be a szobába. Szóval, ez (is) csak típusválasztás kérdése!
mennyi a belmagasság a lakásban? Milyen teljesitményű a klimád? H tarifa nélkül fizattél ennyit?
3,8 méter, és egyelőre H tarifa nélküliek ezek a költségek. A pici 2.5/3.2 (hűtő/fűtő), a nagy pedig 4/5 kW.
Ne bontsd a szerződést a főgázzal, csak kérd az óra leszerelését és a vezeték lakáson belüli lezárását. Ilyenkor elviszik az órát, és ledugózzák és leplombálják a csonkot, vagyis nem kell készenléti díjat fizetni, viszont a gázbekötés megmarad. Ha eladod a lakást, vagy beköszönt az örök élet és ingyen gáz korszaka, és vissza akarod szereltetni, nem kell újra végigjárni a bekötési procedúrát.
Hú, net udd meg, mennyit morfondíroztam már ezen. A lakás értékesebb, ha a gáz be van kötve? Mennyivel? Végül arra jutottam, hogy elbontatom, mert a maradék konvektorok biztosan repülnek. Szarok és csak a helyet foglalják. A parapetjükön keresztül meg jön be a zaj és a huzat is. Viszont ha elbontom, akkor meg falon kívül csak úgy megy egy gázcső minden szobában az ablak alá. És kis személyes: utálom, hogy a gázcsövön megül a por, de 3 méter magasan van. Tudod, ez ilyen "csúszós lejtő effektus". :D
(Ráadásul belül a lakás ablakai körül 100 éves faberakások vannak. 40 évvel ezelőtt, a nagy gázosításkor igazi Mekkmester módjára, alul kivágták a díszberakást és odafúrtak egy konvektort. Ezt is helyre akarom állítani eredetire. Bocsi az offért!)
Hosszas mérlegelés után jutottam arra, hogy több érv szól ellene, mint mellette.
A hosszú élet és az ingyen gáz viszont jól hangzik, aztán bevillan az In Time film és a nyersanyagátok. Paradox, de nem akarnék olyan országban élni, ahol ingyen van a gáz. Ráadásul fosszilis energiahordozó, dinók és növények haltak meg érte és kinyírjuk vele a Földet. Arra ott van Trump. :(
Kérünk majd infot nyárról is. Amit télen megspórolsz a fűtésen az nyáron nem megy bele a klíma által megzabált áramba?
A téli fűtés nem függ attól, hogy nyáron hűtök-e. Így azt a pénzt, amit most télen spórolok, azt én döntöm el, hogy mire költöm. Vehetek belőle túrórudit, VR szemüveget, vagy akár költhetem arra, hogy nyáron hüvi legyen. Amúgy 10 fokot hűteni a lakást sokkal-sokkal-sokkal olcsóbb, mint 25 fokot fűteni. Ráadásul a technológia jelenleg ott tart, hogy hűteni jobb hatásfokkal hűt, mint fűt. Gondolom, mert hűtésre nagyobb a kereslet és arra fejlesztettek?!
Nekem inverteres, és a -10 fok körül jól befagyott a kondenzvíz kivezető cső.. emiatt a kültériből ömlött a víz, a cső jégcsapdugója miatt. Ilyenkor mi van, mert azóta nem merem bekapcsolni?
Ezért lehet érdemes téliesíteni a kültéri egységet. Nálam a tervek között volt olyan is, hogy a kültéri egység elvezetőcsöve elmegy kívül az ereszcsatornáig. Ebben a verzióban a cső kapott volna egy fűtőszálat, hogy ne alakulhasson ki benne jégdugó. Ez a csövön belül futott volna és melegítette volna azt. Persze nem úgy kell elképzelni, hogy 40 fokra, hanem csak éppen annyira, h ne alakuljon ki jég. Így a fogyasztása is jelentéktelen. Végül nálam az lett, hogy az elvezetőcső az összes beltéri és kültéri egységtől befelé jön és a csatornába vezettettem. Így nem is kellett fűteni.
Nálad érdemes lehet szakival téliesíttetni.
Szia arra lennék kiváncsi,hogy nem száritja ki a levegöt ? Mert ugye a hűtésnél ki vonja a nedvességet és ugy hűt legalább is én így tudom
Csak hűtéskor szárítja a lakás levegőjét. Fűtés módban igazából az utca levegőjét szárítja, ott keletkezik a kondenzvíz.
Legegyszerűbb példa az, ha egy forró teára gondolsz. Ha kiteszed az asztalra, akkor száraz marad a bögréd. Ha viszont a hűtőből kiveszel egy hideg kólát, akkor a palack nedves lesz, mert a hideg miatt kicsapódik rá a szoba párája. Na, pont ez történik a klímánál is: ha hideg, akkor kicsapódik, ha meleg, akkor meg nem történik semmi.
Mi az a H- tarifa??? Köszönöm a választ!
Előző cikkemben foglalkozom vele. Röviden: ez egy új villanyóra a meglévőd mellé. Erre csak az olyan fűtésrendszer köthető, ami megújuló energiából nyeri a hőt (a klíma ilyen) és cserébe harmadával olcsóbban kapod hozzá az áramot. Tehát, a klímás fűtéshez olcsóbban jön a szolgáltatótól az áram, mint a tévézéshez vagy a kávéfőzéshez.
- http://www.eon.hu/Uzleti_h_arszabas
- http://www.eon.hu/Aram_informaciok_arak
Értem. Tehát akkor egy 30 m2-es helyiséget december hóban ki lehet fűteni klímával 20.000 HUF-ért, úgy hogy veszünk bele egy Fujitsu (! fizetett hirdetés !) klímát 600.000 HUF-ét. Tényleg megéri! :) Mindeki tudja, hogy a villamos energiánál drágább fűtési mód nem létezik! ...és bizony a klíma is árammal megy! Én egy egész - 160 m2-es - családi házat befűtök 25-30e-ből a fűtési időszakban. Nyáron pedig a klimatizációm 0 az az 0 Ft pusztán abból eredően, hogy jó tájolású a ház és hőszigetelt.
50m² és a telepítés 900 000 forint volt. A december hónap 11 748 forintból lett kifűtve úgy, hogy ebből 30m² állandó 24 fokos, míg 20m² 22 fokos.
(A cikk natív cikk (nem PR), ráadásul a Provident támogatta és nem a Fujitsu.
Mi a natív cikk?
Olyan, mint amikor a híradóban azt mondják, hogy "az időjárásjelentést a tigriscsíkos lábbeli támogatta". Ilyenkor magát az időjárást és annak jelentését nem befolyásolja a szponzor. Nem lesz ettől melegebb vagy hidegebb a holnapi előrejelzés, tehát a tartalom nincs befolyásolva. Azt az infót kapod, amit szponzor nélkül is kapnál, csak abban segítenek a támogatók, hogy az infó megszülethessen, hogy megkaphasd. Ha akarod.)
Van drágább: a nyugalmi ember hőleadása kb. 60 W. Azaz, ha azért csinálok egy tucat gyereket, hogy velük "kifűtsem" a lakást, akkor az etetéssel, életben tartással drágábbra jön ki, mint az elektromos fűtés. És még a gyámügyet is ki kell játszanom, hogy ne vegye el a "radiátoraimat". Ha nem nekem kell etetnem őket, akkor számomra már mindjárt ingyen energiaforrás lesz. Így "fűtik" a plázákat vagy sok Tescót. :P
Az elektromos fűtésnél meg olcsóbb a klímás fűtés, mert a klímás fűtés nem az elektromosságból állítja elő a hőt, hanem a környezetből nyeri. Szó szerint az utca levegőjéből és áramra azért van szüksége, hogy ezt a folyamatot fenntartsa. Tehát arra kell áram, hogy lebutítva a gázt keringesse a kültéri és a beltéri egység között.
Az, hogy mennyiből fűthető ki egy lakhely, sok mindentől függ, nem csak a fűtés módjától. Ahogy írod is, hogy a tájolásnak és a hőszigetelésnek köszönhetően például nyáron nem kell hűtened. Nekem viszont kell, mert nem tudom újratájolni a belvárosi lakásomat és a szigetelés sem tőlem függ.
Rengeteg egyéni tényező befolyásolja egy szoba fűtési költségét, így érdemben nem is lehet mit kezdeni azzal az információval, hogy valaki x ezer forintért fűti azt.
Engem az érdekelne, hogy a kültéri egység mennyire zavarja a szomszédokat? Ők mit nyilatkoznak? A legutolsó albérletemből azért költöztem el, mert az alattam lévő kisbolt átalakult éjjelnappalivá és non-stop ment a klíma. Eszméletlenül idegesítő zúgást produkált az épphogy hallható hangtartományban.
Első cikkben részletezem, hogy hogyan füleltem négykézláb, hogy a szomszédok ne vegyenek észre belőle semmit. Nincs is panasz. A külső egység zaja több mindentől is függ:
1. Klíma és klíma között hatalmas a különbség (így nincs olyan, hogy a "klíma hangos", ahogy olyan se, hogy "az autó sokat fogyaszt"). Én tényleg odafigyeltem arra, hogy a kültéri egységem a lehető leghalkabb legyen. Ha nem a szomszédért, akkor magamért, ugyanis a kültéri egység az én ablakaim fölött van. Úgyhogy a választandó klíma leírásában nézni kell a kültéri egység zaját is.
2. Mennyire pörög? A régi on/off klímák vagy pörögtek, mint a veszett egér vagy néma csendben ültek. Az inverteres olyan, mint lámpánál a fényerőszabályzó: ha csak 20% teljesítmény kell, akkor csak 20%-on üzemel. Amikor csak 20%-on megy, akkor még a papíron leírt zaj töredékét sem produkálja. Az én kültéri egységeim nem pörögnek 100%-on.
Én többek között ezért is választottam a szükségesnél magasabb teljesítményűt. Azoknak sosem kell maxon pörögnijük.
....minden szépen muzsikál és egyszercsak beüt a félnapos áramszünet.....na ilyenkor jó,ha ott a vegyestüzelésű kazán,mert a gázkazán is áll ilyenkor.
Korábbinál írtam, hogy ez az egyén kockázattűrésétől függ. Nem tudok felkészülni az atomháborútól a meteorbecsapódáson át a zombiapokalipszisig bezárólag mindenre. Kénytelen vagyok határt húzni, hogy mi fér bele és mi nem.
Költség-haszon elv alapján nálam itt a határ, pedig ha holnap elszabadul egy zombivírus, akkor a családom azért fog meghalni, mert alábecsültem ezt a veszélyt. Remélem legalább gyorsan túl leszünk rajta és nem vergődünk évadokon keresztül, mint Rick. Viszont akkor megkeresem Carlt és magam veszem el a hülye kalapját!
Viszont, ha ez téged ennyire zavar, akkor számodra egyértelműen, egyáltalán nem jó megoldás a hőszivattyús fűtés.
A klíma jó, de az hogy -15°C-on is fűt csak egy dolog, a hatásfoka itt már a konvektorral megegyező, tehát nem erre való.
Hamis dilemma. Igaz, hogy a hőmérséklet csökkenésével romlik a hatásfoka, de ebből nem az következik, hogy nem erre való, hanem hogy a legnagyobb hidegben kb. annyiért fűt, mint például a konvektor, míg a melegebb napokon (-15 fok felett) olcsóbban.
nálunk a házban is felszereltek egy hiper szuper kissé zörgős légkondit, de a téli meleg mégiscsak a cirkóval megy !!!!akkor mi az igazság??régi 80 nm-es lakásról van szó !!!
Nem tudom. Már az, hogy zörög, rosszul hangzik, de számtalan oka lehet. Lehet, hogy csak zavarja a zaj. Kérdezted tőle is? Írd majd meg! ;)
Nagyon nem akarok okosnak tünni, de le tudnád pontosabban írni, hogy hogyan sikerült a fűtési költségedet meghatározni? Mert, ha jól értettem, még mindíg van gázos fűtés, és nem méred külön a hőszivattyúk által fogysztott villanyt.
Gyanusan nagy a megtakarítás a fizikához képest.
Gondolom a helyes az idei fűtésköltség meghatározását / hónap így csináltad:
pl. 2017 októberi fűtésköltség=(2017 októberi villanyszámla)-(2016 októberi villanyszámla)+(2017 október gázszámla)
És így minden hónapban.... (kiindulva abból, hogy éves szinten a havi villanyfogyasztás állandó)
Csak viszonyítás képpen, nem pontos csak úgy hozzávetőleges számokkal:
gáz ára ca.:140Ft/m3
villany ára ca.:40Ft/kwh
1m3 gáz energiatartalma ca. 11kwh.
Tehát:
1kwh hőteljesítmény előállítása villannyal -> 40Ft
1kwh hőteljesítmény előállítása gázzal -> 13Ft
Ha:
Ha vesszük a könvektor hatásfokát: 60%-nak (bár szerintem jobb), akkor gázkonvektorral futve 1kwh hőteljesítmény ára: 21Ft
Azt írtad, hogy most 54%-kal kevesebbet fizetsz fűtésre....
Ha ez igaz, akkor a levegő-levegő hőszivattyúd átlag COP-je: 4 körüli....
Hááááttt 4-es COP-t -5C átlaghőmérséklet körül szerintem nem tud egy ilyen ketyere....
(igyekeztem mindenütt úgy számolni, hogy a villanyos fűtésnek kedvezzek.....)
Ne viccelj! Azért vagyunk itt, hogy beszélgessünk. Nem vagyok én sem tévedhetetlen.
Hogyan számoltam?
Jól látod, így próbáltam kiszámolni. Nálam minden bediktálós és ténylegeset fizetek. A villanyszámla évek óta beállt a havi 11 000 forintra. Pár száz forintot ingadozik csak.
Úgyhogy megnéztem a 2015 (elírtad az éveket) novemberi villanyszámlát és kivontam a 2016 novemberi villanyszámlából. Mivel semmi nem változott a fogyasztók között, csak a klímák lettek újak, így betudtam a villanyszámla-növekedését annak, hogy annyiért fűtöm azt az 50 m²-t.
Mivel van még két helyiség a lakásban, ahol gázzal fűtök, így ugyanezt megnéztem a gázzal is. A 2015 novemberi gázszámla és a 2016 novemberi gázszámla különbségét pedig betudtam annak, hogy tavaly annyiba került a kiváltott 50 m²-em fűtése, ugyanis a konvektoros szobákban fixen beállított és állandó meleg van.
Így megkaptam, hogy tavaly mennyibe került annak a szobának a fűtése gázzal és idén mennyibe került áram segítségével.
Én is túl jónak érzem (pláne még H-tarifa nélkül), ezért is írtam, hogy simán játszik egy +-20% hibahatár. Ennél jobbat nem tudok mérni, mert ez az otthonom, s nem laboratórium.
A számításodban ott látom a hibát, hogy azt mondod:
"gáz ára ca.:140Ft/m3
villany ára ca.:40Ft/kwh
1m3 gáz energiatartalma ca. 11kwh.
Tehát:
1kwh hőteljesítmény előállítása villannyal -> 40Ft
1kwh hőteljesítmény előállítása gázzal -> 13Ft"
A hőszivattyú nem állít elő hőt az áramból. Arra kell neki az energia, hogy a rendszert üzemeltesse. Úgyhogy, amíg egy olajradiátor 1 kWh energiából 1 kW hőteljesítményt éllít elő, addig a hőszivattyú
1 kWh energia felhasználásával 3 kW hőteljesítményt ad le.
A COP érték pont ezt írja le: mennyi energiabefektetéssel mennyi hőenergiát hoz be a lakásba az utcáról. Így viszont a villanyköltségre levetítve az egyszerűsített példánkon keresztül nem 40 Ft, hanem 13,3 Ft (elosztva hárommal).
Ha pedig a konvektorom, meg a hérás kályhám hatásfoka 50% körüli, akkor már gázzal mindjárt 26 forintba kerül 1 kWh hő.
Fontos, hogy több helyen is hangsúlyozom a cikkben, hogy óvatosan érdemes kezelni a kapott költségeimet. Én arra számítok, hogy pl. az átmeneti időszak 50%-os, de a kemény január mondjuk ugyanannyi mint gázzal és akkor a teljes fűtésidényre már csak mondjuk 30% megtakarítás jön ki. Nem tudom, még várom. (Remélem, jól írtam a wattokat. :))
Csak annyit írnék a dolgokhoz, hogy minden amit az árakról és zajszintekről leírt mind hülyeség. 4 darab klímával fűtünk, nagyjából annyiba került mintha a gázkazánunkat lecseréltük volna, a hangja egyáltalán nem zavaró, és tökéletesen meg vagyok elégedve a fűtés értékével.
Próbáltam több helyen is felhívni a figyelmet, hogy konvektorhoz és cserépkályhához képest tudom mondani a számokat. Nem tudom, hogy gázkazánhoz képest milyen, mert nincs. Próbálok kevesebb hülyeséget írni. :)
A cikk szerint konvektoros gázfútés van a lakásban, így gondolom annak előző évi költségével hasonlította össze a klímás fűtést, ami viszont köztudottan drága fűtési mód. Bizonyára egy gáz-központi fűtés esetén már más lenne az arány, talán át is billene a mérleg karja.
Igen, a korábbi konvektoros és kályhás fűtéshez hasonlítottam. Abból kifolyólag, hogy máshoz nem is tudom hasonlítani. :) Első cikkemben, még amikor dilemmáztam, akkor írtam is, hogy a legmodernebb kondenzációs gázkazán üzemeltetési költsége körül van. Ott írom, hogy más szempontok miatt nekem miért billent inkább a klíma felé.
Megújuló energiaforrás, könnyű és gyors telepítés, telepítési költségek, ... Írom is, hogy a gázkazán, radiátorok, csövek, bevésés (nekem fontos) és apróságok mellett nekem még hozzájön, hogy túl drága a hiányzó bélelés a kéményembe. Minden eset más és nem lehet ennyire fekete-fehéren véleményt írni, hogy mi a jó és mi nem.
Plusz a kazán alá a klímát a H-tarifa tolja be.
További költségcsökkentési lehetőség, ha napelemes rendszert szerelsz fel (nem kell sok, 1-2 kWp)
Esetemben sajna nem, mert nem az enyém a tető (társasház). Nálam a további szigetelés maradt csak, mint lehetőség. Parketta alá tervezek még, meg álmennyezettel a plafonra.
- téliesítés nem azt jelenti, hogy nem kell leolvaszatnia a gépnek (szép is lenne ha állandóra fűtve lenne a kültéri hőcserélő), hanem, hogy a leolvasztott olvadékvíz elvezetése van fűtve, ergo nem fordulhat elő, hogy befagy a víz a gépbe.
- A klíma hatásfoka (COP) minden egyes üzemállapotban más és más, nincs olyan hogy -15 fok alatt hirtelen rosszabb lesz a hatásfoka.
Köszönöm.
Hogy programozod a klímádat, hogy éjszakára engedjen 2-3 fokot és ne a nappali 22-23 fokban aludj, hanem az egészséges 19-20-ban, viszont az ébredésed előtt fél órával kezdjen el felfűteni? Erre még nem láttam jó megoldást, csak gázos rendszereknél.
Még sehogy. A Fujitsu programozhatósága ebben egyébként csapnivaló. Vettem már broadlink-es kütyüt, ami vezérli a klímát és ott már korlátlanok a lehetőségeim. Gondoltam, jövőre elkezdem finomhangolni, (mindenképp írok is majd róla).
"hőszivattyús működésű, ami megújuló energia"
Jaj.
A klíma megújuló forrásból nyeri a hőt. Az utca levegőjéből nyeri. Ezért lehet H-tarifára kötni. Áram a rendszer üzemeltetéséhez kell és nem a hő előállításához. A radiátoros gázkazán rendszernél a gáz melegít, de a radiátorokban a vizet egy elektromos szivattyúval keringetjük. Mégsem gondoljuk azt, hogy a gázkazános az egy elektromos fűtés lenne.
Lehet, hogy a megfogalmazásom nem szerencsés, de nagyon nehéz lebutítani, hogy közérthető legyen úgy, hogy némileg maradjon helyes is. Másrészt senki nem olvassa el, ha egy blogban próbálnék tudományos fejtegetésbe kezdeni. Azért igyekszem!
előbb-utóbb úgy befog penészedni, hogy öröm nézni.
A penésznek hideg és nyirkos közegre van szüksége. Fűtésnél ezzel nincs gond, csak hűtésnél adott. A penészesedést viszont karbantartással megelőzhető. Illetve típusa válogatja, de a klímagyártók is odafigyelnek már arra, hogy ez a probléma ne jöjjön elő. Pl. hűtésnél leszárítással vagy különleges bevonatokkal.
A klímafűtéses megtakarításodból levontad már a Provident uzsoráját?
Nem, mert nem hitelből csináltattam! :P Felnéztem most a Provident honlapjára és 24,88% a THM. Az uzsora kifejezést a köznyelv eltérően használja a Polgári Törvénykönyvtől. A köznyelv talán akkor alkalmazza, amikor kiemelkedőnek tartja a kamat mértékét, míg a PTK akkor, ha egy rászorulóval szemben kimondottan előnytelen szerződést köt valaki.
Gondolom, te a kiemelkedő kamatra gondolsz. A bankráción lekérdezve nem látok hitelkártyát, ami 30 % THM alatt lenne. De a 37-39% sem ritka. Így még az sem állja meg a helyét, hogy kiemelkedő kamatozású lenne. Nem tudom.
De nem kell védenem Providentet, igazából nem is számít. Az viszont már érdekes témaötlet, hogy utánajárni, hogy hitelből megéri-e. Emberöltő-e a megtérülése vagy sem. A korszerűsítésre támogatások és kedvező kamatozású hitelek is elérhetőek talán. Jó ötlet, írni kéne róla! Köszi ;)
a tipusodnak utánanéztem és azt látom hogy ez egy split oldalfali klima, nem is hőszivattyús?
Minden klíma hőszivattyú elven működik, ahogy a hűtőszekrényed vagy a modernebb szárítógépek is.
oké, lebuktam. akkor okosítsatok ki, hogy ezek split klímák, amik 3-400 ezerbe kerülnek, miben különböznek a másfél milliós "hőszivattyúsnak " nevezettektől?
Mind hőszivattyús. A drágábbak már többnyire a melegvizet is előállítják neked ugyanolyan gazdaságosan. Illetve eltérés még, hogy miből nyeri az energiát és hogyan adja azt le. A split az levegő-levegő, azaz a kinti levegőből nyeri és a bentiben adja le.
Van levegő-vizes is. Ez hasonlóan a kinti levegőből nyeri, de például bent vízbe adja le, amit keringetünk a padlóban, azaz padlófűtés.
A víz-vízes meg egy tó vizéből is ki tudja nyerni az energiát. Tiszta lego.
Valahogy a magyarban hülyén terjedt el a hőszivattyú megjelölés. Majd Kazincy korrigálja a következő nyelvújításkor. :)
És mit csinálsz ha éppen nem jön a H tarifa, de te meg fázol?
A H-tarifa nem olyan, mint a vezérelt vagy a GEO. Folyamatos az áramszolgáltatás, a tarifája más csak. AlLényeges követelményei csak a COP érték és az, hogy közvetlenül legyen bekötve. Cserébe októbertől áprilisig olcsóbb az áram. Áprilistől októberig is tudod használni a klímádat fűtésre vagy hűtésre, de akkor az óra tarifát vált és fűtésszezonon kívül normál "A" tarifán számol el. Kb. az a lényeg, hogy ne a TV-t dugd rá.
Megújuló energia: " A megújuló energiaforrások a napenergia közvetlen termikus és foto-villamos hasznosítása, biomassza, szélenergia, vízenergia, geotermikus energia, valamint a Holddal összefüggésben az ár-apály energia. (A geotermikus energia nappal való kapcsolata a földfelszín napból és a magmából származó energiaáram jelentős különbsége alapján sorolható a megújuló energiaforrások közé.)[2]"
Részlet a Wikipedia idevágó szócikkéből. Szerzőnk összekeverte a szezont a fazonnal.
A nap közvetlenül melegíti a Föld felszínét (télen is). Ekkor a környezet hőt tárol. A "napenergia közvetlen termikus" rész vonatkozik ide.
Az abszolút nulla fok ‒273,15 °C, amelynél a testből már nem nyerhető ki hőenergia. Azaz, mindaddig amíg a Nap ‒273,15 foknál melegebbre fűti az utcát, addig ez egy folyamatosan megújuló energiaforrás. A kinti -15 fok igazából hőenergia szempontjából egy igen zsíros bödön. A technológiánk tart még csak ott, hogy ebből hőt halandónak elérhetően még csak -50 és -25 fok között tudunk kinyerni. Van még hova fejlődni, de 120 éve még csak fával tudtunk fűteni...
ámítás, gázzal 90 m2-t 13ből kifűtök
Akkor te sokkal rosszabbul fűtöd ki, mert a passzív-házban nulla forint, aktívban meg egyenesen dől a lé és Dagobert páncélterme sem elég hozzá felfogni. :P De azért köszönjük.
Mára ennyi
Remélem segítettem valamit, mert tudom, hogy a gyártók szövegeivel szemben bizalmatlanok vagyunk.
Ha maradt még benned kérdés, vagy új fogalmazódott meg, bátran írj, igyekszünk mindenre válaszolni. Addig is várunk facebookon a mókuscsapatban! ;)
A cikk megírását a Provident támogatta.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Janossz 2017.02.01. 18:55:09
Nos az idei tél, meg a 3300 Ft-os faár ide terelt valahogy...
Lassan beoltódom.
eßemfaßom még áll 2017.02.01. 19:39:12
Nem, a klíma továbbra sem megújulóból nyeri az energiát, de nem is az van a törvényben a H tarifáról hanem ez:
"...legalább 3 jósági fokú hõszivattyúk !és! a napenergiából és egyéb megújuló energiaforrásokból nyert hõt épületek hõellátására hasznosító berendezések üzemeltetését ..."
2017.02.01. 20:02:15
Nos ez csak majdnem igaz így.
De bizony az 1 kWh áramból is meleget állít elő :-)
Így aztán a COP=3 azt jelenti, hogy:
Az 1 kWh áram IS a munkavégzése során végül hővé alakul
ÉS
a munkavégzése során kintről behozott 2 kWh-val együtt a lakásba összesen 3 kWh meleg kerül be.
2017.02.01. 20:10:49
A földgáz jó régen volt 140Ft/m3 ...
A rezsicsökkentés óta ~115 Ft/m3 már.
11 kWh/m3 pedig sosem volt, mivel 9,44 kWh/m3 csak
Így aztán 115/9,44=12 Ft/kWh kondenzációs kazánnal
Hagyományos gázkazánnal és konvektorral (ezek rosszabb hatásfokúak) pedig úgy 15 Ft/kWh a földgáz fűtés energia ára.
A klímás fűtés tehát bizonyosan nem drágább a földgáznál, de jóval olcsóbb is tud lenni.
---
A fafűtés 10-11 Ft/kWh körül alakul.
eßemfaßom még áll 2017.02.01. 20:22:37
Ez így jó misztikusra sikerült, a gyakorlatban meg mindenkinek ott áll ez a rendszer a konyhájában évtizedek óta, hütőszekrény néven :) A hütőszekrény belsejéből kivett meleggel fűti a konyhát :)
Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.02.01. 20:48:34
"Majd Kazincy korrigálja a következő nyelvújításkor."
Kazinczy a saját neve helyesírását is újította? :D
"Áram a rendszer üzemeltetéséhez kell és nem a hő előállításához."
A klíma által felvett áram jelentős része szintén hőként a lakásodban hasznosul. Pl. a kültéri ventilátora által termelt hő egyenesen a kültéri lamelláira jut, azokat melegíti, ahogy a kompresszor által termelt hő is.
Persze ettől még teljesen igazad van abban, hogy a felvett elektromos energia elsődleges célja nem a hőtermelés, hanem a rendszer működtetése.
"A COOP érték pont ezt írja le"
Biztos csak elírás, de a Coop üzletlánc köszöni az ingyenreklámot. :DD
"Azaz, ha azért csinálok egy tucat gyereket, hogy velük "kifűtsem" a lakást, akkor az etetéssel, életben tartással drágábbra jön ki, mint az elektromos fűtés."
Nagyon tetszett a hasonlat!
"meg álmennyezettel a plafonra."
Ha jól sejtem, polisztirolhabos álmennyezetre gondolsz, de bármilyen másra is igaz, hogy csak óvatosan. Az álmennyezet ui. hőszigetel is, hiszen épp az a célod vele, hogy kisebb légteret kelljen kifűtened. Nota bene: nem a légtér számít, hanem a hűlő felületek, de nálad nyilván számít a szoba levegőjének rétegződése is a magasság szerint. Akkor viszont a valódi mennyezet felülete a mostaninál hűvösebb lesz, és elérheti a harmatpontot, amikor is az oda bejutó levegőből kondenzálódik a pára, mégpedig az igazi mennyezetre. Ebből aztán vastagon penészedés lesz.
Tehát mindenképpen meg kell oldanod a kifogástalan párazárást, hogy a valódi mennyezetre ne juthasson el a szoba levegője, ill. azzal együtt a párája.
neduddgi99 2017.02.01. 20:49:04
Én egy netto 76nm-es Ytong 30cm, (falak +szigetelés nélkül, de 2 rtg műag ablakok, 20 cm üveggyapot födémszigetelés) házat fűtök vegyesen klímával és cirko kazánnal. A klíma (3,5KW GREE) szept 02-től fix 24C ra van beállítva, a gázkazán termosztát (rádiós, szabadon vihető házon belül bárhová) 21,5C-ra (kivéve amikor szellőztetünk, akkor levesszük minimumra hogy ne kapcsoljon be feleslegesen) Nos ezekkel a paraméterekkel ezek a költségek jöttek ki: gáz 454m3 illetve kb 600KWh (200KWh/hó átalány, de kb valós fogyás) áram ami összesen 50000FT gáz+ 14100Ft "H" villany tehát összesen 65eFt eddig a fűtésünk ami nem olyan rossz (kb 16eFt/hó) :) Amikor olyan kib@xott hidegek voltak (-18C) éjszakára aklímát kikapcsoltuk, h ne erölködjön. A hőérzet a klímával lényegesen jobb, hiszen egyből fújja a meleget és keringeti is a lakásban. Ha valaki ebben gondolkozik én határozottan javaslom a klímát akár kiegészítő akár fő fűtésnek is! H tarifával mindenkép olcsónak tekinthető mind a kiépítése, mind pedig az üzemeltetése, ráadásul nyáron még hűt is :D
Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.02.01. 20:51:23
Túl későn olvastam a kommentedet, lényegében mindketten ugyanazt írtuk, csak én később.
Nand 2017.02.01. 21:14:35
- Van klímás fűtéssel is foglalkozó topic az indexen, bár infószerzésre elég... problémás.
-fűteni csak inverteres és EEV-s klímával, kapilláris szabályzású öngól.
-a fűtés történik jobb hatásfokkal (vs hűtés) mert a kompresszor által felvett teljesítmény egy az egybe megy fűtési energiába, hűtésnél meg értelemszerűen nem. Ami miatt jobbnak tűnik az EER mint a COP: más körülmények (hőmérséklet) között állapítják meg az értéküket.
-elfagyás: ha nincs fűtve a kondenzvíz elvezetés, még a könyököt is le kell venni a kültéri aljáról, egyes szervizdoksikban is le van írva feketén-fehéren.
- H-tarifának kőkemény feltételei vannak, nem mehet rá bármilyen klíma! Valamint szabványos mérőhelyre telepítik csak, fogsz majd lesni!
- jelentősen eltérő alsó szabályzási határok vannak különböző klímáknál: van amelyik csak 1 kW-ig bír lemenni, van amelyik pár száz W-ig is.
-fűtési ktsg: nagyjából konszenzus az említett topicban, hogy nappali villannyal átlag gázfűtés szintjén mozog, H-tarifával meg értelemszerűen magasan veri a gázt.
-COOP??? :-) Már megint reklám...
- belső oldalra NEM hőszigetelünk!! Penész-penész, tönkrement, elfagyott szerkezet.
Parketta alá minek hőszigetelni, nem fűt eléggé az alsó szomszéd?
- beltéri penész hűtéskor: el ne higgy semmit a gyártónak!! Mit tud leszárítani a ventilátorral 10-20-30 perc alatt? Neked mennyi idő alatt szokott megszáradni a ruhád, ugye nem ennyi idő alatt? Megoldás: át kell rendszeresen kapcsolni fűtésre. Igen, nyáron.
- split azt jelenit hogy külön egységben van kül- és beltéri, nem azt hogy levegő-levegő hsz. Ami egyben van, az a monoblokkos.
Egy rohadt fontos dolog maradt ki: méretezés! Egy hsz (jó, nem mindre érvényes: LTCA, U-crown, van pár) -10,-15 fok környékén már csak a névleges teljesítmény 60-70%-át tudja leadni, azt is jó hangosan. Ezzel számolni kell!
neduddgi99 2017.02.01. 21:27:43
neduddgi99 2017.02.01. 21:34:47
olyan nagyon nem vészes ám :) regisztrált szerelő: munkadíj + ügyintézés 20eFt, villanyóra doboz (Hensel) 8990Ft, plussz kb (nekem) 20m 3x1.5 MT és védőcső kb 6-7eFt (én ástam be. A kérelemhez csatolni kell a klíma adatlapját és a szerelői nyilatkozatot...azt hiszem kb ennyi. Ja az órát az EON ingyen biztosítja....
Parajpuding 2017.02.01. 21:35:25
Szerintem nagyon hasznos a cikk, nagyon használható és értékes információt tartalmaz, ami ráadásul saját gyakorlati tapasztalaton alapul és nem a semmire, mint itt néhány okoskának.
tk6b6t 2017.02.01. 21:41:53
Először is: szinte mindegy is, mivel fűtünk, a vezérlés alapvetően meghatározza a hatékonyságot.
Én vettem a klímákhoz wifi egységet, így egy letöltött alkalmazással bármikor lekérdezhetem és megváltoztathatom a beálításokat, akár távolról is. Az alkalmazással a programozás is egyszerű.
Ugyanakkor megjegyezném, hogy a szokásos heti programozásnak vannak korlátai, annál több, minél rendszertelenebb a család életvitele. Ezért úgy választotam klímát, hogy automatikusan érzékelje a jelenlétet, és ha nincs mozgás, akkor csökkentse pár fokkal a célhőmérsékletet. Így nem kell előre megadni, mikor fekszünk és kelünk, és nem lehet elfelejteni a takarékra állítást.
Nand 2017.02.01. 21:43:22
Nand 2017.02.01. 21:53:18
elemes 2017.02.01. 22:36:19
Egy Hun Hunniából 2017.02.01. 22:44:16
2 hét alatt jött össze a csere. Addig a szerencsére nem brutál durva hidegben hősugárzóval sikerült fűteni (drágán!)
Most is hőszivattyús a fűtésem, DE LESZ mellé villanymentes "alternatíva", egy fatüzeléses kályha/kandalló/tömegkályha(?). És már NINCS feltétel nélküli önzetlen SZERELEM bennem a hőszivattyús rendszer felé. Már CSAK kedvelem! :-D Evvan.
igazi hős 2017.02.02. 00:12:19
És a klímával nem tudsz optimálisan fűteni, míg egy közepesen bonyolult (akár 4 termosztátos és 4 vízkörös) gázkazánt is simán vezérelsz pár tízezer forintból, ami egyszerre növeli a komfortot és a hatékonyságot.
igazi hős 2017.02.02. 00:17:46
neduddgi99 2017.02.02. 04:10:25
neduddgi99 2017.02.02. 04:14:34
tk6b6t 2017.02.02. 06:45:14
tk6b6t 2017.02.02. 06:56:15
Mivel az áram drága, a gyártók ezeket a kütyüket a vezérelhetőséggel tették versenyképessé. Vonatkozik ez a klímákra, de akár az elektromos fűtőpanelekre is. A hagyományos kazánoknál ilyen szempontból nem kicsit le vannak maradva.
szerintem a heti, vagy egyáltalán a fix programozás ma már nem számít hatékonynak..
eßemfaßom még áll 2017.02.02. 07:17:36
A kettő árkülönbözetéből sok évig akkor is olcsóbb a klima ha ingyen adják a gázt
Dezsike 2017.02.02. 08:33:24
Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2017.02.02. 08:45:13
igazi hős 2017.02.02. 09:21:16
igazi hős 2017.02.02. 09:23:00
2017.02.02. 09:48:41
A szezon átlaga!!! a LEGALÁBB COP=3
Vagyis ÁTLAGBAN ~38/~3=12,67 Ft/kWh vagy ettől is kevesebb lesz MÉG a drága nappali áramról is!
Tehát drágább aligha lesz a gáznál.
igazi hős 2017.02.02. 10:02:47
- a termosztátokon beállított hőmérsékletek,
- a termosztátokon mért pillanatnyi hőmérsékletek,
- a kinti hőmérséklet, trenddel együtt (nincs előrejelzés, de tudja, hogy most épp melegszik kint),
- a 3 vízkörön az előremenő és visszatérő vízhőmérséklet,
- a kollektor tárolóban levő víz mennyisége és változása (napsütést nem mér, de azt tudja, hogy milyen tempóval melegszik tárolt víz),
- és ha valami nem tetszik, akkor távolról bármibe belenyúlhatsz.
Ezen kívül közli a napelemek pillanatnyi teljesítményét és napi/havi/éves termelt és fogyasztott árammennyiséget is, de az nem tartozik a fűtéshez.
Nekem ez nem tűnik annyira elmaradottnak, pláne, hogy egy majd 10 éves rendszerről van szó. (Igaz, nem a pár tízezres kategória, de mögötte sem egy 50 nm-es lakás, egykörös fűtése van.)
Fánkevő Fáncsi 2017.02.02. 10:31:48
igazi hős 2017.02.02. 10:36:00
*: mivel Carnot folyamat, ezért inkább hiperbola lesz, tehát még rosszabb.
De mutass egy hőmérséklet-COP görbét egy "házi" légkondihoz és hiszek neked, ha 35 fok különbségnél sem megy 2 közelébe.
@tk6b6t: Megnéztem, amit láttam a Daikin vezérléséről, az alapján tetszik. De időzítéseket ("fél hatkor kelek, ötkor kezdj el fűteni") nem láttam.
Zen de Nem 2017.02.02. 10:37:36
Véleményem, hogy jó amit építettél, jól körüljártad és alapos vagy, de a bekerülés - úgy, (ha jól értelmezem még megy konvektor is)hogy nem a teljes ingatlant érinti a kiépíés - igen magas. Ráadásul, az hogy a fűtési/hűtési időszakok napszakok, nem igazán szabályozhatóak eléggé meglepett...
Medgar 2017.02.02. 10:39:26
2017.02.02. 10:52:24
A "buta ember okoskodik" esete vagy a jelek szerint.
Ugyanis SCOP-nak hívják.... vazze!
- - -
Amúgy eurovent és nézegesd az adatokat.
Ugyanis le vagy maradva világtól...
napalm 2017.02.02. 10:53:13
Remek ötlet!
2 hét "drága" villanyos fűtés miatt beruházol egy akár több százezres alternatív fűtési módba amit még kerülgethetsz is ;)
Fánkevő Fáncsi 2017.02.02. 10:54:01
Úgyhogy tök hülyeség itt fizikázni, és COP-ozni, az egyetlen értelmes összehasonlítás a számla. Az meg azért nagyon helszínfüggő dolog nem lehet általánosítani semmit.
Nand 2017.02.02. 11:16:15
ventilátor: BLDC, annyira megy amennyire kell neki, egy 12-es klímában MAX 50W körül van. Gázfűtés keringetőszivattyúja is hasonlóan eszik.
COP-t +7 fokra adják meg.
"fűtőszál folyamatosan megy" ?? 3 kültérim van, még fűtőszál sincs benne, nem hogy folyamatosan menne.. Igen, állandóan fűtök vele
eßemfaßom még áll 2017.02.02. 11:34:32
Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.02.02. 11:38:51
"Hova van leírva, hogy mit számítanak bele a COP-ba?"
eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:32011R0626&qid=1474110443474&from=EN
Főleg az 1., 2. és a 7. mellékletet nézd. A leírás sajnos nehezen érthető és szinte követhetetlen a sok kereszthivatkozás miatt.
Egy Hun Hunniából 2017.02.02. 11:43:33
És ha 5 vagy akár 10 évente ki kell dobni egy százezres (nagyságrendű) máskülömben korszerű eszközt, az ugye rendkívül gazdaságos. Neked. Nekem nem.
A 100 m2 en elfér a 2-4 vay akár 6-8 m2 -nyi fűtőtest a tüzelőanyagával.
És a másik gondolat:
A LEGOLCSÓBB FŰTÉS NEM A KLÍMA! (És nem is a lopott fa...)
Hanem az (F)EL NEM HASZNÁLT ENERGIA!
Amihez a passzív ház közeli szigetelést javaslom mindenkinek aki teheti(nálam az ablakcsere kell még hozzá).
Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.02.02. 11:45:00
A költségszámításoknál a karbantartási költségek mellett illenék figyelembe venni a kazán ill. klíma várható élettartamát, hiszen a tönkremenetele után újat kell venni. Vagyis célszerű az árát és a beszeelés költségét elosztani a várható élettartam éveivel, és az eredményt hozzáadni az éves fűtési költséghez.
Ha netán hitelből veszed, akkor a kamatköltséget is.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.02.02. 11:52:52
"Amihez a passzív ház közeli szigetelést javaslom mindenkinek aki teheti"
Ezt csak alapos számítások alapján lehet kijelenteni, házanként változhat a hőveszteség, a kívánt belső hőmérséklet és a fűtési mód ill. költség függvényében. A munkadíj és a ragasztó+dübel költsége nem lesz több 20cm vastag szigetelésnél, mint 5 cm szigetelésnél, de amúgy bár az első cm szigeteléssel igen sokat spórolsz meg, minden további centiméterrel egyre kevesebbet. Vagyis házanként változóan van egy optimális szigetelési vastagság, ami persze függ pl. a fűtési rendszertől is.
Hogy kicsit szemléltessem: Ha 50cm szigetelést teszel fel a falakra, akkor biztos kevesebb lesz a fűtési költséged, mint 25cm esetén, de erősen kétlem, hogy a plusz 25 cm szigetelés akár 100 év alatt is behozza az árát. :)
Egy Hun Hunniából 2017.02.02. 11:54:34
Igaz hogy "csak" 4 forintnyi külömbség, de az éppen 20% nyi!
Egy Hun Hunniából 2017.02.02. 12:00:22
A COP vagy újabban SCOP a FŰTÉS jósági tényezője, ahogyan az EER/SEER a HŰTÉSÉ!
További ó tanulást!
Egy Hun Hunniából 2017.02.02. 12:02:36
Egy Hun Hunniából 2017.02.02. 12:07:00
Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.02.02. 13:06:56
Ha ingyen van neki a szigetelés, akkor egyetértek. Ha azonban pénzébe kerül a szigetelés, akkor van az a szigetelési vastagság - természetesen háztól függően -, amely fölött már ráfizetés a vastagabb szigetelés. Ne feledd, a szigeteléssel lényegében előre kifizeted a megtakarított fűtési költség egy részét sok-sok évre előre.
TFH 25cm falszigetelés esetén az éves fűtési költséged 20,000Ft. 50cm szigeteléssel ezt lecsökkentheted mondjuk 14,000Ft-ra - azért nem a felére, mert nem csak a falakon megy ki a meleg, hanem a padlón, mennyezeten, ablakokon át is. Évi 6000Ft megtakarításért nem biztos, hogy érdemes félmillióval többet költeni a szigetelésre.
eßemfaßom még áll 2017.02.02. 13:50:37
eßemfaßom még áll 2017.02.02. 13:52:22
Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.02.02. 14:13:13
És mennyibe kerül neki a plusz 50cm szigetelőanyag? :)
eßemfaßom még áll 2017.02.02. 14:14:35
napalm 2017.02.02. 14:36:14
Passzívházban megfulladsz a nagy melegtől amit a szipi-szupi villany nélkül is működő fűtőalkalmatosságod fog adni.
Én nem vagyok ennyire paranoiás.
De mindenki más hobbinak hódol.
neduddgi99 2017.02.02. 16:21:27
neduddgi99 2017.02.02. 16:31:04
paprika. 2017.02.02. 17:24:09
ez is bene volt az arban
nmreg vetem a hazat
szemettelep melet van
ugyhogy vanak allatok
meg lehetoket simogatni
van kandalo is
ha futoanyag kell cask kimegyek es lapatolok bele szemetet
csak ha mindent elegetsz nagy szmog lesz
foleg gumihuladektol kormol
szeretem kellyt
en itt talaltam meg a boldogsagot
joghurtozas a kanapen kozben meccs a nagykepernyos teven
es jo meleg is van a hazban
no stress csak boldogsag
igazi americai kozeposztaly
tk6b6t 2017.02.02. 20:11:42
Én a nappaliban 20 fokot tartok, és ott nem is kell programozás, mert ha nincs mozgás, úgyis leveszi a hőmérsékletet. A hálóban viszont csak 17 fok van, és egészen pontosan azt teszem, amit a példádban írtál - fél órával felkelés előtt beizzítom, hogy nagyobb kedvem legyen kimászni az ágyból...
Egy Hun Hunniából 2017.02.02. 22:06:22
Passzív szintű szigetelésről írtam. Az az én fogalmaim szerint 20cm vagy grafitosból lehet elég a 15-16cm. Legjobb lehet a gyapot, ha a költségvetésbe belefér.
Erre jöttök az 50 sőt 100 cm-ekkel! Ti vagytok összezavarodva, vagy másnak "segítetek" hogy sikerüljön eltévedni?
Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.02.03. 10:52:37
Drága csekély értelmű medvebocsom,
"Passzív szintű szigetelésről írtam. Az az én fogalmaim szerint 20cm vagy grafitosból lehet elég a 15-16cm."
Tehát akkor szerinted is van egy határ, ami fölött nem érdemes növelni a szigetelés vastagságát. :D Na de akkor miért írsz ilyen balgaságokat, hogy:
"Azt elég nehéz elhinni, hogy van olyan aki jobban jár ha kevesebb szigetelést rakat fel"?
Az külön téma, hogy a 20cm vastag polisztirolhab még nem passzívház szintű szigetelés, hacsak nem szigorúan négyzet alaprajzú és min. kb. 200m2 alapterületű házról beszélünk. Mert minél kisebb egy ház, annál nehezebb elérni vele a passzívház minősítést vagy bármely adott energiaosztály-besorolást. Olvasd el a passzívház minősítés követelményeit, akkor talán megérted. De kétlem.
Mellesleg tényleg nagyot tévedsz, ha azt hiszed, a passzívház-szintű szigetelés éri meg mindig legjobban. De nem fogom neked elmagyarázni, mert láthatóan csak a szád nagy ("Mit szedtek!? Príma az anyag!"), ám az eszed inkább csak olyan Micimackó-szintű.
"Erre jöttök az 50 sőt 100 cm-ekkel!"
Tényleg nem értetted meg a példát. :(
Arcade Macho 2017.02.03. 23:35:00
fincsi kis trollkodas volt...
nem mellesleg ha meglesz a passziv hazad akkor kepes leszel a futesi rendszereket likvidalni?
ha nem akkor minek erolkodni?
a peldaban meg eleve szomszedok voltak ott elmeletileg nulla a veszteseg szemben a passziv szigetelessel...
Arcade Macho 2017.02.03. 23:38:55
ertelme amugy a hotarolos futesnek lenne, azaz annak hogy a csucsidoszakon kivuli aramot fel tudjak venni egyesek, de nagyon ugy tunik hogy az elektromos autokkal egyszerubb lesz azt a celt elerni (SZET-el meg egyszerubb...)
a szamitasok azok hasznosak voltak amugy...
Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.02.04. 22:21:23
Valószínűtlen, hogy belátható időn belül megszüntetik a H tarifát, mert hatalmas a nyomás a megújuló energiák hasznosítására. A politikai nyomás is. Nappali tarifáért a hőszivattyús (és a klímás) fűtés alig lenne olcsóbb a gázfűtésnél, de a hőszivattyú/klíma ára sokkal magasabb egy átlagos kond. gázkazán áránál.
"ertelme amugy a hotarolos futesnek lenne"
A vezérelt áram megszüntetése sem túl valószínű, mert jobb olcsóbban eladni a völgyidőszaki áramot, mint nem eladni. De ha tartasz a H tarifa megszüntetésétől, akkor ugyanilyen joggal tarthatsz a vezérelt áram megszüntetésétől is.
Sokkal nagyobb az esélye a napelemek éves szaldója megszüntetésének. Németországban eleve nincs is ilyen, kb. a fogyasztói ár feléért veszi meg a szolgáltató, és arra is csak 20 éves garancia van. Hogy mi lesz utána, ki tudja.
ArGa 2017.11.29. 09:10:04
Lt. Caine 2018.01.29. 12:11:16
Mert az előző cikkben azt írtad, hogy azért vetetted el a kandalló ötletét, mert az elsőn, ami nagyon messze van a tetőtől és hosszú a kémény. Ebben meg azt írod, hogy fölötted a hideg padlás van...
mokuspeti · http://sporolok.blog.hu 2018.01.29. 12:22:20
Annyi hír van csak, hogy megcsináltattam a maradék 50m2-re is a klímát, úgyhogy megszüntettem a főgáz szerződést és már le is vágattam a gázcsöveket.
@Lt. Caine: Elsőn lakom egy kétszintes házban. Felettem a padlás és a nagy belmagasság miatt is a kémény teteje tőlem több, mint 8 méterre van.
Lt. Caine 2018.01.29. 19:21:10
unicornis 2018.09.14. 21:16:15
No kiskomám, eddig is hiteltelen voltál, innen pedig menj a francba. Építészként és 35 év gyakorlattal azt mondom: Úgy kell annak, aki hisz neked. Tudom, ezt nem teszed ki az ablakba...Pá.
THK 2018.11.30. 11:14:31
Ennek a gyári telefonos alkalmazása ugyan ritka ratyi (bár lehet benne időzíteni, az csak ki- vagy bekapcsolás lehet, és még ezt sem tudja megbízhatóan, rendszeresen inaktiválja az időpontokat) azonban rövid kereséssel kiderült, h a wifis kommunikáció protokollját egy hazánkfia visszafejtette, ezért gyakorlatilag az összes nyíltforrású otthonvezérlő rendszerhez simán hozzáilleszthető!
Abban (pl. Home Assistant) megkapja a saját vezérlőfelületét amin keresztül bárhonnan (gépről vagy telefonnal is) állítható, de időzítéseket is könnyen be lehet állítani és azok már kellően részletesek lehetnek (pl. éjjelre hőfokcsökkentés és alacsonyabb ventillátorfokozat, reggelre pedig emelve ezeket)
Szóval érdemes lehet ebben is gondolkozni, mert így elég egy olcsó Raspberry Pi az otthonvezérléshez és tökéletesen meg lehet vele oldani.
Ha nem wifis a klíma, persze akkor is ott a lehetőség infrás gateway használatára, de az kevésbé jó, hiszen nincs közvetlen visszajelzése.
gaboca2045 2020.08.04. 11:33:06
A Daikin HUngary Kft egy új tanulmányhoz keres olyan lakásokat, házakat, ahol klímafűtésre álltak át, gázkonvektorról.
Ennek keretében kifelé nem beazonosíthatóan (névtelenül, de a település megjelölésével) energetikai tanúsítványt készíttetünk a házról, lakásról,
Természetesen a tanúsítványt rendelkezésére bocsátjuk.
Fűtési szokásait is felmérnénk (egy kérdőív/interjú segítségével).
Tisztelettel érdeklődöm, részt venne egy ilyen felmérésben?
köszönöm szépen.
Üdvözlettel: Szalai Gabriella
szalai.g@daikin.hu
________________________________________
Meteora75 2020.08.04. 12:58:23
mokuspeti · http://sporolok.blog.hu 2020.08.04. 13:29:22
zalukajmy 2024.07.05. 09:10:30