A mókusok spórolnak.

spórolási tippek

Ha már csak egy hűsítő italt próbálsz ki ezen a nyáron, ez a görögdinnye-limonádé legyen az

2016. szeptember 01.

Vidéki lány vagyok, a görögdinnye nekem olyan, mint városi gyereknek a sajtburger. Legalábbis vidéken nőttem fel. Gyerekkoromban a dinnyéért nekem csak le kellett hajolnom, de volt, hogy egyszerűen csak lehuppantam a dinnyeföld közepére, nagymamám félbevágott nekünk egy hatalmas zöld (igazából szinte fekete) gömböcöt és máris lakmározhattunk (addig is csönd volt és csak a dinnyelé szürcsölése hallatszott). :) dinnyelimonade.jpg

Még mindig érzem az ízét annak a lácacsékei görögdinnyének. Persze ezer éve nem érezhettem valójában, mert itt, a fővárosban ritkán jutunk finom dinnyéhez (piac ide vagy oda, nem az igazi). Lehet, hogy már nincs is olyan íz.

No, de hagyjuk a nosztalgiázást és térjünk vissza a jelenbe. Mókuspeti szólt a múlt héten valamikor, hogy látott a Tescóban fekete dinnyét (tudod, aminek nem csíkos, nem sárga, nem almazöld a héja, hanem annyira nagyon sötét zöld, hogy már majdnem fekete). Na, az az én kedvencem! Így hát kikönyörögtem, hogy vigyen ki Pöttyel (ő egy Smart :)), mert mutatni akarok valamit a mókusainknak és ehhez bizony dinnye kell! 

Ha jól bírod... sőt, kifejezetten szereted, hogy sztori is van egy-egy tipp, recept vagy ajánlás mögött, akkor Dühös Mókus a te barátod, szóval kövesd facebook-on. Szerintem.

Görögdinnye-limonádé mókus módra – két ízesítéssel 

Régóta tervezem, hogy megpróbálok olyan gyümölcsökből is szörpöt készíteni, amikből mások nem szoktak. Hozok is majd izgalmasat hamarosan, de görögdinnyéből nem megy (szerintem nem alkalmas rá)! Viszont… készíthetünk szimplán, egyszerűen dinnyelimonádét.dinnyebol_limonade.jpg

Most kétfélét mutatok, de a kettőt akár kombinálhatod is és persze millió mókusképpen lehet variálni a pluszízesítéssel, fűszerekkel, akár egy másik gyümölccsel keverve, stb.

Nyáron nagyon oda kell figyelnünk, hogy a nagy hőségben
ne menjenek tönkre a gyümölcseink. A Provident cikkéből megtudhatod,
hogyan őrizheted meg a frissességüket! Kattints! --->

Cukor nélkül is édes a dinnye-limonádé 

Tudom, hogy a limonádéba a nagy többség rak cukrot és így a neten keringő gyümölcslimonádékba is, de szerintem teljesen felesleges pluszban édesíteni, sőt, meg merem kockáztatni, hogy az a gyümölcs, amelyikhez cukor kell, annak még a helyén kellett volna maradnia, vagy csak egyszerűen nem finom, ha önmagában nem elég édes és punktum! Értem, hogy abban az esetben felvizezzük és úgy már kevésbé édes és akkor kell a cukor, de nem!dinnyelimonade_citrommal_mentaval.jpg

Nem kell víz sem, csak a dinnye!

Igazából nem is limonádé ez, hanem dinnyelé, de az úgy nagyon snasszul hangzik, és mivel kerül bele citrom (vagy épp valami más), így elfogadhatjuk, hogy ez limonádé, ugye?

Mindkét limonádé esetében ugyanaz az alapfelállás: dinnye megpucol (én mindig megmosom a héját előtte, hogy a vágással ne kerüljön a gyümölcshúsba semmi dzsuva, neked is ajánlom), feldarabol, kimagoz, trancsíroz, leszűr, ízesít.gorogdinnye_passzirozas.jpg

Két fontos pont, amitől tökéletes lesz a dinnyelimonádéd

1. A dinnyének egy részét próbáljuk meg aránylag szépen felvágni, ránézésre guszta kis dinnyedarabokra (a többi pépesítve lesz, úgyhogy annak mindegy), vagy ha van dinnyevájód, akkor azzal harapj ki kis golyókat a gyümölcsből. Erre a legalkalmasabb persze az a része a dinnyének, ami középen van és általában magmentes és a legédesebb. Én mégis a nehezebbik utat javaslom, mert ha a dinnyelé elég édes, a kis dinnyegolyók vagy darabok át fogják venni a lé édességét, míg fordítva kevésbé működik, a legédesebb darabkák sem tudják a nagy adag levet beédesíteni. (Mókusistenkém, hogy mennyit tudok dumálni és mennyire képtelen vagyok röviden fogalmazni, pedig biztos, hogy kurtábban is át lehetne adni. :) Bocsi)

gorogdinnye_gyumolcshus.jpg

2. Mindenképp hűtsd le a kész limonádét felszolgálás/fogyasztás előtt, akkor is, ha jól behűtött dinnyével dolgoztál, mert az elkészítés során bizony pikk-pakk felmelegszik, ráadásul a turmixolás sem épp hűtő hatású. Márpedig a dinnye és így a dinnyelimonádé is, hidegen finom. Szóval erre hagyj időt, számolj vele! A jégkocka igazi megmentő lehetne, de ezt a limonádét semmiképp nem szabad higítani, úgyhogy akkor csakis olyan jégkockát használj, ami nem vízből készült. Hogy mi? Jobb, ha megmutatom!

Így készíts szőlőszemből jégkockát, ami nem vizezi fel az italodat! Kattints a leírásért (nem csak limonádéba tökéletes, hanem pl. jegeskávéba is)! --->
jegkocka_helyett.jpg

Görögdinnye-limonádé citrommal

Ez a variáció úgy lesz tökéletes, ha a citromból kicsit bele is facsarunk a dinnyelébe, viszont nagyon fontos, hogy héjával együtt levágott karikák is kerüljenek bele és hagyjunk nekik időt, hogy az ízek összeérjenek. Ha semmiképp nem bírjátok kivárni, vagy hipp-hopp vendégvárónak készíted el, akkor vagdosd be a citromhéját pár centinként, úgy hamarabb kioldódik belőle az olaj, aminek az íze kötelező ehhez a verzióhoz. Higgy nekem! ;)gorogdinnyelimonade_citrommal.jpg

Görögdinnye-limonádé mentával

Ez a történet is egyszerű és egyetlen egy titok van, amit tudnod kell: mindig friss, de száraz mentát használj! Tehát igen, először mosd meg, majd várd meg, amíg megszárad (vagy ha rém türelmes vagy és sok időd van, törölgesd meg óvatosan egy papírtörlővel).gorogdinnye_limonade_mentaval.jpg

Nem tudom a tudományos magyarázatát (és nézd el nekem, ha most nem keresem ki) és az is lehet, hogy csak én képzelem be, de egyszerűen akkor jön ki a legjobban az íze a mentának és akkor marad igazán szép és friss a limonádéban a felszolgálásig a menta, ha szárazon kerül bele. Ne kérdezd! A mentakeverőkanál maradhat vizesen, mert azon jól mutatnak a friss vízcseppek, de azt mindenképp csak felszolgálás előtt rakd bele a limonádéba (addig le se vágd)!

gorogdinnye_limonade_hazilag.jpg

Tehát: ha szereted a dinnyét, használd ki a benne rejlő lehetőségeket és ne csak harapd, ha egyszer ihatod is! ;) Ha pedig tetszett az ötlet... tudod, mit kell tenned! 

 A natív cikk megírását a Provident támogatta.

recept citrom házi házilag kipróbáltuk limonádé egészséges vendégváró finomság szörp görögdinnye

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sporolok.blog.hu/api/trackback/id/tr1311666358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pierr Kardán 2016.09.02. 14:49:04

Nálunk gyerekkoromban nem volt pirosbélű dinnye, nálunk a sárga belsejű volt az elterjedt. Látni láttunk pirosat, de a piacon 100 kofából 99 sárgabélűt árult (vidéken nem a boltban vették a dinnyét, hanem csakis a piacon volt ilyesmi).
süti beállítások módosítása