A mókusok spórolnak.

spórolási tippek

Soha, de SOHA ne csinálj ilyet, ha nem akarsz csendben elbukni! +szavazás

2015. február 11.

strucc.jpg

Ismerettségi körben is belefutottam már, de most pont Indexen jött velem szembe. Magát a sztorit itt elolvashatod, én nem akarom kitárgyalni, nem akarok megmondó-kapitány lenni.

Az viszont nagyon fontos, hogy tanuljunk mások hibáiból. Hiszen azért követik el, hogy mi tanulhassunk. Vagy nem? :D Ezért ebből a sztoriból is csak egyetlen hatalmas hibát szeretnék kiemelni, mert rengeteg körülötte a tévhit. Tehát erre nagyon-nagyon figyelj oda mostantól!

„Nyáron jött egy ajánlott levél egy ügyvédtől, akinek a nevét nem ismertem, ezért nem vettem át a levelet. Mint kiderült, ebben volt a fizetési felszólítás. Egy törvényi szabályozás miatt hiába nem vettem át, mivel ez a bejelentett címem, ettől még átvettnek minősül a küldemény, és elkezdett kattogni a határidők ideje, anélkül hogy tudtam volna róla"

A közigazgatás és igazságszolgáltatás szerveitől érkező levelek hivatalos iratnak minősülnek.

Így jogkövetkezmények fűződnek hozzá, illetve határidők számításául is szolgálnak. Azaz mindig mindet vegyük át. Teljesen mindegy, hogy milyen névről jön. És ez még csak nem is világ-összeesküvés. És egyébként is mit püffögjünk rajta?! Jogszabály, betartjuk.

Mókus ott segít, ahol tud! Például Facebookon is... Lájk!  

A struccpolitika még soha senkin sem segített!

Legyél akármekkora bajban. Méteres hullámok csapjanak össze a fejed felett. Egyetlen dologban 100%-ig biztos lehetsz: a problémák figyelmen kívül hagyásával nem fog javulni a helyzeted. Sőt, romlik.

Az ilyen levelekben mindig lehet panasszal élni, fellebbezni, vitatni. Ha viszont át sem veszed, akkor még azt sem fogod tudni, hogy mi volt benne. Pedig ha tudod, hogy miről van szó, akkor még az elején tudsz például egyezkedni is. Szinte minden esetben biztosra veheted, hogy adnak részletfizetési lehetőséget, vagy elengednek a késedelmi/bírsági díjakból, stb...

Ha kíváncsi vagy, mi mindennel spórolhatsz könnyedén, anélkül, hogy megvonásnak élnéd meg, gyere és iratkozz fel a Költségcsökkentő Tréningünkre is, ahol segítünk pl. a WC-tartály beállításában, hogy feleannyi vizet használjon, vagy bemutatjuk a víztakarékos zuhanyfejünket, de megismertetünk a házi mosószer receptjével is. Itt a helyed! --->

Honnan tudom, hogy hivatalos irat?

Egyrészt a nem hivatalos leveleket is vedd át! Akkor nem érhet sosem meglepetés. A hivatalosakat viszont mindenképp. Onnan tudod felismerni (ha nem a feladóból), hogy a tértivevényes szelvénye teljesen fehér (a sima tértisben van zöld).

Nem megyek el érte, megtagadom, ...

Ne tedd, ezek mind átvettnek minősülnek. Jogilag olyan, mintha olvastad volna és el is fogadtad.

Jöjjön a szavazás! 

Ha nagy bajban vagy, akkor már a legelejétől kell, hogy foglalkozz vele. Tehát az első és legfontosabb lépés: vegyük át a leveleinket és olvassuk Mókust. :) 

 fotó

gondolatébresztő hivatalos megmondás strucc tértivevény így ne

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sporolok.blog.hu/api/trackback/id/tr407158809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása