A mókusok spórolnak.

spórolási tippek

Hogyan lett 175 000 forintból új fűtésem 50m²-en úgy, hogy az üzemeltetése is filléres

2016. október 14.

*UPDATE: újabb cikk ebben a témában - tapasztalatok, költségek

Zajlik az ősz és kezdődik a fűtési időszak is. Ám én csak most dőlhettem hátra, mert eddig versenyt futottam az idővel, hogy még 20 fok fölött kiépüljön az új fűtésem. cserepkalyha_elbontva.jpgDőlj hátra, vegyél magadhoz kávét, mert hosszú lesz, de a végére megismersz egy még egyáltalán nem elterjedt fűtési módot, ami nemcsak gazdaságosabb, de bónuszként a nyaradat is tökéletessé teszi, ráadásul mindezt jelentősen olcsóbban, mint az eddigiek.

Kezdődött azzal, hogy nyáron hirtelen felindulásból egyik napról a másikra elbontattam a cserépkályhát a nagyszobából és kézen fogva repült vele a konyha konvektora is. Utáltam, nem bírtam már tovább nézni. Ezt úgy, hogy még nem volt helyette semmi, csak tudtam, hogy őszig lesz. Motiváció pipa.

Új fűtésnél az egyik legfontosabb szempont talán az, hogy hova lesz.

Ezeket az elvárásokat állítottam fel:

  • Belvárosi lakás, így a fa, szén, pellet és minden, amit venni, szállítani, tárolni kell, az kilőve. Én ide nem cipelek, vagy töltögetek, nem rakok és nem gyújtok. Egyszerűen nálam nem opció, hogy a fűtéssel bármennyit is bíbelődnöm kelljen. XXI. század.
  • Legyen olcsóbb üzemeltetni, mint a jelenlegi gázos kályhát és konvektort. Tudom, nem nagy kihívás, de mégiscsak előrébb szeretnék lépni és nem vissza. :D
  • Legyen termosztátos. Azt hiszed, ez nem nagy dolog, de tévedsz. Lakj olyan lakásban, ahol állandón csavargatni kell - nem kólásflakon ez.
  • Legyen alkalmas arra, hogy később intelligens rendszerre köthessem.
  • Tudjam netről, távolról is vezérelni.
  • Ne kelljen neki kémény. Ugyan a lakásban 5 kéményt számoltam össze, de egyik sincs bélelve és máig felriadok éjjelente, az árajánlaton szereplő összeg megpillantása óta.
  • Lehetőleg legyen ZÖLD. Hajlandó vagyok kompromisszumot kötni, de szeretnék megújuló energiaforrásra átállni, hogy maradjon valami a Földből a gyerekeknek is.
  • 10 évig ne kelljen vele törődni, korszerűsíteni.
  • Több, mint 1 év (csak szemkiszúrós) garancia legyen rá.
  • Ne kelljen zsíros kenyéren élnem a beruházás miatt. Legyen ár-érték arányban megfizethető.
  • Zónásítható legyen, azaz minden szobában annyi fok lehessen, amennyit csak akarok, függetlenül a többi szobától.

Először vettem egy szexi gázkandallót - nem kellett volna

De nem azt a kamu konvektoros fajtát, hanem azt az igazi gránitpárkányos beépíthető, angol kandallót. Szerelem volt első látásra. Szemeim előtt már lógtak a párkányon a karácsonyi zoknik. Valahogy így:

gazkandallo.jpgMókus szexy kandallója

Használtan jutottam hozzá, jó áron. Földgázzal megy. Tökéletes az állapota, olyan mintha új lenne. Elegendő a teljesítménye is egy 30 m2-es szobához és már a dollárjelek is megjelentek a szemeimen (mint, tudjuk kinek), hogy tuti befektetés, mert a lakás értékébe azonnal beépül, hiszen mégiscsak egy élő lángos kandalló van a nappaliban. A belvárosban. Az elsőn. Tényleg elég menő. Lett volna!

Aztán jött a jaj.

A kéményes a kéményt akarta bélelni (ezért is lett elvárás, hogy ne kelljen), ill. vakolni a padlástérben, a gázos meg rémisztgetett, hogy ez nem csak egy "bummcsináljuk". Mivel a gázcsövet vissza kell hozzá vágni és kicsit alakítani, így ez így nézett volna ki:

  • gázterv
  • gázóra le
  • munka
  • nyomásteszt (persze ez is pénz)
  • gázóra vissza

Aztán még kell hozzá gipszkartonból a megálmodott álfal is. Szóval pörögtek a szummázandó tételek. Amellett, hogy tényleg nagyon jó lett volna, sajnos nekem túl nagy befektetés és főleg a szörnyű állapotban lévő kémény vitte fel az árát. Hihetetlenül drága és én az elsőn lakom, a kéményt meg tetőn felül kell bélelni. Egyszerűen túl sok méter van köztem és a kémény tetején ülő galamb között.

Így gyötrődve, de mondtam a kandallónak: "Beszélnünk kell!". Szakítottunk. Mondtam minden klisét, hogy nem az ő hibája, stb., de szerintem nem hitte el.

De akkor milyen új fűtés legyen?

A drága kémény eléggé leszűkítette a lehetőségeimet...

  • Gázkazán
    Radiátorokat nem nagyon akartam kiépíteni. Hatalmas befektetés, ráadásul a kábeleket is évek óta vésetem be szobáról szobára a falakba, azt nem akartam, hogy a csövek falon kívül menjenek, de azt sem, hogy most az összes szoba egyszerre szét legyen vésve. (Elég nekem, hogy a konyha romokban. :)) Több, mint 1 millió lenne és mellesleg a kondenzációs gázkazánnak is kell kémény, meg gázterv. Hamvában holt.
  • Villanyradiátor
    Olcsó kiépítés miatt elkezdtem vele sakkozni. Adax, meg az ilyen fűtőtestek jól néznek ki, de nálam 3,8 a belmagasság, úgyhogy a szobába nem lett volna elég egy, a legnagyobb teljesítményűből sem. Kettőt nem akartam, úgy már mindjárt nem olyan olcsó és ki kell vele pakolnom a falat. Inkább képekkel rakom ki, mint fűtőtestekkel. Lépjünk!
  • Padlófűtés
    Vannak ezek a fűtőfilmek, laminált padló alá, ami komfortos, egyszerű és kényelmes. Tetszett, hogy szobánként tudom majd vezérelni, ráadásul ugyanezt lehet álmennyezetbe is tenni. Viszont még nincs meg a végleges koncepció erre a két szobára, így nem akartam ennyire kötni az ebet. Konkrétan még falakat is akarok mozgatni, így nem jó ötlet a jelenlegi állapotokhoz mennyezetet csinálni. Szóval nem.
  • Infrapanel
    Már egy ideje szemezgetek vele. Tetszik a leírás, hogy sugárzó hőt ad, mint a nap. Terveztem, hogy majd elmegyek valami bemutatóterembe, hogy megnézzem/érezzem, hogy milyen. Ám, ha tényleg olyan, mint a nap, ami felé odafordulva melegít, akkor mi lesz a hátammal?! Mindig csak egy irányból sugárzik a meleg?! Hm... Na, ne!

Ráadásul, ezek az árammal menő fűtések ennyi négyzetméteren (30+20) már durva számlát csinálnak. Cuki, hogy a marketinges leírja, hogy 100%-os a hatékonyságú, azaz 1kWh energiából nem pazarol, de lássuk be, ez nem nagy tehetség egy fűtőszál esetében. Akárhogy számoltam, ez bizony gatyaletolós teleket jelentene. Kösz, nem!

Érdekel milyen módszerekkel tudsz még pluszban spórolni a fűtésen?
Olvasd el ezt a cikket is!

A ligetben futás közben egy sün rám fújt és beugrott: HŐSZIVATTYÚ

A sünnek nem tudom mi volt a baja, bőven volt hely kettőnknek is, de a hőszivattyú az nagyon bevésődött.

Mi az a hőszivattyú?

Nagyon új technológiának hangzik, pedig nem az. Annyira régi, hogy mindenki lakásában van, a tiedben is. Hőszivattyús technológiával megy például a hűtőszekrényed. A hőszivattyúból többféle is van, lehet levegős, talajszondás, vizes, tényleg sokféle létezik. Ha a működése érdekel és tudsz fizikaiul, akkor itt elolvashatod, hogyan csinálja.

Ha leegyszerűsítve érdekel csak, akkor az a lényeg, hogy a levegős hőszivattyú nem a külső levegőt szívja be, hanem a hőmérséklet-különbségből nyer energiát. Van egy beltéri, meg egy kültéri egysége és a kettő között flangál a hő.

Hiszen a klíma is ezt csinálja

Pont innen jött a felismerés, mert az fixen tervben volt, hogy jövő nyáron már klímát is szereltetek fel, mert a déli lakás szuper világosságának hátránya az a rengeteg hő, amit nyáron bekapok, ha akarok, ha nem.

Minek költsek most fűtésre, nyáron meg hűtésre?!

Minek építsek ki két gépészeti rendszert, inkább legyen két légy egy csapásra és oldjuk meg ezt egy készülékben. Reményeim szerint spórolva!

futeskorszerusites_klima.jpg

Ma már minden klíma hűtő-fűtő

Komolyan, mindegyik az, ugyanis az, hogy kint adja le a meleget és bent a hideget, vagy fordítva, nem egy nagy technológiai kihívás, egyszerűen megfordítja a klíma a kört és rögtön bent fogja leadni a meleget és kint a hideget.

"Klímával fűteni nagyon drága"

Mindenkinek ez volt az első gondolata, akinek meséltem a legújabb ötletemről, így persze először nekem is. Fontos tudni, hogy klíma és klíma között hatalmas különbségek vannak. Ma már szinte csak inverterest árulnak. Ez fontos, hogy mindenképpen alap legyen.

Minden klímának van az uniós matricáján egy SEER és egy SCOP érték. Ez a két érték a szezonális energiahatékonysági arányszám.

Ami persze így szörnyen hangzik, de magyarul annyit jelent, hogy egy szezon alatt átlag milyen hatékonysággal működik a klíma. A SEER a hűtés és a SCOP a fűtés arányszáma.

Azaz, ha a SEER érték 6.9 akkor az durván lebutítva azt jelenti, hogy egész nyárra vetítve 1 egység villamosenergia felhasználás mellett 6,9 egység energia leadására képes. Azaz 5,9 egységet a környezetből szed majd össze és nem a konnektorból. Ez azért menő, ugye?

SCOP pedig a téli szezonra vonatkozik. Ez a legtöbb klímánál már 3 feletti. Van 6-7 is, ami "le a kalappal" kategória.

Villanyradiátor
1 egység energia a konnektorból = 1 egység energia a szobában
Hőszivattyú
1 egység energia a konnektorból + 2 egység energia a levegőből = 3 egység energia a szobában

Valójában a hőszivattyú a felvett energiát nem fűtésre használja, hanem a rendszer keringetésére, de ez itt most lényegtelen.

Miért fontos, hogy a SCOP érték 3 felett legyen?

Szintén leegyszerűsítve, de ökölszabály, hogy ha például egy szoba kifűtése 30 forint áramba kerül, akkor gázzal ezt kifűtöm 10 forintból is. Tehát a gázzal való fűtés a villannyal való fűtéshez képest, annak harmada.

Viszont. ha egy egység áramhoz elvonok még a környezetből két egységet, akkor a példában szereplő szoba kifűtésének áramfelhasználása harmada lesz annak, mintha sima villanyradiátorral tenném.

És itt van a kutya elásva! Ugyanis. ma már eljutottak a klímák oda, hogy nem csak fűteni tudnak, de a 3 feletti SCOP értéknek köszönhetően ezt már annyiért teszik, mint a legmodernebb kondenzációs gázkazánok. Vagy még annál is jobban.

Oké, eldőlt: átállítom a fűtésemet hőszivattyús rendszerre.

Hőszivattyús rendszerből is van több. Például a talajszondás. ahol lefúrnak 200 métert, mert ott fix 17 fok van, de én az elsőn lakom, ráadásul társasházban, így nekem hőszivattyús rendszerből csak a levegős jöhetett szóba. Azaz, ami a levegőből szivattyúzza el a hőt.

Lássuk, milyen félelmek merültek fel bennem.. aztán meg is válaszolom mindet egyesével.

A legnagyobb aggodalmaim a hőszivattyús fűtéssel szemben

  1. X fok alatt nem tud fűteni.
    Míg a gáznak nem számít, hogy kint milyen a hőmérséklet, addig a hőszivattyúnak nagyon is. Ez az infó egyébként rajta van az uniós matricáján is a klímának. Átlagosan elmondható, hogy -10 fokig tudnak fűteni. A jobbak már -15 fokon is, de a legjobbaknak a -25 fok sem kottyan meg. No, de mi van, ha beüt egy durva nap és nagyon leesik a hőmérséklet?
  2. Komfortos érzés?
    A radiátor, kályha vagy bármi, úgy fűti a levegőt, hogy lassan cirkuláltatja a szobában. Meleg levegő fel, helyére pedig a hideg be. Egy klímánál ez úgy néz ki, hogy a ventilátor fújja. Hűtésnél, amikor be van durrantva, akkor ez érezhetően keringeti a levegőt. Fűtésnél is ez lesz?
  3. Zajos?
    Tiszta sor, hogy egy radiátornak nincs hangja. A konvektornál már van egy pici, meg nagy a pattogáskor, és ha abból indulok ki, hogy a klímának hűtéskor bizony van hangja, akkor bizonyára fűtéskor is lesz.
  4. Tartós?
    Semmi kedvem állandóan javíttatni vagy pár év múlva újat venni. Azt akarom, hogy kifizetem, és utána egyszerűen ne legyen vele baj.

Kell Magyarországra a -25 fokban is működő hőszivattyús fűtés?

Felmentem az Országos Meteorológia Szolgálat weblapjára, hátha van valami statisztikájuk erről. Persze, hogy volt, így azt már láttam, hogy Magyarországon 29 évnyi megfigyelés alapján a leghidegebb hónap a január.

abra2a_1.pngJanuár a leghidegebb hónap a maga átlag -2 fokával.

Majdnem 30 évnyi átlag alapján a januári átlag -2 fok, de mi van. ha pár napot jóval hidegebb van?

Rákerestem erre is, hogy lássam, mi volt a leghidegebb érték az évek során. Nos, találtam hozzá adatot, lehet mazsolázni. Az OMSZ nem tette elérhetővé a 2010 utáni értékeket, biztos mert irigyek, közpénzből. :P Úgyhogy a legfrissebb 20 évről csináltam grafikont. Bejelöltem egy piros vonallal viszonyításnak a -15 és a -25 fokot is, hogy lássuk az arányokat.

Budapest leghidegebb napjainak hőmérséklete 1990-től 2010-ig.

*UPDATE: Közben ráleltem a 2012 - 2016 között mért budapesti leghidegebb hőmérsékletre is. Ez 2012 februárjában volt: -13,1 fok.

Ugyan abból, hogy tavaly milyen idő volt, nem következik, hogy jövőre is annyi lesz, de kiindulási pontnak tökéletes. És azt is jó látni, hogy ebben a 20 évben telente egyszer sem volt hidegebb -10 foknál.

Ezen adatok alapján úgy döntöttem, hogy nem lesz szükségem olyan hőszivattyúra, ami -25 foknál is üzemel (drágább a gép), ezeket a kütyüket meghagyom a skandinávoknak és kiválasztottam egy olyat, ami -15 fokig még képes hatékonyan fűteni. Még ez is túltervezettnek tűnik.

Ki fog vinni a szél a szobából, ha klímával fűtök?

Én azt akartam, hogy egyáltalán ne érezzem, hogy megy a fűtés. Kiokosítottak, hogy ha a szobába szükséges teljesítménnyel azonos klímát veszek, akkor, ha a teljes teljesítményre van szükség, ezek a gépek 100-120%-on pörögnek. Na, ilyenkor fújja le az ember fejét. Ez viszont kiküszöbölhető azzal, ha teljesítményben nagyobbat vesz az ember mókus. Így a szükséges teljesítmény leadásához nem kell maxra felpörögnie, a ventinek sem kell nagy fokozaton hajtania.

Mekkora teljesítmény kell egy szoba fűtéséhez?

Szintén lebutított ökölszabály, de egy teljesen átlagos szigetelésű lakásba, kb. 35W légköbméterenként. Nálam az ablakok már mind passzív jellegű 3 rétegűek, így csak 30-cal számoltam. Gyanítom, az is sok.

szoba 30 (m²) x 3,7 (belmagasság) x 30 (szükséges W) = 3330 W

Azaz, a szoba kifűtésére elég lenne egy 3,3 kW-os klíma. Ilyen nincs, úgyhogy 3,6-ost kéne választanom, de akkor még mindig nagyon dolgozna, úgyhogy 6 kW-osat választottam. Ez már bőven túlméretezett. Persze, úgy tűnik, mintha Rotschild lennék, de az igazság az, hogy a teljesítmények között nem olyan eget verő az árkülönbség. És míg egy kazános rendszernél a túltervezettség meglátszik a számlán, addig hőszivattyúnál ez csak kihasználatlan kapacitás. Nem drágább a túltervezett rendszer üzemeltetése.

Mennyire lesz zajos?

Na, ez központi problémám. Ugyanis, míg nyáron a rekkenő hőségben arra a pár napra bekapcsolni a klímát nem nagy áldozat -hallgatni a hangját cserébe a hüviért-, de télen, amikor 4-5 hónapot folyamatosan megy, na az már más tészta.

Persze nem vagyok álszent: a belvárosban lakom. Messze nem egy semmi közepi tanya. De azzal már bőven kiegyeznék, ha nem lenne hangosabb, mint a beszűrődő város.

Meg is határoztam, hogy max. 20-27 dB, ami még jöhet. Amúgy, itt is számít a túltervezettség, hiszen, ha kisebb fokozaton le tudja adni a szükséges teljesítményt, akkor halkabb is, mert nem maxon pörög.

Ugyan egyik klímás cég sem fizetett nekem (pedig megérdemelném), de ki fogom írni a márkákat. Ha téged zavar, hogy a titkos háttérhatalom gépel most is helyettem és igazából ez csak egy nemzetközi ármány és/vagy bújtatott reklám, akkor ugord át a következő részt. Ha érdekel, hogy én mire jutottam és milyen szempontok alapján, kiknek a gépei a jók, akkor csak egyszerűen olvass tovább! :D

A nekem tetsző leghalkabb hőszivattyús klímák

Prémium kategóriában már majdnem mind hozza, hogy halk legyen, de ott az árak is borsosak, úgyhogy továbbkeresgéltem. A DAIKIN egy nagyon jó kis gép, csendes is, de valami miatt Magyarországon irreálisan drága. Elsőként esett ki.

Ami csendes, az még pár Samsung típus, illetve a Fujitsu gépek. Jó hír, hogy Fujitsunál már a középkategóriás típus is csendes.

A kiszemelt (és nagyon jó árú) Samsung típus, kiderült, azért olyan jó árú, mert fűtésre alkalmatlan. Azaz, lehet vele ilyen besegítő átmeneti fűtést végezni, de egymaga nem fűti ki nekem a telet, ráadásul ebben az esetben garit sem vállalnak rá (lol). Kiesett.

Maradt a Fujitsu. Ugyan nem csak ez az egyetlen szempont hozta ki győztesnek, de arról később. El is mentem egy bemutatóterembe fülelni. A marketing rizsán túl, tényleg nagyon csendes. A többi géphez képest meg ég és föld.

Na, most tartsunk egy kis szünetet, addig menj ki pisilni. Együnk egy Túró Rudit (persze, hogy pöttyöst). Megvárlak, addig nem is írok. Érdemes lesz elolvasni a maradékot. Lassan rátérünk az összegekre is.

Visszajöttél? Ok, folytassuk!

Érdemes odafigyelni a szomszédokra

Ez a Fujitsu típus azért is jó nekem, mert lakás lévén a külső egységek a belső udvarra kerülnek. Itt tilos kitenni utcafrontra úgy, hogy az közterületről látszódjon. Ennek ellenére, csak az utcámban, saroktól-sarokig 17 kültéri egységet számoltam. Mindegy, a szabályokkal lehet egyetérteni, vagy vitatni,ám akkor is köteles vagyok betartani. Függetlenül attól, hogy más leszarja. Attól nem lesz jobb a világ, ha beállok a sorba és én is leszarom. Sőt!

A belső udvaron viszont a szomszédaimnak is vannak ablakaik, így szerintem én voltam az első ember, aki a bemutatóteremben nemcsak a beltérit fülelte, hanem négykézláb a kültéri egységet is. Mondhatnám, hogy nem érdekelnek a szomszédaim, de egyrészt ez nem igaz, másrészt anyukám mindig azt mondta, hogy ilyen esetben egyetlen kérdést kell csak feltennem magamnak:

Én mit szólnék, ha velem csinálnák meg?

Úgyhogy nem volt kérdés. Fontos, hogy a kültéri egység is csendes legyen. A Fujitsu ugyan egyáltalán nem a filléres kategória, de övé a leghalkabb kültéri egység. És tényleg! Meghallgattam. Remélem, így nem borítom majd ki a szomszédaimat és nem fognak télen fáklyával és vasvillával az udvaron gyülekezni.

Bírni fogja a kemény igénybevételt?

Ugye, itt vérzett el a kiszemelt Samsung. Fontos, hogy ha teljes értékű fűtésre is akarjuk használni a klímát, akkor olyat válasszunk, amiket kifejezetten erre is ajánlanak. Nekem ezeket ajánlották:

  • Fujitsu
  • DAIKIN
  • Panasonic
  • Mitsubishi

Úgy tűnik, ez a hőszivattyús mizéria a japánok asztala. Sok szempontból a Fujitsu lett a befutó, pl. azért, mert ezekkel a tulajdonságokkal is rendelkezik:

  • 10 év garancia
    A gari általában 3-5 év ezeknél a klímáknál, míg a A Fujitsu azonnal 10 évet ad. Ehhez két dolgot kell vállalni. Egyrészt be kell regisztrálni a készüléket a weblapjukon. Ez kb. 1 perc. Túléltem.
    Másrészt pedig évente egyszer karban kell tartatni. Konvektorosként ez nekem nem újdonság, hiszen minden szezon előtt hívtam gázost, karbantartáshoz Most is fogok, csak klímásat. Ilyenkor nemcsak átnézik, bemérik, de tisztítják és még a szűrőt is cserélik. Úgyhogy tényleg semmi dolog. Az ára pedig klímánként kb. 10 000 forint. Több készülék esetén olcsóbb. Pont, mint a konvektorosnál.
  • A Fujitsu rendelkezik a legkisebb meghibásodással
    Konkrétan 0,1 %. Azaz 1000 készülékből csak 1 szorul javításra. Egyik márka sem tud ilyen jó számot felmutatni.

Mielőtt nekiállnál a meglévő klímáddal fűteni, erre figyelj!

  • Kérd ki szakember segítségét, hogy a klímád alkalmas-e az egész télen való fűtésre. Gondolom, nem célod egy tél alatt elhasználni.
  • Nézd meg a papírjai között a SCOP értéket. Ha ez nem több, mint 3, akkor nem érdemes ezzel fűtened a gáz helyett. Ha viszont elektromos fűtésed van nappali áramról, akkor már 1 feletti értéknél is megéri.

A legfontosabb viszont, hogy a fűtésre használt klímákat téliesíteni kell.

Úgyhogy. ne állj csak úgy neki, mert nem kell, hogy kint fagypont alatt legyen az idő, mert a kültéri egységed jóval hamarabb egy hatalmas jégkocka lesz és tönkremegy.

Miért jegesedik el a kültéri egység?

Amikor nyáron hűtöd a szobát, akkor bent, a hideg hűtőrácson lecsapódik a pára. Ez a kondenzvíz, ezt vezetik el a beltéri egységtől jobb esetben a csatornába, rosszabb esetben csak úgy ki a szabadba (egyébként ez is szabályozva van és teljesen szabálytalan, csak úgy kicsöpögtetni az utcára...).

Télen, mivel bent nem hűt, hanem fűt, így ez is fordítva van és a kondenzvíz a kültéri egységen keletkezik. Csakhogy, kint, ha hideg van, akkor ez rögtön meg is fagy. Elkezd egyre nagyobb lenni, aminek a vége az, hogy a jég megakasztja a mozgó alkatrészt (külső egységben lévő ventilátor) és eltöri.

A modern klímák ezt már érzékelik és ilyenkor időközönként leolvasztják magukról a jeget. Csakhogy, amíg ezt csinálja óránként 15 percet, addig bent nem fűt.

Mit lehet tenni a jegesedés ellen?

Téliesíteni kell a külső egységet. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a klímások beleszerelnek egy fűtőszálat, egy termosztáttal. Ha a kinti levegő 4 fok alá csökken, akkor ez bekapcsol és nem engedi a jegesedést. Probléma megoldva.

Hőszivattyús klímával olcsóbb fűteni?

Nos, minden számítás szerint igen. Ám puding próbája az evés, ezért én felszereltettem 50m²-en, és várom a telet. (Már vele fűtünk egy hete. ;)) Elvileg, nappali áramon kijön az üzemeltetése annyiból, mintha gázzal fűtenék.

  • Nekem 100 éves kályhám, meg konvektorom volt, így annak a kaki hatásfokával számolva, látványos megtakarításra számítok.
  • Se a konvektor, se a kályha nem volt programozható. A klíma igen, így még ezen keresztül is várok megtakarítást. Mennyit? Bármilyen fűtésnél csak a programozhatósággal 20-30%-ot lehet megtakarítani.

Sőt, még olcsóbb is tud lenni!

A hőszivattyús fűtés megújuló energiaforrás. És mivel ZÖLD fűtés, így igényelhető rá a H tarifa, ami azt jelenti, hogy ezeket a készülékeknek az üzemeltetésére olcsóbb áramot kapunk a szolgáltatótól. 

htarifa.jpgA szolgáltató olcsóbban adja rá az áramot.

Tehát, hőszivattyúval fűteni nemcsak, hogy annyiba kerül, mint a legmodernebb kondenzációs gázkazánnal, de mivel az áramot is jelentősen olcsóbban kapjuk hozzá, így veri a gázt is. Ez van, ha megújuló energiára vált az ember.

Nyáron is olcsóbb vele hűteni?

Nem. A H tarifa úgy van kitalálva, hogy ősztől-tavaszig olcsó áramon van a számlázás, tavasztól-őszig pedig a normális áron. Azaz, amikor nyáron használjuk a klímát, akkor nem kapom meg rá a kedvezményt. 

Erről az egész H-tarifáról fogok írni egy külön cikket, mert sehol sincs normálisan összeszedve, én meg már kiálltam a sorokat. Tudok mindent, úgyhogy lájkold mókust, hogy értesülj a cikkről!

Mennyibe került kiépíteni a hőszivattyús fűtést?

Na,ez többtényezős, mondom is, hogy miért, de előtte csoportosítsunk. A két legnagyobb tétel:

  • maga a készülék ára és
  • a szerelés ára.

Ahogyan korábban részleteztem, nekem extra elvárásaim is voltak a klímával való fűtéssel szemben. Ilyen például, hogy mennyire zajos, vagy mennyire megbízható. Ezek az elvárások persze a készülék árában is megjelennek, de elmondható, hogy ha kevésbé számít neked a zaj, vagy megelégszel 3-5 év garanciával is, akkor már százezres tétel is megfogható a készülékek beszerzési árán.

Ha kinézted a gépet, akkor érdemes megkeresni a legolcsóbb forgalmazót és onnan rendelni, mert tapasztalat, hogy nem mindig a klímaszerelőknél kapjuk meg a legjobb árat. Vagy alkudj! :)

A másik tétel a beszerelés költsége. Ez főleg csak attól függ, hogy a beltéri és a kültéri között mekkora a táv. Én az utcai szobámba levő klíma kültéri egységét sem raktam ki az utcafrontra, így azt a belső udvarról vezettettem be. Ez több, mint 10 méter távolság. Esetemben, csak ez a döntés, 63 000 forint plusz költség volt.

Én a klíma csöveit bevésettem a falba, mert nem akartam látni. Ha téged nem zavar, akkor ezen szintén megfogható egy jelentős összeg és akkor ilyen falon kívüli kábelcsatornába vezetik. Nálam, csak a vésés egy munkanapjuk volt a fiúknak.

Jöjjenek a számok:

Ez abban az esetben ugyanez az összeg nálad is, ha ugyanezek az elvárásaid. Meg akarsz felelni a jogszabályoknak és nem akarod, hogy látszódjanak a csövek + a fenti sok-sok. Így elmondhatom, hogy készülékkel, szereléssel, mindennel együtt egy teljesen új fűtés, olcsóbb üzemeltetéssel:

50m² lakrész = 900e

Mennyibe került volna, ha nem burzsoázom?

Ugyanez a készülék, de nem vésve és csak kicseszve az utcára a kültéri, kijött volna már 700 környékén. Ha pedig a gépeken sem hisztizek és komolyan, totál fapadosan akarom megoldani a fűtést, akkor 500-600 ezer lett volna a számla.

Ezeket mindenki döntse el maga!

Hogy lett fűtésem végül a címben szereplő 175 000 forintból?

Úgy, hogy ennyivel került többe az, hogy fűtésre is jó legyen a klíma. Ugyanis, míg a többi fűtés nyáron csak úgy van, addig a levegős hőszivattyúval nyáron hűtöm a lakást. Télen fűt, nyáron hűt. Két légy.

Én jövő nyáron mindenképpen klimatizáltattam volna, mert nem akartam már több ilyen nyarat. Az elvárásaim alapján pedig csak ennyivel került többe az, hogy egyúttal a fűtést is megoldjam. Így, nekem a fűtésem tényleg csak ennyi ráfordítás. Ez így áll össze:

  • kültéri egységek téliesítése
  • kültéri egységek kondenzvizének is elvezetése a csatornába
  • csendesebb és tartósabb/strapabíróbb készülék választása

Nekem ezek a gépek úgyis ott lettek volna a falon, így legalább télen is kihasználom.

Levegő hőszivattyús fűtés kockázatai

Ugyan beleszerettem, de ettől még van. Azt vettem észre, hogy itthon ez még egyáltalán nem elterjedt fűtési mód, annak ellenére, hogy nemcsak a kiépítése olcsóbb, de az üzemeltetése is jelentősen. Így nagyon véleményt sem tudtam róla itthon összeszedni. 

  • Félek, hogy nagyon hideg lesz.
    Ugyan a pesszimizmust hírből sem ismerem, azért még racionális vagyok. Ha pedig 15 fok alá esik a hőmérséklet, akkor bizony itt vacogás lesz. Ezért csak a fél lakásban oldottam meg elsőre. A maradék két szobában idén még maradt a konvektor. Ha a tapasztalatok jók lesznek, akkor még a nagy nyári meleg előtt ott is felszereltetem. Egyébként, van tartalékban egy kis olajradiátorom, ha esetleg szükség lenne rá. Nem lesz.
  • Kíváncsi vagyok a megtakarítás mértékére.
    A jobb hatásfok és az olcsóbb áramnak köszönhetően nagy elvárásokkal vágtam bele, ami elvileg teljesülni fog, de biztosat csak májusban lehet levonni. Jövök majd a pontos adatokkal.
  • Félek, hogy nem lesz komfortos.
    Az, hogy villámgyorsan fűt fel egy radiátoros rendszerrel szemben, az szuper, de még aggódom, hogy elég halk lesz-e. Nem fogom-e érezni a légmozgást...

Meglátjuk! Májusban megírom a tapasztalataimat. Addig is, készítsd a vendégágyat, mert ha mégis hidegebb lesz, mint -15 fok, akkor be kell fogadnod.

Ez a cikk így is brutálisan hosszúra sikerült, pedig még tudnék rengeteget írni. Remélem, így más is hozzájut azokhoz a válaszokhoz, amiket nekem hónapokon keresztül kellett felkutatnom.

Érdemes velünk maradni, mert ezzel kapcsolatban még meg akarom írni, hogy

  • pontosan hogyan is néz ki ez a H tarifás úri huncutság
  • kivel érdemes csináltatni és kivel semmi esetre sem

Meg, ami még eszembe jut! :)

Addig is, a mókus legyen veled.

UPDATE! Elkészült a következő rész: eddigi tapasztalatok, mérések, költségek! Kattints a folytatáshoz! --->

Gyere facebook-ra is és ne felejts el értesítést kérni, hogy ne maradj le a folytatásról!  

A natív cikk megírását a Provident támogatta.

UPDATE2! Újabb cikk a témában: kérdések és válaszok --->

teszt újdonság tél spórolás kipróbáltuk fűtés villanyszámla fűtéskorszerűsítés hőszivattyú szemléletváltás

190 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sporolok.blog.hu/api/trackback/id/tr211728043

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Soha se tankoljatok Agipnál! 2016.10.15. 08:00:05

  Soha se tankoljatok Agipnál, vagy más néven Eni-nél! Mert egy érdekcsoport az a Tigázzal. Egyre többen vagyunk, akik éve óta nem állnak meg a kútjaiknál. Jómagam még pisilni sem. Bővebben itt.  

Trackback: Tigáz rablóbanda 2016.10.15. 07:59:41

Sajnos az egyéni önfelmorzsolódó tüntető véleménye igaz. Ideje lenne a szervezetet, nem csak erkölcsileg, de büntetőügyileg is elmarasztalni. Bővebben: TiGáz csalás és garázdálkodás

Trackback: TiGÁZ mentalistákkal köti ki a gázt? 2016.10.15. 07:58:07

  A Tigáz-Eni gázszolgáltató körül egyre több "para"- és "maffia" jelenség figyelhető meg mostanában. A sima kis  többletszámlázási csalás, meg előre több hónap számlázása,  meg más egyéb trükkök már nem hoznak nekik elég jövedelmet. Ezért szerintük g...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.10.15. 13:29:52

@Nand: @vilagnezet.blog.hu:

"a maximális teljesítményüket. Ami 8-9 KW/h"
----

Hahhh szakmaiságról beszélni...

Miközben a teljesítmény és az energia fogalmak sem tiszták még.

Vicces vagy.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2016.10.15. 13:30:00

@nonolet:

8 cm vastag hőszigetelő anyagok bruttó körülbelüli ára:

Grafitos polisztirol: 1400 Ft/nm
Kasírozott kőzetgyapot: 3100 Ft/nm

A felrakás + behálózás + simító kétszeri átkenés az kb +1200-1500Ft/nm-re.

Kézi saját festés homlokzati festékkel minimális összeg. Egy hátsó fal esetén elegendő.

Nemes vakolattal való vakolás anyag + munkbér díja az valóban még plussz 1500-2000Ft/nm

Ami azt jelenti, hogy meg lehet ezt azért úszni 2900Ft/nm költséggel is és csak egy falfelület szigetelésével.

Amennyiben minden falfelületet leszigetelsz és a legdrágább nemesvakolatos módszerrel, akkor valóban 5,500Ft/nm körüli és magas árak és magas végösszeg lesz. Az én javaslatom egy 12X3 m-es falfelület esetén = 104.400 Ft + némi festék és némi falfestés.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2016.10.15. 13:33:55

@nonolet:

Javaslom oda, meg visszanézni a következő kifejezés körüli dolgokat:

áramfelvétel kiszámítása teljesítményből

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2016.10.15. 13:46:10

@Nand:

Nekünk a Shidell kétkéményes rendszerünk volt csak kb annyi, pedig egyszintes családi ház. Mai ésszel nem is építenék kéményt és gázt sem vezettetnék be. Akkor is agyaltam rajta, csak akkor nem ismertem még annyira a házunk adottságait. Mostanra ez már tapasztalati tény.

2016.10.15. 13:51:10

@vilagnezet.blog.hu:

Csakhát a csak 8 cm-t felrakni pont annyi egyéb költség és munkadíj, mint a 12 cm-t.

A +4 cm hab ugyan növeli beruházási költséget, ~800 Ft/m2-el.

cserébe minden évben kisebb lesz a fűtésszámla.

Azt gondolom, hogy érdemes befektetni a +hab többlet költségét, ha van rá keret.

Mert utána jobban esik a kisebb fűtés számla, sok-sok éven át :-)

Ha számszerűen nézzük a megtérülést, akkor pedig alighanem még javul is helyzet a vastagabb habbal.

Amellett, hogy a kevesebb fűtés >> zöldebb világ is!

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2016.10.15. 13:54:27

@nonolet:

45 cm-es B30-as falazat
1,5 mészhomok belső falazat
2 cm-es külső mészhomok falazat

~ U érték: 1,10 W/m2K

Erre ráteszünk 8 cm grafitos polisztirolt=

~ U érték: 0,31 W/m2K

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2016.10.15. 13:57:34

@nonolet: Ugyanarra a falra 12 cm esetén=

U érték: 0,23 W/m2K ami valóban megéri még

bár hozzáteszem, nem sok értelme van, ha a többi fal, meg ablak nagy mértékben sokkal rosszabb. Mindent meg jó értékre felhozni hatalmas költség. kevés költséggel is lehet elfogadható értéket teremteni.

2016.10.15. 14:02:18

@vilagnezet.blog.hu:

Akkor sem jó, mert az meg Amper lenne :-)

De ezen nem veszünk össze...

-----

Amire te gondolsz az az energia fogyasztás és az valóban kWh.

De ilyesmi nincs hogy: "kb 5-6 Kw/h max fűtés teljesítménnyel elvagyok."

A teljesítmény az csak kW dimenziójú.

A kWh viszont energia igény.
Ami kijöhet pl. 6 kWh esetén
- egy 6 kW-os cuccból 1 óra alatt
- vagy egy 12 kW-osból 0,5 óra alatt
- vagy egy 2 kW-osból 3 óra alatt

A kettőt nem illik kutyulni, mert az már általánosban is 1-est jelent.

Egy ilyen blogon viszont (ha nem csak elírás) ciki, eléggé.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2016.10.15. 14:08:20

@nonolet:

Nem kutyultam, (illetve igen) hanem ez egy kifejezés mód, mert mindenki kutyulja, akkor én is, hogy megértsék. Mert ilyenkor már mindenki agya az áramszámlákon jár. Egyébként, ha nem emelsz ki részleteket, akkor aki akarja érti. Nekik írtam és nem azoknak, akik nem akarják érteni.

2016.10.15. 14:12:12

@vilagnezet.blog.hu:

Megéri az, mert mint írtam minden más költség gyakorlatilag azonos marad.

Egy átlagos (100-120 m2) ház cirka 120 m2 habot kér a falra, a felár tehát nem vészes, 100 eFt körül van az egészre.

Avagy nincs 15% a beruházási többlet. Amiért cserébe évtizedekig kisebb lesz a számla és zöldebb a világ.

...és ki tudja mit hoz a jövő !
Most meg adott a lehetőség kivédeni, előre.

----

"nem sok értelme van, ha a többi fal, meg ablak nagy mértékben sokkal rosszabb"

Pont ezért fakadtam ki az elején... oly sarkosan.

Mert, ha lehetőség van rá, akkor
-egyszerre és
- minél erősebb hőszigetelést
ésszerű felrakni.

A gazdasági határeset (szerintem)
- utólagos felrakásnál az U=0,20-0,22
- új építésnél U=0,15 körül van falazat esetén.

Mégpedig új építésnél úgy, hogy
- belül a vékony-nehéz-hőtároló fal
- kívül a vastag hőszigetelés

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2016.10.15. 14:16:37

@nonolet:

Valóban megéri, igazad van. Eleinte én még csak saccoltam, de amikor rávettek a számításra is, akkor kiderült, hogy több kell. Hozzáteszem , ha jól rémlik én is eleve csak azt javasoltam, hogy legalább 8 cm-t és ne vékonyabbat. Tehát ebbe a 12 cm-es vastagság is belefér. Egy idő után viszont, biztosan tudod a vastagsággal a költségek nagyon növekedni kezdenek és a hőszigetelő képesség meg már csak minimálisan lesz jobb.

2016.10.15. 14:18:21

@vilagnezet.blog.hu:

Rendben, értelek

Viszont nem tartom jó ötletnek, hogy a hibás módot terjeszted tovább ...

Hisz az olvasottság okán a jó értelmezés sokakat érint és nem baj, ha inkább azt látják a "téves közszokás" helyett, hátha lassan kikopik a hibás.

Szerintem legalábbis.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2016.10.15. 14:23:04

@nonolet:

Azon viszont vitáznék veled, hogy érdemes-e minden oldalt szigetelni polisztirollal egy házon. Még újonan építetten is. Miért? Ugyan azért mint lássunk-e el hűtűkörrel déli ablakokat, vagy sem?

Ha van hőtükör, akkor nyáron kevesebben kell klimázni, de télen többet kell fűteni. A fal is ilyen. Ha kívül szigeteled, akkor az a nap melegét sem fogja fel és nem melegíti vele a lakást, házat. Összhangot kell ebben teremteni és nem csak ész nélkül szigetelni.

zsírvezér 2016.10.15. 14:25:13

a cikk címe nettó hazugság és kattintás-vadász.
A többi szubjektív dologban ezután ,hogyan bízzon az olvasó. Szerintem az történt ,hogy azt gondoltad, hogy na majd te leszel aki több évtizedes tapasztalatot megcáfol nem így lett. Most meg leírod önigazolásképpen...

2016.10.15. 14:27:12

@vilagnezet.blog.hu:

Épp az imént írtam le a véleményem arról, hogy mostanság milyen hőszigetelés éri meg általánosságban.

Ez alá menni az már másról, szól mint az ésszerűségről, úgy gondolom.

"A gazdasági határeset (szerintem)
- utólagos felrakásnál az U=0,20-0,22
- új építésnél U=0,15 körül van falazat esetén."

----

Szoktam mondani, ha kérdeznek, hogy:
ne gondolkodj sokat !

Hanem rakj fel 12-14 cm grafitot vagy 18-20 cm fehéret bármire és kész.

Ha nagyon szűk a keret, akkor 10-12 cm grafitot vagy 14-15 cm fehéret.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2016.10.15. 14:36:04

@nonolet:

A saccolásom amiatt volt pontatlan, mert az én falazatom szigetelés nélkül, a vakolatokkal ~0,29-0,3 körüli lehet. A hatvanas évek lyukacsos téglafalát B30 jellegűt túlbecsültem és abban a vastagságban 0,8 -as u értékűre gondoltam. Mint kiderült ez sokkal rosszabb 1,1 -es érték.

Amit írtál a gazdaságosságról, arany középútról a vastagság terén, abban egyetértünk, nekem is hasonló eredmény jött ki.

Sunder 2016.10.15. 14:40:13

@Skywatcher: vizet. Úgy képzeld el, mint egy padlófűtést, csak sokkal sűrűbb a csövezés, illetve az egész fémlapokba van integrálva (eloszlás) és ugyanarra a szerkezetre függeszkedik amire az alatta levő speckó gipszkarton álmennyezet.
A működési elve pedig felület hűtés-fűtés, tehát mindent felmelegít ami alatta van, és azt adja vissza a levegőnek. Pont ez az egyik nagyon tetszetős tulajdonsága, mert ha azt mondod neki, hogy 24 fok legyen, akkor mindenhol 24 fok lesz, nem pedig alul 22 felül 26 mint a cirkónál.

2016.10.15. 14:46:13

@vilagnezet.blog.hu:

Sajnos az így befogott napmeleg sokkal-sokkal kevesebb, mint amennyi kiszökő meleget a hőszigetelés meg fog.

Gondolj bele....

Bár ragyogóan süt a gyengécske téli nap mégis csak pár fokkal tudja melegíteni a fal hőmérsékletét és azt is csak pár órán át.

A nap nagyobb részében még így is hidegebb a fal kívül, mint bent a lakásban!

Ergo az energia bentről kifelé tart!

Még a napos téli napokon is délutántól másnap reggelig biztosan :-(
Amikor nem süt a nap akkor meg pláne.
Amikor a szél is fúj akkor meg pláne-pláne...

Ez a kifelé tartó hőáram sajnos egy fűtési szezon alatt sokkal több energiát lop, mint amennyit a nap néha-néha betol.

Az így potyára kijutó energia áramot csökkenti le a hőszigetelés.
Ezért hőszigeteljük a falakat, minél jobban.

Mert a megfogott veszteség sokkal több, mint a veszteség a napos napokon :-)

Annyival, hogy még 5-8 eFt/m2 áron is épülettől függően 6-10-15 év alatt megtérül a hőszigetelés pénzügyileg is.

Azaz a netto-tiszta kamata a hőszigetelésben "lekötött" pénznek 5-10-15% esettől függően.

Mégpedig: minél gagyibb a fal eredetileg annál nagyobb ez a kamat % !!!

...és hol talál az átlagember ekkora netto-tiszta kamatot a pénzére ?!

Persze, hátrány, hogy ebből a pénz "lekötésből" nem lehet hipp-hopp kiszállni, csak a ház eladásával...

--------

Az balak eset kicsit más, mert ott a napmeleg HA VAN éppen sokkal nagyobb része hasznosul egy déli/délies ablak esetén a falhoz képest.
(mivel sugárzással jut be és nem csak hővezetéssel!)

De még ablak esetén is az Uw=0,8-1,0 üveg a teljes szezonra optimum környéke, kishazánkban.

Azaz a hőszigetelőnek mondott üvegezés...

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2016.10.15. 14:48:32

@nonolet:

Még egy dolog. Ismerni kellene pontosan a tégla falazat típusát és a vastagságát. Amennyiben B30-as téglánál nagyobb téglatestekből rakták, akkor a kevesebb habarcs miatt jobb a hőszigetelése és lehet még is elég a 8 cm. Mert már arra is kijönne az egyetértésünk általi U= 0,22-es érték. Minden esetre, ha a falazat típusa nem ismert, akkor a 12-es a jobb választás. Vagy max egy köztes 10 cm-es érték.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2016.10.15. 14:58:27

@nonolet: Persze, amit írtál az világos nekem is, de ne csak telet hasonlíts össze nyárral, hanem vegyük csak figyelembe a tavaszt és az őszt is. Akkor az jön ki, hogy egy agyonszigetelt házba hamarabb kell elkezdeni a fűtést és tovább kell fűteni. Még akkor is, ha esetleg összességében kevesebbe kerül a fűtőanyag. Mivel én a napenergiát is hasznosítom és egyre többen vagyunk, nagyon is fontos tényező, amit írok. Nálunk rövidebb a fűtési idény és nem kell klíma sem. Mert a ház hőtároló képességét is figyelembe vettük. Sőt a ház déli falát lehet sötétebb színre is festeni, mert télen, ősszel és tavasszal melegíti a nap. Nyáron meg az 1 méteres túllógó tetőzet védi a naptól.

jerry82 2016.10.15. 15:05:05

Remélem a főfalak lettek végigvésve, azért statikai szempontból ezt nem lehet mindenhol elsütni...

11110000 2016.10.15. 15:30:37

@Nand:
A "tisztán klímával" kifejezésből melyik részt nem értetted meg?

Segítek: ha 15 q fa is játszik, akkor az már NEM tisztán klímával.

2016.10.15. 15:48:28

Akkor az jön ki, hogy egy agyonszigetelt házba hamarabb kell elkezdeni a fűtést és tovább kell fűteni.

-----

Francokat!!!

Erre a saját házam és még sok-sokezer másik erősen hőszigetelt az ellenpélda.

Cirka 2 héttel kezdek később fűteni mint az utcában a többség.

Pedig ezek 1990-1995 közti, azaz nem túl gagyi házak, de csak nálam van erős hőszigetelés (immár 4 éve) és néhányon közepesnek mondható.

Az elmúlt hetek hideg esős időjárásában nálam még 23 fok volt bent, miközben a szomszédok már 1 hete fűtöttek.

Az erősen hőszigetelt ház LASSAN is hűl ki!!! ugyanis.

Mivel a falakban tárolt hő a vastag hőszigetelésen át csak lassan tud kijutni.

Azaz a ház

- lassan hűl ki, ha kint hideg van.

- lassan melegszik át, ha kint meleg van

Ezért nyáron a klíma sem hiányzik.
Mert nem megy a napi középhőmérséklet fölé bent, ha ésszerűen van szellőztetve.

(nappal a meleg levegő nincs beengedve, csak éjjel a hűvös)

-----

Szóval, nem találgatni kéne a ház működését, hanem elgondolkodni írás.
előtt és/vagy kérdezni.

Nand 2016.10.15. 15:54:04

@11110000: Azt írtad, hogy tisztán klímával fűteni a legdrágább megoldás.
Én meg erre azt mondom, hogy a 70e villany és 40e forintnyi fa talán nem olyan "ledrágább" megoldás. Azt a 40e forintnyi fát is simán ki lehetne váltani villannyal, kb ugyanannyi lenne számla. Szóval rohadtul nem a legdrágább megoldás, hiába van benne fa is. -15 fokon is 2 felett van a COP, H tarifával, még mindig 12Ft/kWh, ami valahol a gáz árának felel meg. Érted már?

Phteven 2016.10.15. 16:04:29

Edes istenem, tenyleg van olyan hulye, aki laikuskent kepes ilyen projektbe belekezdeni?! Decibelekkel dobalozunk? Azt se tudja, hogy eszik-e, vagy isszak! H tarifa? Alkalmas merohely es kulon vezetekeles szukseges. Egyaltalan latta elektromos szakember a lakas elektromos halozatat? Lehet 1.5mm- es alu vezetekek vannak. A kotodobozban meg sodorva, kimelegedve.... Azt meg mar nem is emlitem, hogy a futoszal hatasfoka nem 100%. Meg csak a kozeleben sincs...

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2016.10.15. 16:39:48

@nonolet:

Amit írsz nem logikus és nem is lehet igaz. Miért? Az energia megmaradás törvénye miatt. (szellőztetéssel ne keverjük, mert azzal lehet csak csalni a kérdéskörben. Meg esetleg az ablakokkal. Meg esetleg a fűtő elektromos berendezésekkel.)

Ősszel amikor az átlag hőmérséklet erősen és sokkal nagyobb arányban van alatta a kellemes szoba hőmérsékletnek, tehát több hidegebb, mint a melegebb időszak és kevés a napsütés, akkor ezt az állapot a kintről rövid idő alatt bejutó meleg tudja csak egyensúlyban tartani. Ami falon és ablakokon át jut be. (te szerintem túldimenzionálod az ablakok szerepét és alul a falakét)

Amit te írsz, az csak akkor lehet igaz, ha a ház tele van hagyományos villanyégőkkel és régi nagy fogyasztású televízióval, hűtőgéppel, amelyek rengeteg hőt termelnek. Nálunk ilyenek nincsenek. Mindenütt A vagy A +++ gépek és mindenütt led égők. Nem fűtjük itthon főzéssel sem nagyon a házat és saját testhőnk sem teszi azt aránytalanul nagy arányban.

Tehát csak trükkölsz, "csalsz", csúsztatsz valahol és azt a falakra kened.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2016.10.15. 16:55:12

@nonolet:

A termoszba is kihűl a forró tea idővel, ha kint -1 fok van, csak lassabban. A termoszban is elolvad a fagyi, ha kint +30 fok van, csak lassabban.

Tehát a hőszigetelés nem elégséges egy hőegyensúly fenntartására.

2016.10.15. 17:40:16

@vilagnezet.blog.hu:

Valóban nem ezért kell fűteni télen és időnként akár hűteni is nyáron mifelénk.

2016.10.15. 17:44:14

Megint a korábbi tanácsom érvéynes!

Járj utána a dolgoknak mielőtt olyan eget verő butaságokat írsz le saját kútfőből...

Mert az hogy: a jobban hőszigetelt házban hosszzab a fűtési szezon.

Az bizony konkrétan ismét egy orbitális a marhaság lett a részedről.

Járj/számolj csak utána ennek is...
Akkor majd belátod magad is.

11110000 2016.10.15. 17:48:31

@Nand:
Még mindig nem érted.
A tisztán klímával azt jelenti, hogy csak klíma, semmi egyéb. Se fa, se gáz, se villany.
És nem jönne ki annyiból, mert a klímának pont az a lényege, hogy amikor kint nagyon hideg van, akkor nagyon megugrik a fogyasztása, mondhatni exponenciálisan, ha mond ez neked valamit.

És akkor még nincs mivel főznöd, és nincs egy stampedli meleg vized sem.
Annak az árát is számold bele.

Nálam ez távfűtéssel, ami egyébként szintén kurva drága (mivel a ház elrendezése miatt nagyon bonyolult és drága lenne külön mérőzni - elbaszták a tervezéskor, de akkor még senki nem gondolt ilyesmire) a fűtési szezon vízmelegítéssel együtt jön ki 65 négyzetméteren (190 légköbméter) 100 ezer körül.

Parajpuding 2016.10.15. 17:52:46

A tartalmát tekintve egész jó írás, még ha a stílusa kevésbé bejövős. Igaz ugyan, hogy számomra nem tartalmazott semmi újdonságot, korábban már alaposan körbejártam a témát és egyértelmű, hogy akár felújítok, akár építek (családi házat, mert lakásba be nem költözöm), csakis H tarifás klímás fűtés-hűtés lesz (ha addig nem találnak fel jobb ár/érték arányú technikát). Plusz egy kandalló csak úgy a ropogó tűz feeling kedvéért, meg áramszünetes vész esetére.
Gázt, és hasonlókat többé látni nem akarok az ingatlanban. Rövidem: egyetértek a szerzővel, pillanatnyilag nincs ennél jobb fűtés értékben, szolgáltatásban, árban és kiépíthetőségben.

Mr. Heisenberg 2016.10.15. 18:07:27

1) Engem meglepett, hogy a kültéri, beltéri zaját "fülelve" állapítottad meg.

A teljesítmény függvényében felrajzolt diagram decibel-ben nem jobb erre a célra (tekintettel a hallgatózáskor meglévő háttérzajra is).

edguy 2016.10.15. 18:08:25

Nagyon sok okos ember jött ám itt össze!

Skacok a negyedik fűtési szezonomat kezdem klímával, és mindezt "H" tarifával. Elmondhatom, és meg is leshetitek nálam, hiszen külön mérője van a Fujitsu klímáimnak, ha nem hiszitek, hogy baromira megéri ezzel fűteni. Mennyire, nos egy 48 négyzetméteres lakótelepi lakást fűtök 2 db Fujitsu klímával H tarifával, ami természetesen, csak október 15-től jár aprilis 15-ig. A hűtésre április 15-okt 15-ig nem adnak kedvezményt logikusan.
Nos eddig a radiátorokkal havi 15-18 ezer volt havonta, most a hat hónap alatt, még összesen sem használtam el ennyit....igen összesen 15000Ft-ot sem értem el 6 hó alatt!!! Ugyanúgy használom a klímáimat is, mint a radiátorokat anno(távfűtéses lakás) vagyis ha nem vagyunk otthon akkor nem megy, ha hazaérek akkor megy, ez ált. du 3....,és éjszaka sosem fűtök, mert nem bírnék aludni. Így sem kelek 19 foknál hidegebb reggelre. Hétvégeken reggeltől megy este 10-ig kb.Az a pláne ebben, hogy most vágattam le a radiátoraimat a tarjánhős szakikkal, mert a költségmegosztókon állandó fogyasztást mutattak ki nekem, pedig sosem használtam a drága távfűtést, mióta beszereltem a klímákat, és csak ez a megoldás létezik ara, hogy kamu fogyasztásokat ne hozzanak ki nekem. Még így is havi 8 ezret fizetek a tarján hőnek kb, azért mert a 30% át az elhasznált hőmennyiségnek szét osztják a társasházban. A vicc az egészben, hogy a tavalyi évemet(6 hót összesen) 12 ezer forintból kifűtöttem, a már említett szokásokkal. No most okoskodjanak azok, akik nem hiszik el, hogy ez nagyon megéri. Ja, és nálam 25 fok van, nem 20-21 mint a szomszédaimnál, akik hozzám járnak melegedni.

Parajpuding 2016.10.15. 18:35:15

@Parajpuding: nyilván egy normális emberi léptékű házról és lakásról beszélek, nem egy eszetlenül széttagolt, nagy hodály, több szintes vagy tetőteres, akárhány szobás-fürdőszobás-nappalis-közlekedős-kamrás-mozitermes ingatlanról.

fda 2016.10.15. 18:48:46

A lakás távolabbi pontján, pl. a wc-ben, konyhában vagy fürdőben mitől lesz meleg? Vagy olyan bazi erősen fújja a meleget a légkondi, hogy oda is jut belőle?

Ha így van, akkor a nappaliban trópusi vihar lesz, jó nagy meleggel. Soha az életben nem lesz kiegyensúlyozott, egyenletes hőmérséklet a lakásban, és mindig lesz egy kis gépi hőmozgás, ami nagyon idegesítő tud lenni.

A cikkben emlegetett cop érték mellé pedig érdemes tudni, hogy milyen külső hőmérsékletre vonatkozik: ha kint hideg van, ez az érték jelentősen romlik. Azaz, a fűtésrásegítésre alkalmas inverteres klíma elkezd nagyon drága lenni. Mert ha kint hideg van, akkor abból a legszuperebb klíma se csinál ingyen meleget.

fda 2016.10.15. 18:52:28

@edguy: A panelben mások a viszonyok, mert a külön tulajdonú lakások között gyakorlatilag nincs hőszigetelés. Ezért lehet, hogy neked nem tűnik fel, hogy milyen drága a fűtési rendszered - ugyanebben a lakásban (próbád csak ki!) lehet, hogy fűtés nélkül is megvolna pl. 19 fok télen, hiszen a szomszédok akaratuk ellenére téged is fűtenek.

Tehát aki panelban baromira olcsón fűt, az maradjon nagyon csendben, és legyen hálás a szomszédoknak.

Próbálnád ki ugyanezt egy panelhez képest klasszisokkal jobb szigetelésű családi házban. Nem lennél boldog a klímáddal

Punetti kapitány 2016.10.15. 19:02:53

Szívesen olvastam volna a parapetes kazánról is. A konvektor helyére fel lehet szerelni, így nem kell kéményt bélelni.

Harmatpont 2016.10.15. 19:06:10

Jó cikk. Bizonyára többeknek ad majd eligazítást az ügyben.
Néhány kiegészítés azonban szükséges.

1.
Amikor a hagyományos fűtés a rosszul záródó nyílászáróknál beszívja azt a levegőmennyiséget, amit a kályha kienged a kéménybe, a kinti (télen) párás levegő a lakásban felmelegedve szárazzá válik. Így a kályhának és a kéménynek köszönhetően folyamatos a légcsere, a lakásban nem dúsul fel a vízpára. (Ennek a jelenségnek a fordítottja az, amikor kivesszük a hideg sört a hűtőből, a felületén lehűl a levegő, ezáltal párával telítődik, és végül kicsapódik a felületen. Lásd harmatpont!)

Jelen esetben megszűnt a cserépkályha, és új, jól záródó ablakok lettek beépítve. Tehát megszűnt a lakás eddigi természetes légcseréje. Ebből az következik, hogy bent marad és feldúsul a kilégzésből, ruhaszárításból, főzésből, virágoktól stb. származó vízpára. És ha vannak hideg sarkok vagy felületek a lakásban (hagyományos, nem jól szigetelt lakásokban miért ne lennének), ott azokon kicsapódik a pára (lásd harmatpont), és megindul a penészedés.

Ez a probléma kezelhető.
Egyrészt mesterséges légcserét kell a lakásnak biztosítani. Vannak olyan mesterséges szellőző berendezések, amelyeket a benti páranyomás vezérel. Azonban ekkor is szükséges a lakásnak a frisslevegő utánpótlás.
Másrészt meg kell tanulni együtt élni a problémával. Pl. nem szabad a kültérrel határos hidegebb falra zárt, lábak nélküli szekrénysort telepíteni, mert a fal hideg marad, és nem lesz mögötte levegőkeringés. Stb.

Véleményem szerint amikor így bezárnak egy lakást, és nincs légcseréje, akkor egy olyan mesterséges állapotot hoznak létre, amely az ember számára nem természetes és nem optimális.

2.
Ez a cikk példát mutat egy fűtésmegoldásra, amely alapján mások is kedvet kaphatnak ehhez. Ha azonban egy társasházban sokan átállnának erre a megoldásra, bár lehet, hogy egy-egy lakás tulajdonosa a lakása belső villamos hálózatát felújítja, a ház fővezetékei nem biztos, hogy bírnák ezt a belépő, nagy egyidejűséggel fellépő, többlet villamos terhelést.

edguy 2016.10.15. 19:09:48

A klíma fűtési értékét(COP) +5 fok-ra adják meg, itt pl az én klímám 4-es COP tud. Ami nagyon leegyszerűsítve annyit tesz, hogy 1 Kw-ot 4 óra alatt fogyaszt el, ezt anno még először mikor újdonság volt mentem is meglesni az órán, hogy valóban annyi e, és igen annyi! Azért gondoljatok bele, hogy pl a ma egy sör árát sem használom el este 10-ig, ameddig menni fog a klíma. Nos amikor kinn hidegebbre fordul az idő, valóban csökken a jósági érték(COP), de ez sem vészesen, hiszen még mínusz 5 foknál is 3 körüli COP tud, majd mínusz 10-15 nél lesz 2 körüli...ezt én évek óta vezetem egy excel táblában, igaz ma már leszokóban vagyok róla, mert már teljesen meggyőzött a jóságáról ez a fűtési módszer. Mikor van nálunk minusz 10 nappal????, mert nem nagyon volt még az elmúl 3 évben mióta használom, de a cik is kitért erre.
A másik dolog a téliesítés......semmi szükség nincs rá, erre nehogy költsetek egy fillért sem, az enyémek sincsenek téliesítve, és nyomják mint állat azóta is. A gépek alapból fagytalanítanak, ilyenkor valóban nem fűt, de kit érdekel az a még nem mértem, de 5-10 perc kb, amíg nem fűt, észre sem veszed, hogy éppen fagytalanít.
Ami még nagyon pozitív a japán klímáknál, hogy nincs csilivili világításokkal, mindenféle ledekkel a beltéri telerakva, és így éjszaka nem fényárban úszik a szoba, ez nagyon fontos higgyétek el, mert a noname gépeken ezekkel hülyítik a népet. A hangja észre sem vehető, nagyon fülelned kell ahoz, hogy észrevedd, főleg, ha ECO üzemmódban használod. A céges klímáink noname- kütyük, hát skacok azok szörnyűek, bevittem egyszer fogyasztásmérőt hozzájuk, és 3 óra alatt megették azt, amit az én Fujitsum egész nap sem eszik meg, úgyhogy ha valaki vesz mostanában, csak japán klímát vegyen, ők már az 50-es évektől gyártanak ilyeneket.

edguy 2016.10.15. 19:16:51

@fda:

A tetőn lakom közvetlen a lapostető alatt, a szomszédaim inkább tőlem nyernek hőt, mint én tőlük, főként úgy, hogy az egyik mellettem lévő lakásban sincs senki, és az alattam lévőben sem lekik senki sem.. A bratyómék 120 négyzetméteres kégliben élnek, és azóta ők is cseréltek klímára, mióta látják, hogy nálam mennyire jó a dolog. Nos ők is az első évben spóroltak kb 150 ezret a fűtésen, de nekem senkit nem kell győzködnöm, és még hinnetek sem kell nekem. Azzal fűt mindenki, amivel akar, csak, ha valaki valamihez nem ért, az legalább kussoljon, ne dumáljon olyanoknak, akik már évek óta ezt használják.

L von Richthoven 2016.10.15. 19:46:49

Ugyan valaki mondja már meg, hogy miért kerül a kéménybélelés százezrekbe?
A hozzávaló Panoflex, vagy akármilyen más márkanevű flexibilis rozsdamentes cső ára tíz euró alatt van méterenként.. Egy sapka és egy kazán csatlakozó idom sincs több hatvannál, két embernek pedig legrosszabb esetben is nem több mint két óra munka....

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2016.10.15. 20:06:10

@mokuspanna: A szomszéd azért cserélte le, mert 2000 forint/négyzetméter felett volt a fűtési költsége. Vett egy kétszer olyan drágát, ami kevesebbet fogyaszt és halkabb is. Két legyet egy csapásra :)

@csentecsa: A japcsiknál fűthető wc-ülőke is van :)

bellarand 2016.10.15. 20:14:47

Zseniális találmány, legjobban a 0 hőkapacitása tetszik, azaz azonnal fűt. De azért vannak hibái.
1) Nagy a légáram, még ha csendes is, így huzatérzet van, izületeket tönkreteszi, port lebegteti, stb.
2) A COP elég csalóka, hiszen azt egy adott hőfokon számolják. Ahogy hűl az idő, rohamosan csökken a hatásfoka (COP-je). Ráadásul az aktív üzemidejének a nagyobbik része esik a hidegebb időjárás idejére, hiszen akkor nagyobb a hőigénye a lakásnak, tehát többet üzemel.
3) Nem környezetbarát, hiszen még a szuperzöld németeknél is az áram 40 %-át szénből állítják elő, ami iszonyatosan környezetszennyező. Ez az áram meg jó, ha 25%ban eljut a fogyasztóig. A többi veszteség (Joule-hő)
4) Csendes, de azért hosszútávon megfájdul a fejünk a ventilátor zajától.

Kono 2016.10.15. 20:15:07

Én családi házra kértem ilyen kivitelezési ajánlatot és 2 misi fölött volt... Elhiszem, hogy keveset fogyaszt, de akkor az évi 100 ezer Ft-os gázhoz képest ez mikorra is térül meg??
Segítek: 50 év? 80 év? És a szerviz ebben nincs benne. Ezt is érdemes volna átgondolni.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2016.10.15. 20:32:42

@nonolet:

Neked kell belátnod, hogy ha nem viszel be plusz hőt kivülről, vagy belülről egy zárt rendszerbe, az csak hűlhet külső 7-8 c fok körüli átlag hőmérsékletek mellett. Egyszerű fizika. Te pedig azt állítottad mások fűtenek, te még nem. Az állítod, nálad 23 fok van. Nos ez lehetetlen. A külső házszigetelés ugyan is nem csak a kihülést, de a beáramló meleget is leszigeteli. Mivel tovább van hideg, mint meleg a hidegnek kell nyernie és ha lassabban is de ki kell hülnie a háznak.

Valószínű, hogy a belül viszel be plussz hőt a rendszerbe, amit nem veszel figyelembe. El kellene utaznatok egy hétre és lekapcsolni minden elektromos fogyasztót. Biztos, hogy nem lenne 23 fok. Tuti.

bellarand 2016.10.15. 20:34:38

@zuhanorepulesss: Ott a pont! Annyit hozzátennék, hogy nem csak villanymotorral lehet hajtani a kompresszort! A fullos megoldás a gázmotoros levegő-levegő klíma.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2016.10.15. 20:43:40

Hőtárolós elektromos kályha ugyanilyen jó megoldás lehet kapcsolt éjszakai árammal felfűtve. Kicsit lehet, hogy drágább az üzemeltetése, de olcsóbb a kiépítése. Nem kell kültéri egység, nincs kondenzvíz, nincs akkora ventilátor zaj. Nekünk gyerek korunkban az volt a családi házunkban és alig kellett néha fúvatni. Igazából cserépkályha effektus érvényesült inkább hősugárzással. Imádtuk a hátunkkal ráfeküdni és melegíteni magunkat. A fennmaradó kiépítési költséget családi házaknál napelemek kirakására lehet felhasználni és azzal is olcsóbbá tenni.

bellarand 2016.10.15. 20:44:30

@Sunder: Igen, ez a jövő. Hihetetlen, de sugárzással adja le a hő 90 %-át. A padlőt melegíti, az meg a levegőt. Így a padló olyan, mint egy hatalmas radiátor. Ezért csekély dT is elegendő, tehát ideális a hőszivattyúkhot és kondikazánokhoz. A legnagyobb előnye, hogy negy belmagasságnál is ideális, nincs légmozgás és pincehideget ad. Ez a jövő!!!

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2016.10.15. 20:45:28

@bellarand:

Lehet hőlégmotorral is, aminek meg igazából nincs is üzemeli költsége.

Vajdy 2016.10.15. 20:49:18

Kedves Peti!

Végigolvastam a cikket, de a végére némi ellentmondásba ütköztem (lehet a szombati munkanap végére túlságosan elfáradt az agyam :) )

Az érdekelne, hogy akkor végül mennyi lett a teljes költsége (eszközök+anyag+munkadíj) ennek az átalakításnak?

bellarand 2016.10.15. 20:51:15

@csentecsa: Sőt!!! Amikor rálépsz, gyorsan és lokálisan (a talpad alatt) felmelegszik. Komolyan! Zseniális!

Papp Sanyi 2016.10.15. 20:52:40

@Punetti kapitány: Mi olyat raktunk be. Kiépítése a rendszernek egy központi fűtésnek felel meg. Gondolok itt a radiátorokra, csövekre (ez lehet 5 rétegű, réz, szénacél vagy akár horganyzott is)tágulási tartály stb... Egy miniatűr gázkazánként gondolj rá, úgy is működik. Előnye, hogy nem igényel külön engedélyeztetést sem a gázművektől (egyszerűsített készülékcserével megoldható, hisz a régi konvektor helyére rakják fel), sem a kéményseprő cégtől, hisz a parapet adott. Vannak szabályok, amiket erősen ajánlott betartani a problémamentes működés érdekében, de érdemes elgondolkodni rajta.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2016.10.15. 20:53:30

@mokuspanna: @Hortenz: Utoljára 1987-ben volt mínusz 25 foknál hidegebb Budapesten, azóta a mínusz 15-öt is csak nagyon ritkán érte el.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2016.10.15. 20:55:05

@Vajdy: Leírta világosan, hogy 900.000 Ft, de ő ezt csak 175.000 Ft-nak számítja, mert a klímára amúgy is elment volna a többi pénz.

Igen, ez valóban trükk, csúsztatás, de hát ilyesmivel nap mint nap találkozunk és amit akart elérte vele. Eddig éppen 57.251 kattintásszámon áll az írás, ami igen kiemelkedő. Foglalkozunk a témával.

bellarand 2016.10.15. 20:59:26

@vilagnezet.blog.hu: Akár. És nincs kopó alakatrész, hosszú az élettartam. A hatásfoka meg az elméleti max (Carnot-ciklus)

Nand 2016.10.15. 21:15:48

"Mondhatni exponenciálisan" Most akkor exponenciálisan, vagy nem?
Elárulom a titkot: linárisan csökken a COP. Ahogy leírtam, -15 fok körül egyik sincs 2 alatt, tehát 12Ft/kWh körül fűt. Ha nem hiszed el egy felhasználónak, akkor nézd meg az euroventen, ami egy független tanúsító cég. www.eurovent-certification.com/
grafikusan példa: www.scanoffice.fi/fi/tuotteet/tuoteryhmat/ilmalampopumput/raportit-ja-sertifikaatit/vttn-testiraportit

A HMV nem tudom, hogy jön ide.

A fa az meg egy trükkös dolog, ha valaki vizesen vesz de kivárja az 1-2 évet még ekkor is elég nagy bukó, mivel hiába javul az energiatartalma a duplájára, egy csomó súlyt veszít a fa a száradással. Mindezt bedobva egy nem elgázosító kazánba, ami ritkán tud 60% felett teljesíteni, "vicces" dolgok szoktak kijönni a Ft/kWh-ra. Szomszédom konkrétan eltüzel 100q fát évente, tripláját kifizetve, mint én villanyra

fda 2016.10.15. 21:26:05

@edguy: "ha valaki valamihez nem ért, az legalább kussoljon"

Persze ilyen bunkó hozzászólásra valójában válaszolni sem érdemes, de azt hittem, ez a szakmám, bocs.

Távolról persze lehet mindenféle hülyeséggel dobálózni, és a saját megoldásait néha optimistán jónak látja az ember. Bratyód 120 négyzetméteren spórolt 150 ezret? Mégis, mivel fűtött korábban? Ötszázasokkal? Az kemény, én ennél nagyobb területet fűtök, de nem a spórolás, hanem az éves össz fűtési költségem nincs ekkora...

Aztán hogy is van a bratyódnál: a wc-be és a bejárati szélfogóba külön klímaberendezés fújja a meleget? Vagy azokon a helyeken mitől van egyenletes, kellemes meleg?

Ha pedig esetleg olyan fajta ember vagy, aki a paneljába este hazaér, benyomja a légkondit, döglik kicsit a tévé előtt majd aludni megy, reggel pedig elindul, akkor azt a pár órát lehet hogy jól kibírja a légkondi melege alatt ülve, de ezt a megoldást ne hasonlítsuk már össze egy ház fűtésével, ami egész nap kényelmes meleget szolgáltat a használt helyiségekben.

Mert a hűtőszekrényt sem helyettesíti, hogy autóval beállok a garázsba, és nem állítom le a motort, hogy hűtse a sört a légkondi.

Vajdy 2016.10.15. 21:55:32

"Gázkazán
Radiátorokat nem nagyon akartam kiépíteni. Hatalmas befektetés, ráadásul a kábeleket is évek óta vésetem be szobáról szobára a falakba, azt nem akartam, hogy a csövek falon kívül menjenek, de azt sem, hogy most az összes szoba egyszerre szét legyen vésve. (Elég nekem, hogy a konyha romokban. :)) Több, mint 1 millió lenne és mellesleg a kondenzációs gázkazánnak is kell kémény, meg gázterv. Hamvában holt."

Lehet rosszul számolok, deee:
- Mika 6 gázkazán (konvektor helyére, kémény sem kell neki)
- minden szobába 1-2 radiátor (fürdőbe +1 törölközőszárító, + konyhába + folyosóra)
- rézcsövek (fessed falszínűre, vagy vésesd be, ahogy tetszik)
- gázterv, óra le, áthegeszt, órafel
- meg még a munkadíj
- és egy klímát is tegyünk mellé, hogy nyáron ne süljünk meg
-------------------------------------
= ~600.000HUF 50nm-es lakásba. (Tavaly csináltam).

Én nem értem ezt az egész cikket... :)

11110000 2016.10.15. 22:06:50

@edguy:
Bocs, ezeket hadd ne higgyem el, bármilyen agresszív stílusban nyomod is.
Kamu.

Sunder 2016.10.15. 22:13:48

@bellarand: Én is nagyon elégedett vagyok vele. Kedves haverjaim hitetlenkedtek még a szezon előtt, hogy "a szárítás / páratartalom csökkentése nélkül" hogyan lesz ebből effektív hidegérzet. Hát kéremszépen, jobb bármilyen klímánál. Pincehideg, vagy -mivel nekem az dohszaggal párosul és pejoratív- amolyan vályogház effektus, ráadásul huzat, légmozgás és zaj nélkül. Ráadásul körösen zónázható, mint a fűtés. Nekem igazából ezért érte meg még jobban. Ha zónázható klasszikus hűtést tetettem volna be, az alsóhangon 5 darab beltéri egységet jelentett volna, ami mondjuk Daikin-nál vagy Fujitsu-nál majdnem hasonló költség. És még akkor sem tudná ezt a homogén hőeloszlást. Szóval kezdem érteni, miért ezt pakolják a modern felsőkategóriás lakásokba és irodaházakba, tényleg messze ennek a legmagasabb a komfortérzete az összes általam ismert technológia közül.
Csak abban reménykedem, hogy itt is elkezd piaci verseny kialakulni, ami lenyomja az árakat, mert az a pár cég aki érdemben ezzel foglalkozik nem igazán kell versenyezzen.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2016.10.15. 22:17:53

Pusztán az hogy valami elektromos, még nem feltétlen jelenti azt hogy környezetbarát, csak nem ott szennyez, ahol használják. Jelenleg az elektromos áram nagyon kis része származik megújuló erőforrásokból. Az viszont vagány lenne ha a házi szél/naperőműből származna az áram is.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2016.10.15. 22:22:19

@L von Richthoven: Nálam méterenként 25 ezer forintos ajánlatot adtak a kémény bélelésére, és kb. 15 métert kellett volna.

Gour 2016.10.15. 22:23:22

Még annyit, hogy ha klímát szereltettek fel akkor ne a képen látható módon tegyétek. Az előcsövezést rakja bele a falba mester, a beltérit viszont csak a kész, vakolt, glettelt és festett falra szabad felrakatni mivel sokkal szebb lesz a végeredmény és nem lesz összebarmolva a klíma beltérije sem. Igaz ez 5-10e többletet jelent a két kiszállás miatt de a végeredmény miatt megéri!

bandigyerek 2016.10.15. 22:59:00

@vilagnezet.blog.hu: Te magadtól beszélsz ilyen hülyeségeket, vagy segít valaki?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.15. 23:36:13

@KUNTYI:

"mi van akkor, ha a kültéri egységet a családi házammal egybe épített kazánházba rakom, ahol nem megy lejjebb a hőmérséklet +5 fok alá. mennyit nyerek vele illetev okozhat-e ez vmi problémát. (természetesen a kondenzvizet kivezetem)"

Csak annyit, kuntyika drága, hogy a kazánod termelte hővel fűti a házadat, kva nagy megtakarítás lesz.

Vagy ha nem megy a kazán, akkor nem sokáig - pár percig - lesz igaz, hogy +5 fok alá nem megy a hőmérséklet a kazánházadban.

Fizikaórán te ugye kártyáztál a padtársaddal?

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2016.10.16. 09:37:29

@bandigyerek:

Előrébb szoktam járni a gondolkozásban nem csak az átlagembernél, de az agyasabb embereknél is. Sokáig fejlesztő mérnökként dolgoztam és több találmányom is van, amit senki sem gondolt, hogy még is úgy a jó, de úgy jók és úgy működnek.

Úgy hogy véged magadon egy kis önelemzést.

bellarand 2016.10.16. 10:52:13

@csentecsa: Tudom, hogy nem vicc. De én nem a konnektoros változatról beszélek. Olyan is van, amiben zselészerű nag van és nyomásra lokálisan felmelegszik. A síelők is ezt használják, hogy a combjukat melegen tartsa a hidegben. Semmi elektronika, csak kémia!

bellarand 2016.10.16. 10:56:51

@Sunder: Segítenél, hogy ki foglalkozik ezzel? Nagyon érdekelne a téma. hapci2@hotmail.com

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.16. 12:14:20

@vilagnezet.blog.hu:

"Paksi atomerőmű egy elavult gőzgép"

A fúziós erőmű is az lesz, ha valamikor elkészül. Na és? Ismersz jobb hatásfokú és működő eljárást az atomenergia villamos árammá alakításához?

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2016.10.16. 12:53:16

@csentecsa: Most is az. Annyi lesz a változás csak, hogy még kevesebb fával kell tűzelni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.16. 15:58:01

@TanNé:

Jó, akkor tegyél napelemet az atomreaktor mellé.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.16. 16:09:57

@TanNé:

Mellesleg a napelemek milyen hatásfokkal működnek? Ja, hogy a piacon kaphatók a 20%-ot sem érik el? Ennél még Paks 35%-a is jobb.

Ez volt a kérdésem: "Ismersz jobb hatásfokú és működő eljárást az atomenergia villamos árammá alakításához?"

fidesz maszop dk egykutya 2016.10.16. 22:02:45

@Kovacs Nocraft Jozsefne: paks ingyen energiát alakít árammá 35%al? :O

szombi 2016.10.17. 06:34:09

Bocs, de én nem lennék így elszállva magamtól. Az egész "175000Ft" egy hatalmas csúsztatás, ha a végeredményt nézzük. Meg amúgy is. Pozitív hogy azért leírtad mennyi volt ténylegesen. Én azért hozzátennék pár apróságot.
Először is, egy ilyen kicsi lakás (50m2) klimatizálására nem szokás több százezres cuccot kiépíteni, főleg olyan bizonytalan jogi környezetben ahol egyik oldalon utcafront van, másikon pedig belső udvar és a szomszédok. A mobil klíma otromba és a leghitványabb/legolcsópp típusok SEER/SCOP értékei sem épp ideálisak, de egy jobb fajta már 100k-ból megvan. Ez azért elég messze van a 900k-hoz!
A másik hogy a SEER/SCOP érték nagyon-nagyon függ a kinti hőmérséklettől, vagyis jobban inkább a hőmérsékletkülönbségtől. Nagyon szép hogy a fűtési szezon kezdete után 2-3 héttel itt arcoskodsz, majd megnézzük mi lesz amikor napokig 0°C alatt lesz. Hacsak nem veszed vissza a termosztátot 15°C-ra (amiben egy dühösmókus behúzza a sálat az odúba), leolvad a biztosíték és hívhatsz villanyszerelőt. Ja és gatya nélkül 15 fokban rohadt hideg lesz...

Nand 2016.10.17. 08:22:56

@szombi: -15 fok környékén közelíti meg alulról a gázfűtés költségét H tarifával, szóval nem lesz biztosíték melt down... 8-9 A-nél többet nem vesz egy 6kW-os klíma. Amúgy a H tarifa miatt új kábel köti össze a biztosítékot a klímával.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.17. 10:17:47

@Nand: Nemcsak hogy új kábel, hanem külön új biztosíték is lesz. Mivel a H tarifához külön mérő kell, külön biztosíték is lesz, alapból 32A-es, ami bőven elég.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.17. 10:24:49

@szombi:

"A másik hogy a SEER/SCOP érték nagyon-nagyon függ a kinti hőmérséklettől, vagyis jobban inkább a hőmérsékletkülönbségtől. Nagyon szép hogy a fűtési szezon kezdete után 2-3 héttel itt arcoskodsz, majd megnézzük mi lesz amikor napokig 0°C alatt lesz."

Amiről te beszélsz, az a COP, nem az SCOP. Az SCOP (Seasonal Coefficient of Performance) az adott terület éghajlatára jellemző TELJES fűtési szezon súlyozott COP-je, vagyis már tartalmazza a hidegebb napokat is.

Persze van a dologban egy durva csalás is. Magyarország az ún. "hidegebb" éghajlati sávba tartozik, azonban a gyártók rendszerint csak az átlagos hőmérsékletű sávra adják meg az SCOP-t. Vagyis ha a boltban látsz egy klímát, aminek az SCOP-je 4.0, akkor esélyes, hogy nálunk csak 3.4-et fog teljesíteni - vagy még annyit sem.

Nand 2016.10.17. 10:39:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Az SCOP kb semmire se használható mivel: a gyártók önkényesen állapítják meg, hogy mi az a P amire ők a klímát adják, nem sok köze van a névleges P-hez, és ez alapján számolnak SCOP-t. 100%-ig nem vagyok biztos ebben, de nagy a kavar a téma körül.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.17. 19:41:13

@Nand:

Nem egészen, egy EU-s rendelet pontosan előírja, hogyan kell meghatározni az SCOP-t. Itt a link, olvasd át, ha érdekel:

eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:32011R0626&qid=1474110443474&from=EN

Az más kérdés, mennyit csalnak a gyártók, mert kétlem, hogy az EU ellenőrzi a gyártói méréseket.

Nand 2016.10.18. 09:13:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Ritkán de ellenőrzik. És a bünti és a presztizsveszteség is van akkora, hogy magára valamit is adó gyártó odafigyel a katalógusbeli adatokra. Főleg a VW botrány után.
Tapasztalat.

lac1 2016.10.23. 11:54:49

Egy valamit én hozzátennék, hogy szerintem a teljes igazságot látni lehessen.
Ez a "gázzal fűtéshez" véleményhez tartozik. Való igaz, hogy jobb hatásfokkal olcsóbban lehet fűteni, mert kisarkítva az írás eredendő mondanivalóját, hogy egységnyi beletáplált forintért (fűtésre fordított pénz) hogyan lehet kifűteni a másik egységnyi alapterületű lakást. Nekem pl. full padlófűtésem van, és akinek az van, az nagyon is jól tudja, hogy ha a talpam nem fázik, akkor a lakás hője a normál - radiátoros pl. - lakásokéhoz képest akár 2-3 fokkal is hidegebb lehet és mégsem fázom. Plusz a kecó hőszigetelése. Én egy saját újítást alkalmaztam építéskor, két sor futóra rakott B30-as tégla közé rakott hungarocell lapokkal oldottam meg, elmaradt a ragasztás, dűbelezés, háló, stb. Tehát utólagos fűtésnek a fentebb vázolt megoldás jó lehet, sőt, de szerintem teljes felújítás vagy új építésénél meggondolandó, már csak azért is, csak a rettenet bátrak alapozzák az egész házukat csak elektromos áramra, HMV, konyha, fűtés, stb. hogyha az utcában rendelkezésre áll a gázvételi lehetőség. Most új házról beszélek természetesen.
Én egy majdnem 100 m2-es házban lakom, 3 felnőtt gyerekkel, a havi díjam (mindig annyi) 11500 HUF. És minden gázzal megy, ráadásul az a tapasztalatom, hogy a villany többször "elment" mint a gáz az utolsó 26 év alatt. Persze, az átmeneti időszak a rossz a padlófűtéses ingatlanokban kissé, és akkor elkelne egy ilyen klíma, de ahhoz meg drága. És beszélni kellene egyrészt arról, ha a relatíve régi, vagy valóban régi a kecó, hogy a elektromos hálózat felújítása, de legalább a készülék áramköre, mennyibe kerül, nem beszélve az igényelt plusz teljesítmény miatti esetleges csatlakozócseréről, illetve a külön mért energiának a mérőjének a kialakításáról. Nem olvastam végig mindent, ezért bocsi, ha már volt róla szó, de akinek régi a mérőszekrénye, az bazi sok pénzért fogja a helyileg illetékes áramszolgáltatóval, illetve a megbízott szerelővel szabványosra átalakíttatni, szerintem ez a két elektromos probléma megoldása összemérhető lesz a készülékkel. Mondom ez mint egy nem túl gyakorló, de azért mint villanyszerelő.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2016.10.24. 13:55:10

@lac1:

" Én egy saját újítást alkalmaztam építéskor, két sor futóra rakott B30-as tégla közé rakott hungarocell lapokkal oldottam meg, elmaradt a ragasztás, dűbelezés, háló, stb."

Jó módszer én Görögországban láttam először jó 30 éve. Tehát annyira nem a te ötleted. Másrészt már nagyon régen árulnak ilyen téglát, amelyben benne a hőszigetelés. A gázt csak addig fogod dicsérni, ameddig a GÁZ MAFFIA meg nem büntet 540.000 Ft-ra.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2016.10.24. 13:56:21

@fidesz maszop dk egykutya:

Ezt azért magyarázd meg az uránbányászoknak is. Kiröhögnek.

lac1 2016.10.24. 17:47:55

@TanNé:

Én is majdnem 30 éve építkeztem... :-) A téglába rakott meg csak nyomokban, mert a két tégla találkozásánál a hungarocell folyamatossága ugye megtörik.
..
Miért büntet meg? Nekem kicsi a fogyasztásom, ráadásul amikor a helyi szolgáltató megszűnt és a főgáz vagy mi a tökömk átvette a fogyasztókat, megküldték az utolsó kb. 10-12 év fogyasztási adatait, és ott látszik, hogy +/- 10%-nál nincs nagyobb eltérés vagy annyi sem, és ilyen kicsi fogyasztásnál nem éri meg lopni a gázt.
Amúgy leírok egy áramszolgáltatós dolgozó DIY megoldását a fűtésre, amikor ők még a normális ár tizedét fizették. Úgy oldotta meg a villannyal fűtést, hogy söröshordóba (mert az nem korrodált) belerakott 4 boyler fűtőbetétet és a hideg függvényében kapcsolgatta be őket, Vagyis októberben egyet vezérelt a termosztát, januárban meg mind a négyet. És persze ott volt egy ráhegesztett csonkon a keringető is, de ez már tényleg csak érdekesség.
:-)

fidesz maszop dk egykutya 2016.10.24. 18:59:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nem, ahogy az atomerőmű sem. De a napenergia ingyen van, az urán meg nem, meg az üzemeltetés sem...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.24. 19:51:37

@fidesz maszop dk egykutya:

OK, nem fogom veled végigzongorázni egy atom vs. napenergia vita minden tételét, amelyeket már tízezerszer leírtak. Gondolj, amit akarsz, én is azt gondolok, amit akarok.

fidesz maszop dk egykutya 2016.10.24. 20:34:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nem is tudnád, hiszen fingod sincs az egészről :)

csz_329 2016.11.03. 14:41:22

Azért illene utánajárni (és beleírni a cikkbe), hogy a H tarifát milyen SCOP értékre adja meg az ELMÜ (a vonatkozó KHEM rendelet alapján).
Nekem az ügyfélszolgálat azt mondta, hogy 4.1-es SCOP érték a limit, a 2-6 KW-s klimák esetében.
A miénk bár nem a legkorszerűbb, de azért nem is rossz, 3.8-as SCOP-ű Panasonic. Idén vettem, nem egy régi szar. Megnéztem az újabb Daikin R410a hűtőközeges klímák se mind tudják a 4.1-et...
Ez íg bukó.
Új villanyóra, új kábelezés amúgy is kellene, az még százezer pénz lenne. Így egy kisebb lakásban már a H tarifa igénylése sem éri meg, illetve csak 15+ év alatt térül esetleg.
Főleg ha nem csak klímával fűtök. Amit nem mernék bevállalni amúgy sem az ilyen olcsóbb klímák esetében, amik minusz 10 fokban tuti nem lennének elégségesek.

edguy 2016.11.12. 10:32:37

@csz_329:

Bőven elég az mínusz 10 foknál is! Én csak azzal fűtök, de még egyszer nem mesélem el a történetet, de már uncsi, hogy mindig olyanok mondanak véleményt
"...mínusz 10 fokban tuti nem lennének elégségesek..." akiknek fogalmuk sincs az egészről. Arról már ne is beszéljünk, hogy a H tarifával kapcsolatosan teljesen félrevezettek az ÜSZ-on! Már COP 3 felett jár a "H" tarifa, ne hagyd magad becsapni!
Családi házban lakók valóban szívnak a H tarifa kiépítéssel, amennyiben nem a szabványnak megfelelő szekrényük van, mert ilyenkor teljes átépítést kell a tarifa miatt kialakítani saját költségükön(elég sok a macera vele, de a társasházban ez nem számottevő gond. Ott, csak a közös képviselő aláírása kell, a többi az áramszolgáltató feladata. Nálam konkrétan az egész szekrényt átalakították a lépcsőházban (ami ugye nem az enyém, ellentétben a családi házban lakókkal, akiknek a sajátjuk), ide értve a szomszédaimét is, csak az én kiépítésem miatt, mivel nem zárhatnak ki a szolgáltatásból.
A legjobb beruházás, amit eddig a lakásomban végrehajtottam. Aki nem hiszi az nyugodtan eljöhet hozzám, szívesen megmutatom neki, és még az órát is leolvashatja, ha nagyon akarja.
Ott van a két külön tarifa, hűtés/fűtés gyönyörűen elkülönítve.

csz_329 2016.12.14. 11:24:37

@edguy: Tök jó, de az általam kérdezett villanyszerelők nem voltak túl készségesek.
Tudnál ajánlani egy jó villanyszerelőt, akár privátban is?
A címem: csz329 kukac gmail pont com.
Köszi!

dddoni 2017.01.18. 14:16:08

Ez a régen nem látott januári hideg változtatott a véleményeden? Még így is megérte? Milyen a komfortérzet?

dejódiópótló 2017.01.23. 08:41:21

Keverik a Geo tarifával ami Elmü-ÉMÁSZ TERÜLETEN ADHATÓ A h PEDIG ORSZÁGOS(geo 24 ÓRA EGÉSZ ÉV CSAK A HŐSZIOVATTYÚ-KLÍMA MEHET RÁ SEGÉDBERENDEZÉS NEM NAPI 2X2 ÓRA SZÜNET. h OKT15-ÁPR 15V FOLYAMATOS 24 ÓRÁS NYÁRON NORMÁL TARIFA UGYANAZZAL A MÉRŐVEL. gEO ESETÉN cop 4,1 h ESETÉN cop3 DE A PARAMÉTEREK NEM AZONOSAK A KÉTFÉLE KÉRT ÉRTÉKNÉL. Bocs a nagybetűért már nem írom újra

balintus · http://napoleon.blog.hu 2017.01.23. 10:20:27

Budakeszi, 85nm családi ház, régi építésű, az ablakok régiek, a falak többségén még nincs szigetelés. 4 Panasonic klímával fűtjük az egészet, a hó eleji -20-nál sem éreztem, hogy fogyna az ereje (a teljes áramfelvétel a 4 klímára 6kW, a -20 alatti éjszakán ettek 2,7kw-ot óránként, négyen összesen). Korábban hőtárolós kályhákkal fűtötték a házat az elődeink, egy szezon simán volt félmiliió, ez most kb 200.000Ft H tarifa nélkül. Jön majd a H tarifa, aztán a szigetelés, aztán a nyílászárócsere, a végén a szezon fűtése nem fogja elérni a 100.000-et, ami egy különálló, régi epítésű háznál annyira nem rossz. Szerintem. A szomszéd egyébként a földszinti 65nm-ét 1db 5kW-os Panasonickal fűti, és nem fázik a klímától távolabb lévő helyiségekben sem.
A 2.5 kW-os klímáink darabja volt kb 300.000Ft beszereléssel együtt. Nem mondanám csöndesnek őket, de valamiért nem zavarnak, pedig ki nem állhatom a zajokat.

lucakovacs 2019.05.30. 16:15:12

Nálunk infrapanel van és napelem. Olyat szerettünk volna ami környezetbarát és kényelmes. Elég sok céget megnéztünk és amellett döntöttünk, aki a legsegítőkészebb volt. Ha valakinek segít az infó, akkor mi náluk vásároltunk:
www.elektromosfutotestek.hu/

Terdik János 2019.10.11. 21:00:37

@edguy: Megkérdezhetem hogy 2db klímával hogy lehet befűteni az egész lakást? elosztás? én 54 m2 ben lakom, és 4db klímával csinálom ezt, 2 szoba, konyha fürdő, ha én is 2 darabbal csinálnám valahova nem menne át a meleg.
süti beállítások módosítása