A mókusok spórolnak.

spórolási tippek

Hogyan üldözd ki a muslicákat? Működő és nem működő tippek. [teszteltük]

2016. július 20.

Ha nálad még soha nem volt muslica (vagy muslinca – mindkét alak helyes ;)), akkor ez a cikk nem neked szól, mert bizony a kis dögöktől való megszabadulásról fogok írni! muslincak_ellen.jpg

Nem mondom, hogy nem vagyok kicsit rendetlen (de!), azonban olyan lakásban is megjelennek ám, ahol mindig minden tip-top. Elég hozzá egy kicsit is ütődött gyümölcs vagy egy korty ott hagyott szörp a pohár alján. Megesik.

Nehéztüzérség a muslicák ellen

Sosem rajongtam a muslicákért, és mikor háziasszony lettem, az egész történet komollyá vált. A végén már kész csatatérré alakult át a mókuskonyha, mire végre sikerült annyira kiszorítanom a muslicahadat a csatatérről, hogy nyugodtan ehettem meg a mogyorós csigámat reggel, anélkül, hogy egy kósza felderítő muslica jelent volna meg, és követelte volna a részét a reggelimből.

Vérben forgó szemmel és vasvillával kergettem őket, nyáron és ősszel. Azonban a vasvilla kicsit sem volt hatásos, ahogyan a vérben forgó szemem sem. Ezek csak kiröhögtek, ahogy a mókuscsaládom tagjai is, mikor lesben állva vártam a pillanatra, amikor is elkaphatom őket. És, ekkor hadat üzentem...

Készüljetek fel, és nem kiröhögni, tényleg bevettettem mindent!

PET Flakonból muslicacsapda (hatásos)

A flakon kupakjára fúrtam késsel egy piciny lukat, amin keresztül be tudtak menni a muslicák, de ki már nem tudtak jönni. A flakonba élesztős-cukros tejet raktam, illetve egy másik verziónál szőlőt.muslica_ellen_elesztes_tejjel.jpg

Eredmény: Szívroham és nagy káromkodások. Ok, tény sok muslica bement, de még több muslica rátelepedett a kupak tetejére, és ott vígan násztáncot járt. Gondolhatjátok, mit érezhettem. Szóval ezzel a megoldással kb 60% volt elfogható.muslinca_elfogasa.jpg

Spriccelős csapkodás (valamennyire hatásos)

Ez már egy kicsit összetettebb módszer, és a kis rohadékok elviseléséhez egy kellemes terápiás módszernek is felfogható. Meguntam a muslicák násztáncát, így mikor a legtöbben nyomták a bugit a flakon tetején, egy jól irányzott spricceléssel, a szemük közepébe fújtam a vizet. Mondanom sem kell, magas esésben hullott le az összes. Már csak arra volt szükség, hogy a lehető leggyorsabban a legtöbbet összenyomkodjam a papírtörlővel, mielőtt még magukhoz térnek.muslica_ellen_hatasos.jpg

Eredmény: plusz 20% muslicának volt annyi. Azaz ha nem számoljuk bele az újonnan született kis dögöket, akkor elmondható, hogy 80%-ot sikeresen kiiktattam a forgalomból.

Tudtad, hogy a citromlé mennyire hasznos az otthonodban?
Íme néhány tipp a felhasználásához!

Kattints, olvass, majd gyere vissza! --->

Este lámpánál, lesben a spriccelővel (nem hatásos)

Én kipróbáltam, de te nedd! Még, hogy a muslicák este mennek a fényre! Ja, persze! Leszögezném, hogy kb. a még fent maradó 30-ból, ha kettő felém tolta a „csőrét”.

Eredmény: Kialvatlanság, táskás szemek, és összesen 2 db lecsapott muslica, amelynek a helyét már biztos átvette 10 másik...

Pohárban olajos víz (egyáltalán nem hatásos)

Folpackkal kell lefedni és kilukasztani. Hát ezen ne múljon, próbáljuk ki! Hát, ezt fogalmam sincs ki találta ki, de üzenem neki, hogy, sz@rt sem ér! Rá se bagóztak, még arra se méltatták a csapdát, hogy legalább rászálljanak és megpihenjenek rajta. Kb. ugyanez a helyzet a sima erjesztett gyümölccsel is (csak még büdös is).muslica_ellen_gyumolccsel.jpg

Eredmény: 0% muslica kiirtása.

Feketekávés csapda (valamennyire hatásos)

Olvastam valahol, hogy a muslicák imádják a cukros feketekávét. Persze nagy mókusszemekkel pislogtam, hogy mi van?! Ezek már ilyen luxusfun őrültek lettek? Már nem jó nekik egy sima kis szőlőszem? Szóval adtam nekik kávét. Igen, tudom, nem érdemelték meg, de a cél szentesíti az eszközt, és most a lelki nyugalmamról volt szó, szóval kb. mindenre képes lettem volna... Tehát a befőttesüvegbe raktam kávét, lefedtem folpakkal, kilyukasztottam, és vártam.

Eredmény: Óóóóóhhhh, na hagyjuk, ennyi erővel én is megihattam volna! Az arány: kb. 30%-nak kampec.

Mosogatólés kotyvalék: mosogatószer, szörp, ecet, víz (részben hatásos)

Hát ez sem az a csodamódszer, ami mellett leraknám a voksomat. Pedig annyian ajánlgatják. Nem tudom, csak a nálunk lévő muslicák nem bírják ezt a csapdát? De akkor miért ajánlják ennyien? No mindegy, a lényeg a lényeg. Nagy karimájú tányérba raktam ezt a szuperlöttyöt és vártam. Lehet elkényeztettem őket a kávéval, de hogy alig néztek rá az ecetes löttyre, az is biztos. Próbáltam a kúp alakban összehajtogatott papírral is - banánnal, szörppel is... ugyanaz!

muslica_ellen_szorp_banan_ecet.jpg

Eredmény: 20% muslica gondolta úgy, hogy ez a lötty számára afrodiziákum és mindenképpen meg kell kóstolnia, és az életével kell fizetnie érte.

Teafa illóolaj (nem hatásos)

A muslicákat nem igazán űzte ki a konyhából, ellenben a mókuskáim nem voltak hajlandóak bejönni a konyhába: „Aaanya ez olyan bűűűdi!”

Eredmény: Felbecsülhetetlen...

Mantra, meditáció, nyugtatótea (nem hatásos)

Ne röhögj, igen, kipróbáltam! Nyugi a nyugtatótea nekem kellett, hogy ne röhögjem szét magam. Azok a repülő förmedvények meg rá se bagóztak a tisztaságmantrámra. De persze lehet, hogy erre a szokásos meditációm nem megfelelő és ennek – bevallom – nem néztem eléggé utána.

Eredmény: nincsmuslica.jpg

Zselés gyertyadísz (muslica ellen nem hatásos)

Valamelyik ismerősöm megjegyezte, hogy nála a zselés gyertyába mentek bele a muslicák. Gondoltam, kipróbálom ezt is. Nem, az enyémek nem komálták a zselés gyertyát sem. Kértem egy képet tőle, hogy muti már meg, mit fogtál. Ekkor láttam, hogy amit ő fogott, az nem muslica volt, hanem tőzeglégy. Jó, ok, azok is idegesítőek tudnak ám lenni, de azokat ki lehet irtani, ellenben a muslicákkal.

Eredmény: téves infó miatt elmaradt

Most jársz nálunk először? Ne menj el, amíg nem olvasod el legalább pár cikkünket, kérlek! ;) 

Ha tetszik, amit látsz, gyere és kövess minket facebookon!

Bor (igazán hatásos)

Na, végre találtam valamit, amit tényleg igazán szeretnek, habár én sem vetem meg a finom bort, és egyébként is kár érte. Van pofájuk ám ezeknek a dögöknek... Szóval egy pohárral töltöttem magamnak, eggyel meg nekik.

muslicak_ellen_borral.jpg

Eredmény: 70%-os pusztulási arány, ami ahhoz képest nem is rossz, de ez a megoldás sem nyújt végleges és totális muslicanépesség-pusztulást és a bort meg sajnáljuk.

Zacsis megoldás (hatásos)

Megfogtam egy üres, átlátszó zacskót, beleraktam némi rohadt szőlőt, és vártam arra, hogy megfelelő számú muslica menjen a zacskóba. Majd egy jól irányzott mozdulattal, megfogtam a zacskó száját és igyekeztem befogni, hogy egy muslica se szabaduljon ki.

No igen, nem árt még mit ügyesednem.

Eredmény: 60% muslicát tudtam elfogni a zacsiba, akiket aztán nagyon gyorsan áttelepítettem a 3 háztömbnyire lévő rétre, és nagyon remélem, hogy egyiknek sem volt nyomkövetős GPS-e, amivel visszatalálhatna a mókuskonyhámba.

Póktelepítés (picit hatásos)

Hidd el nekem, nem elvetélt ötlet. Jó, ok, nem azonnali a módszer eredménye, és igen nagy a rizikó faktor, főleg mikor a pók hirtelen egyik napról a másikra eltűnik, és ki tudja hova...

Azért szép számmal pusztítják a muslicanépet a pókok és ehhez neked semmit nem kell tenned! Persze azért remélem nem a tarantulán gondolkodsz, mert ok, ezek a muslicák tényleg megérdemelnék ezt a büntetést, de ott a bökkenő, hogy a tarantula nem eszik muslicát. A kis finnyás! :)

Eredmény: 5-10%-os muslica pusztulási arány.

A titkos fegyver: a morzsaporszívó (persze hogy hatásos)

Ez egy abszolút hirtelen jött ötlet volt a mókusszerelmem részéről (aki, mint kiderült, a legyeket is így szokta befogni :)) és mivel megmondtam… mindent kipróbálok, hát persze, hogy ezt is! Meglepő módon szuper megoldásnak bizonyult! Lehet, hogy az én muslincáim voltak félvakok és a fülükön is ültek épp, de nem volt benne túl nagy kihívás, hogy beszippantsam őket. Érdemes a szűkítővel használni, hogy amikor hirtelen ráeszmélnek, hogy épp egy orkán szippantja be őket, akkor ne kapálózhassák már ki belőle magukat!muslincak_ellen_morzsaporszivoval.jpg

Ezután én gyorsan betömtem a lukat egy papírtörölköző-darabbal, hogy véletlenül se találhassák meg a kivezető utat. A te döntésed, hogy hagyod megfulladni őket (Jaj, szegények! Ja, nem! :)), vagy átköltözteted a minihadsereget.

Eredmény: ha ügyes vagy, akkor akár 100% is lehet! ;)

Vízmentes környezet kialakítása, vagy ahogy más mondja: patyolattisztaság (szuperhatásos)

Igen, itt a megoldás! Azaz. itt lenne a megoldás, ha egy katalógusházban laknék, ahol semmi nincs kirakva a pultra, nincsenek kismókuskák, és a mosatlan is magától elmosogatódna, és folyton üres és száraz lenne a mosogató, és stb. De nincs így! /Talán csalódtál! Sajnálom./

Eredmény: ha sikerülne ezt az állapotot elérni, azaz a katalógusház-állapotot, akkor a muslicák pusztulási aránya - ha máshonnan se tudnak bejutni a házba - 100%-os lenne.

Öröm és boldogság

Mára már muslicamentesek vagyunk. Ki tudja meddig, ugyanis a banánnal és a szőlővel folyamatosan behozzuk a házba a petéket, amelyek aztán itt nálunk kelnek ki és lepik el a házat.muslinca.jpg

Kitartó és következetes munkával a számuk olyan mértékben lecsökkenthető, hogy elviselhető legyen a jelenlétük, illetve ideiglenesen kiirthatóak. Van, hogy hetekig nem kerülnek elő, azonban bombabiztos tervünk az nincs. Helyette van pár ősz szőrszálunk és egy üveg XXL-es nutállás üvegünk, amit a nagy alkalomra tartogattam. Juhhhhéj, végre muslicamentes a mókuskonyha! Nagy küzdelem volt, de nyertem.

Ha neked netántán mégis akad egy bombabiztos terved, vagy csak hallottál egy szuper tippet, akkor azt semmiképpen se tartsd magadban, kérlek! Nagy mókuskíváncsisággal várjuk! 

Tehát: próbálj ki mindent, ha egy problémával találkozol VAGY bízd mókusra, kövesd és nézd meg, mire jutott! ;)

A natív cikk megírását a Provident támogatta.

bor nyár otthon házi muslica kipróbáltuk ecet tisztítás muslinca

29 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sporolok.blog.hu/api/trackback/id/tr895439605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ATS 2016.07.21. 09:59:51

Komoly harc volt itt is, a végeredmény az lett, hogy minden gyümolcs és társai bekerült a hűtőbe, rothadó szemét azonnal a külső kukába, vagy elzárt zacsiba, kenyért szintén, morzsák eltakarítva, szennyesedény előblítve és elrakva a mosogatógépbe azonnal használat után.
Nem meglepő módon felszívódnak a dögök, ha a kiváltó okot megszűntetjük.

mokuspanna 2016.07.21. 10:11:48

@ATS: Igen, ez megoldás... és mindenkinek ezt javaslom én is, aki képes rá! :D Én borzasztóan rendetlen és néha lusta vagyok és komoly odafigyelést és plusz energiát követel, hogy egy friss alma se maradjon kint, főleg úgy, hogy sok gyüminek a hűtő kifejezetten árt. Mosogatógép nagy áldás, szeresd nagyon! Nekem az még hiányzik! :) Köszi a tapasztalatokat, ez mindenképp jó hír!

pali923 2016.07.21. 10:16:48

Azt olvastam, hogy 5 km-ről is kiszagolják, amit szeretnek azzal a picike orrocskájukkal (vagy ami van nekik ahelyett). Úgyhogy a 3 háztömb nem biztos, hogy elegendő távolság.

pacagánycsök 2016.07.21. 10:25:42

takaríts inkább, gyilkolászás helyett. Ennyi faszság kipróbálása helyett 3x tisztára nyalhattad volna a pecót. Még az is lehet, hogy hozzászoktál volna.

mokuspanna 2016.07.21. 10:54:24

@pacagánycsök: Az első mondatot tuti nem olvastad! Köszi a tippet, mindenesetre. Mint olvashattad, azt is kipróbáltam, de nem nekem való!

mokuspanna 2016.07.21. 10:55:21

@pali923: Akkor lehet, hogy azok jönnek vissza újra és újra!?

daytona500 2016.07.21. 10:57:18

Ennyi baszakodni...
Nálunk szúnyogháló van és rend -> hatásos, soha nem találkozom ezekkel.

mokuspanna 2016.07.21. 11:09:31

@daytona500: Én nem szeretem a szúnyoghálót! :( Igazán szerencsés vagy, hogy nálatok sosem jelennek meg a kis dögök és irigyellek, hogy mindig rend van! :) Segíts kicsit kérlek, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy ha nálatok nincs muslinca, akkor miért kattintottál a cikkre? Nagyon örülök, hogy itt vagy - a véleményedtől függetlenül -, őszintén, de nagy segítség lenne a válaszod! Kösziiiii

zotyabacsi 2016.07.21. 11:09:59

DM gyümölcslégycsapda legalább három helyre a lakásban

Lucifer Morningstar 2016.07.21. 11:30:37

Százlábú ellen kéne valami hatékony megoldás.

Helyszíni zsemle 2016.07.21. 11:47:35

"hogy a lehető leggyorsabban a legtöbbet összenyomkodjam a papírtörlővel, mielőtt még magukhoz térnek."

Aki rovarok gyilkolaszasaval szorakoztatja magat, az BIZTOS HOGY ELMEBETEG !!!!!!

Kezeltesd megad, mert ez az allapot sulyosbodni fog.

faszi 2016.07.21. 12:01:22

MUSLICA b+!
infulenza? nől? szöllő? baci?

Roan 2016.07.21. 12:11:17

Hozzám rendszeresen járt egy rovarirtó fazon, aki egy-egy helyen zselépöttyöt rakott, amitől a nem csak a szokásos rovarok (ezüstös pikkelyke és tárasai) nem jöttek, hanem az a pár muslica, aki behatolt, döglötten hullott az ablakpárkányra. Nem tudom, mi volt a cucc, de hatott. Azon viszont elgondolkodtam, hogy én is ugyanazt a levegőt szívom be...

dezso 2016.07.21. 12:35:34

@Lucifer Morningstar: Ezerlabu! Attol a szazlabu kissebsegi komplexust kap, es tavozik.

Netuddki. 2016.07.21. 12:37:00

@Helyszíni zsemle: Nem írta, hogy szórakozott, kezeltesd magad!

mizoli 2016.07.21. 13:02:35

A szúnyogháló nem igazi megoldás, nálunk mindenhol van, mégis vannak muslicák. A vásárolt gyümölcsöket alaposan meg kell mosni, megtörölni, és mielőbb elfogyasztani! :)
Én "megtapsolom" vagy lecsapkodom őket (nem rá a falra!), szerencsére nem nehéz. Kis gyakorlattal és kitartással, akár nulla közelébe csökkenthető a létszámuk. Aztán meg szépen "újratermelődnek" :)

Phteven 2016.07.21. 13:20:11

Nálam tip-top tisztaság van a konyhában, mert allergiás vagyok a rendetlenségre, mégis szoktak lenni muslicák. Nekem is a porszívó vált be. 2-3 napig a konyhába tartom, amikor ott vagyok, és megjelennek, azonnal szívás. Ezt használom legyek, és darazsak ellen is.

daytona500 2016.07.21. 17:07:52

@mokuspanna: A szúnyoghálót fel lehet húzni nálunk, szóval ha nem akarom nincs, de olyan nincs, hogy ne akarjam. Nagy házunk van, sok ablak, ajtó, szóval kell.
Bár a muslinca ezen átférhetne szerintem, nálunk mégsincs. Mindig rend van, nincs szabadon élelmiszer, a gyümölcsöket a borhűtőben tartjuk (nem olyan hideg mint a hűtő, lehet rögtön enni ha kivesszük) nem tudnak rá jönni.

Azért kattintottam, mert nem értettem hogy lehet ez probléma, de ha nem kellenek a látogatók nem kell az arcomba tolni az indexen és békén hagylak. Szóval te kezdted.

mokuspanna 2016.07.21. 17:32:42

@daytona500: Félek, félreértettél vagy azt hitted, cinikusan írom, hogy örülök, hogy itt vagy! NEM!!!! Tényleg! Egyszerűen csak kell a segítséged, mert hiába találgattunk, hogy ha ennyire használhatatlannak találtad a cikkünket és téged nem is érint a probléma, akkor miért kattintasz. Így viszont már tudjuk és hidd el, tényleg nagy segítség (szívesen leírom részletesen, hogy miért, ha érdekel - de ez már szakmázás kicsit). Nagyon kellenek a látogatók, akikkel lehet vitázni, akik megírják őszintén a véleményüket és akik kíváncsiak, segítenek. Ilyennek reméltelek téged is és lám, valóban válaszoltál, amiért őszintén hálás vagyok!

Kérlek, ne hagyj békén, hanem olvass el tőlünk más cikkeket is, hátha találsz nálunk mégis számodra is hasznos infót és minden cikkünknél kíváncsian várjuk a véleményedet. Nem tudom, hogy fogalmazzam meg úgy, hogy ne legyen nyálas és tényleg elhidd, hogy komolyan gondolom, amit írok (és picit eltértünk a muslicatémától, azt hiszem, ez az én hibám :D)...

A borhűtőt több szempontból is nagyon irigylem és szuper megoldásnak tűnik (mert a hűtőből kivett gyümi sokszor túl hideg :(), köszi a tippet!

mokuspanna 2016.07.21. 17:38:56

@Helyszíni zsemle: A muslica és a muslinca is ugyanúgy helyes ám! ;) Ha arra céloztál!

A további szavakkal hirtelen nem tudok mit kezdeni. Segíts, please!

Lady.Bird 2016.07.21. 18:23:57

Örülök, hogy végre egy saját cikk :) (jó jó az index címlapon hozott kicsit hatásvadász témák is érdekesek, de ugye sokszor csak fordítások, és nem illenek a hazai viszonyokra...)

Muslica ügyben meg szerintem ezek megvalósítják a "semmiből teremtődés"-t :) Meggy és barackszüret után tele volt a konyha velük, igyekeztem a szemetest naponta üríteni, a mosogatóba meg öblítve tenni az edényeket. Ami az asztalon volt gyümölcs, arra meg hálót tettem (amolyan legyek elleni ételvédő), engem annyira nem zavar a muslica, ha nem a kaján mászkálnak. Sárgadinnye tudja még marhára vonzani őket. Ha nincs kint vonzerő, eltűnnek a semmiben...

Nagykócsag 2016.07.25. 01:00:10

A legegyszerűbbet nem próbáltad. Dinnyehéjat kirakod a konyhaablakba kívülre, majd ha kimentek becsukod az ablakot. Csak melegben fáradnak ki a vendégek, félnek a megfázástól. Nyilván annak működik, aki utána kintről el tudja venni a héjat.

katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád · http://bit.ly/2qNoFtr 2016.12.16. 05:09:41

Rémes időszakon vagyok túl, hetekig ment a "vajon most jobbról vagy balról repül be a látómezőmbe", koncentrálni képtelenség, ha valaki olyan hülye mint én, elég sokat bukhat a kis dögökön. Szóval a téma még mindig aktuális, főleg, hogy a kézenfekvő megoldás mindvégig ott volt a szemünk előtt, csak épp túlbonyolítottuk.

Egy másik helyen ezt a tippet találtam, ezért először pár cent almaecet és egyetlen csepp mosogatószer keverékét egy pohárba töltve lefóliáztam, apró lukakat böktem bele, persze azonnal meglepték, ötvenből tíz belemászott, majd nem sokkal később meggondolták magukat. Ergo vagy ilyen rafináltak, vagy egyszerűen a zárt térben már túl nagy lett az ecetgőz koncentrációja, és túl kevés a levegő. Lelövöm a poént, utóbbi, ez pedig elrontja az egészet, ugyanez a helyzet a lukasztott kupakos petpalackokkal, dunsztosüvegekkel, egyéb komplikált, nehéz kiútra alapozó csapdákkal.

Nem kell fólia, nem kell cukor, nem kell semmi egyéb, csak az ecetes oldat mint csali, és valami felületaktív anyag, akár szappan, ami elrontja a folyadék felületi feszültségét. A kis nyavalyások időnként lecsapnak inni, ami alapesetben remekül működik, mert simán megülnek a felszínen. Viszont ha szappanos a lötty, idejük sincs meglepődni, máris a rettenetes fulladásos kínhalálba süllyednek a kis genyók.

Egyetlen nap alatt odaveszett szinte az egész állomány. Egy kicsit bánom is, mert elmulasztottam kontrollnak kitenni tiszta ecetet, cukros vizet, illetve másfajta mosogatószerrel, netán szappannal kísérletezni - ha valaki ezt olvassa, annak biztosan van párszáz oka, ezáltal esélye próbálgatni - ne kövessétek el azt a hibát, amit én! :)

Celtic 2017.09.17. 15:30:08

Jo egy honapja rendeltem 2*2 kilo krumplit (sokminden mas mellett) a Tescobol.
Nem hasznaltma fel, ott allt a muanyag zacskoban (bar lyukas). Egyre tobb muslincam lett. Erdekes modon, a pohar aljan maradt kavet (tejszines, de edesitoszeres) tenyleg szeretik.

Egy ido utan rohadt budos volt a krumpli, szetvalogattam es vegre rajottem: lehet, hogy par darab csak egyszeruen berepult messzirol, de total szetrohadt a krumpli fele es tele volt petekkel...Szoval ezert volt olyan sok.

Igazabol ha eltunik minden amit ehetnek, arrebb allnak, tavaly ugy figyeltem. Jobb otletem nincs. Az a legdurvabb, hogy a peksegben veszek dios kiflit, otszor ratekerem a muanyag zacsko szajat, megis, ha ket nap mulva kibontom, meg a suti belsejebol is jottek elo a dogok :(

Celtic 2017.09.17. 15:34:55

@katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád:

Koszi, ezt kiprobalom.

Hogyan teremtodnek ? Erre en is kivancsi lennek. Tippem szerint nagyon rovid eletciklusuk lehet es egyszerre nagyon sok petet raknak le. Vagyis berepul tiz darab, azok ket nap mulva mar sehol nincsenek, de leraktak ezer petet (amibol mondjuk szaz kikel) . vagy egy het, passz, utana kellen nezni, mi az eletciklusuk.

Celtic 2017.09.17. 15:36:51

@katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád:

Aha, ez lehet a magyarazat

Hol buj­kál­nak, amíg nincs gyümölcs a lakásban? Természetesen sehol: kis petéiket magával a gyümölccsel visszük haza. A mus­lica a romló, erjedő gyümölcsön képződő gombákkal, bakté­riumokkal táplálkozik, és mivel bámulatosan szapo­ra – a nőstény naponta akár száz tojást is lerak –, néhány nap alatt képes benépesíteni a lakást. A megoldás: a friss gyü­mölcsöt tegyük be a hűtőbe, fogyasztás után a maradékot se hagyjuk elöl, a konyhapultot gyakran tisztítsuk fertőt­lenítő hatású lemosóval, és sűrűn vigyük le a szemetet.

Celtic 2017.09.17. 15:46:24

Szoval, 30 napig elnek es egy nosteny napi 80 petet rak le....Ezert szaporodnak ilyen durvan

index.hu/tudomany/2017/07/21/szex_gyumolcs_halal/

Fábió Kapáló 2018.09.01. 02:04:02

@daytona500: A bérből és fizetésből élő értelmiségiek, akiknek nincs "borhűtőjük", azok vajon mit csináljanak? Tegyük a sajthűtőbe? (Feltételezem, nálatok is az van...)
Amúgy nálunk a sima hűtőbe is ott vannak, valószínűleg nem zár rendesen az ajtaja, bár én nem látom, hol.
Nekem tengerimalacaim vannak, akik - szégyen-gyalázat - esznek. Növényeket. Gyümölcsöt, zöldséget. Innen aztán borzalom a nyár vége - ősz. Talán éheztetnem kéne őket.
Vagy berakni őket a "borhűtőbe". Mint egy átlag magyar polgár, ugye.