Ha nálad még soha nem volt muslica (vagy muslinca – mindkét alak helyes ;)), akkor ez a cikk nem neked szól, mert bizony a kis dögöktől való megszabadulásról fogok írni!
Nem mondom, hogy nem vagyok kicsit rendetlen (de!), azonban olyan lakásban is megjelennek ám, ahol mindig minden tip-top. Elég hozzá egy kicsit is ütődött gyümölcs vagy egy korty ott hagyott szörp a pohár alján. Megesik.
Nehéztüzérség a muslicák ellen
Sosem rajongtam a muslicákért, és mikor háziasszony lettem, az egész történet komollyá vált. A végén már kész csatatérré alakult át a mókuskonyha, mire végre sikerült annyira kiszorítanom a muslicahadat a csatatérről, hogy nyugodtan ehettem meg a mogyorós csigámat reggel, anélkül, hogy egy kósza felderítő muslica jelent volna meg, és követelte volna a részét a reggelimből.
Vérben forgó szemmel és vasvillával kergettem őket, nyáron és ősszel. Azonban a vasvilla kicsit sem volt hatásos, ahogyan a vérben forgó szemem sem. Ezek csak kiröhögtek, ahogy a mókuscsaládom tagjai is, mikor lesben állva vártam a pillanatra, amikor is elkaphatom őket. És, ekkor hadat üzentem...
Készüljetek fel, és nem kiröhögni, tényleg bevettettem mindent!
PET Flakonból muslicacsapda (hatásos)
A flakon kupakjára fúrtam késsel egy piciny lukat, amin keresztül be tudtak menni a muslicák, de ki már nem tudtak jönni. A flakonba élesztős-cukros tejet raktam, illetve egy másik verziónál szőlőt.
Eredmény: Szívroham és nagy káromkodások. Ok, tény sok muslica bement, de még több muslica rátelepedett a kupak tetejére, és ott vígan násztáncot járt. Gondolhatjátok, mit érezhettem. Szóval ezzel a megoldással kb 60% volt elfogható.
Spriccelős csapkodás (valamennyire hatásos)
Ez már egy kicsit összetettebb módszer, és a kis rohadékok elviseléséhez egy kellemes terápiás módszernek is felfogható. Meguntam a muslicák násztáncát, így mikor a legtöbben nyomták a bugit a flakon tetején, egy jól irányzott spricceléssel, a szemük közepébe fújtam a vizet. Mondanom sem kell, magas esésben hullott le az összes. Már csak arra volt szükség, hogy a lehető leggyorsabban a legtöbbet összenyomkodjam a papírtörlővel, mielőtt még magukhoz térnek.
Eredmény: plusz 20% muslicának volt annyi. Azaz ha nem számoljuk bele az újonnan született kis dögöket, akkor elmondható, hogy 80%-ot sikeresen kiiktattam a forgalomból.
Íme néhány tipp a felhasználásához!
Kattints, olvass, majd gyere vissza! --->
Este lámpánál, lesben a spriccelővel (nem hatásos)
Én kipróbáltam, de te nedd! Még, hogy a muslicák este mennek a fényre! Ja, persze! Leszögezném, hogy kb. a még fent maradó 30-ból, ha kettő felém tolta a „csőrét”.
Eredmény: Kialvatlanság, táskás szemek, és összesen 2 db lecsapott muslica, amelynek a helyét már biztos átvette 10 másik...
Pohárban olajos víz (egyáltalán nem hatásos)
Folpackkal kell lefedni és kilukasztani. Hát ezen ne múljon, próbáljuk ki! Hát, ezt fogalmam sincs ki találta ki, de üzenem neki, hogy, sz@rt sem ér! Rá se bagóztak, még arra se méltatták a csapdát, hogy legalább rászálljanak és megpihenjenek rajta. Kb. ugyanez a helyzet a sima erjesztett gyümölccsel is (csak még büdös is).
Eredmény: 0% muslica kiirtása.
Feketekávés csapda (valamennyire hatásos)
Olvastam valahol, hogy a muslicák imádják a cukros feketekávét. Persze nagy mókusszemekkel pislogtam, hogy mi van?! Ezek már ilyen luxusfun őrültek lettek? Már nem jó nekik egy sima kis szőlőszem? Szóval adtam nekik kávét. Igen, tudom, nem érdemelték meg, de a cél szentesíti az eszközt, és most a lelki nyugalmamról volt szó, szóval kb. mindenre képes lettem volna... Tehát a befőttesüvegbe raktam kávét, lefedtem folpakkal, kilyukasztottam, és vártam.
Eredmény: Óóóóóhhhh, na hagyjuk, ennyi erővel én is megihattam volna! Az arány: kb. 30%-nak kampec.
Mosogatólés kotyvalék: mosogatószer, szörp, ecet, víz (részben hatásos)
Hát ez sem az a csodamódszer, ami mellett leraknám a voksomat. Pedig annyian ajánlgatják. Nem tudom, csak a nálunk lévő muslicák nem bírják ezt a csapdát? De akkor miért ajánlják ennyien? No mindegy, a lényeg a lényeg. Nagy karimájú tányérba raktam ezt a szuperlöttyöt és vártam. Lehet elkényeztettem őket a kávéval, de hogy alig néztek rá az ecetes löttyre, az is biztos. Próbáltam a kúp alakban összehajtogatott papírral is - banánnal, szörppel is... ugyanaz!
Eredmény: 20% muslica gondolta úgy, hogy ez a lötty számára afrodiziákum és mindenképpen meg kell kóstolnia, és az életével kell fizetnie érte.
Teafa illóolaj (nem hatásos)
A muslicákat nem igazán űzte ki a konyhából, ellenben a mókuskáim nem voltak hajlandóak bejönni a konyhába: „Aaanya ez olyan bűűűdi!”
Eredmény: Felbecsülhetetlen...
Mantra, meditáció, nyugtatótea (nem hatásos)
Ne röhögj, igen, kipróbáltam! Nyugi a nyugtatótea nekem kellett, hogy ne röhögjem szét magam. Azok a repülő förmedvények meg rá se bagóztak a tisztaságmantrámra. De persze lehet, hogy erre a szokásos meditációm nem megfelelő és ennek – bevallom – nem néztem eléggé utána.
Eredmény: nincs
Zselés gyertyadísz (muslica ellen nem hatásos)
Valamelyik ismerősöm megjegyezte, hogy nála a zselés gyertyába mentek bele a muslicák. Gondoltam, kipróbálom ezt is. Nem, az enyémek nem komálták a zselés gyertyát sem. Kértem egy képet tőle, hogy muti már meg, mit fogtál. Ekkor láttam, hogy amit ő fogott, az nem muslica volt, hanem tőzeglégy. Jó, ok, azok is idegesítőek tudnak ám lenni, de azokat ki lehet irtani, ellenben a muslicákkal.
Eredmény: téves infó miatt elmaradt
Most jársz nálunk először? Ne menj el, amíg nem olvasod el legalább pár cikkünket, kérlek! ;)
Bor (igazán hatásos)
Na, végre találtam valamit, amit tényleg igazán szeretnek, habár én sem vetem meg a finom bort, és egyébként is kár érte. Van pofájuk ám ezeknek a dögöknek... Szóval egy pohárral töltöttem magamnak, eggyel meg nekik.
Eredmény: 70%-os pusztulási arány, ami ahhoz képest nem is rossz, de ez a megoldás sem nyújt végleges és totális muslicanépesség-pusztulást és a bort meg sajnáljuk.
Zacsis megoldás (hatásos)
Megfogtam egy üres, átlátszó zacskót, beleraktam némi rohadt szőlőt, és vártam arra, hogy megfelelő számú muslica menjen a zacskóba. Majd egy jól irányzott mozdulattal, megfogtam a zacskó száját és igyekeztem befogni, hogy egy muslica se szabaduljon ki.
No igen, nem árt még mit ügyesednem.
Eredmény: 60% muslicát tudtam elfogni a zacsiba, akiket aztán nagyon gyorsan áttelepítettem a 3 háztömbnyire lévő rétre, és nagyon remélem, hogy egyiknek sem volt nyomkövetős GPS-e, amivel visszatalálhatna a mókuskonyhámba.
Póktelepítés (picit hatásos)
Hidd el nekem, nem elvetélt ötlet. Jó, ok, nem azonnali a módszer eredménye, és igen nagy a rizikó faktor, főleg mikor a pók hirtelen egyik napról a másikra eltűnik, és ki tudja hova...
Azért szép számmal pusztítják a muslicanépet a pókok és ehhez neked semmit nem kell tenned! Persze azért remélem nem a tarantulán gondolkodsz, mert ok, ezek a muslicák tényleg megérdemelnék ezt a büntetést, de ott a bökkenő, hogy a tarantula nem eszik muslicát. A kis finnyás! :)
Eredmény: 5-10%-os muslica pusztulási arány.
A titkos fegyver: a morzsaporszívó (persze hogy hatásos)
Ez egy abszolút hirtelen jött ötlet volt a mókusszerelmem részéről (aki, mint kiderült, a legyeket is így szokta befogni :)) és mivel megmondtam… mindent kipróbálok, hát persze, hogy ezt is! Meglepő módon szuper megoldásnak bizonyult! Lehet, hogy az én muslincáim voltak félvakok és a fülükön is ültek épp, de nem volt benne túl nagy kihívás, hogy beszippantsam őket. Érdemes a szűkítővel használni, hogy amikor hirtelen ráeszmélnek, hogy épp egy orkán szippantja be őket, akkor ne kapálózhassák már ki belőle magukat!
Ezután én gyorsan betömtem a lukat egy papírtörölköző-darabbal, hogy véletlenül se találhassák meg a kivezető utat. A te döntésed, hogy hagyod megfulladni őket (Jaj, szegények! Ja, nem! :)), vagy átköltözteted a minihadsereget.
Eredmény: ha ügyes vagy, akkor akár 100% is lehet! ;)
Vízmentes környezet kialakítása, vagy ahogy más mondja: patyolattisztaság (szuperhatásos)
Igen, itt a megoldás! Azaz. itt lenne a megoldás, ha egy katalógusházban laknék, ahol semmi nincs kirakva a pultra, nincsenek kismókuskák, és a mosatlan is magától elmosogatódna, és folyton üres és száraz lenne a mosogató, és stb. De nincs így! /Talán csalódtál! Sajnálom./
Eredmény: ha sikerülne ezt az állapotot elérni, azaz a katalógusház-állapotot, akkor a muslicák pusztulási aránya - ha máshonnan se tudnak bejutni a házba - 100%-os lenne.
Öröm és boldogság
Mára már muslicamentesek vagyunk. Ki tudja meddig, ugyanis a banánnal és a szőlővel folyamatosan behozzuk a házba a petéket, amelyek aztán itt nálunk kelnek ki és lepik el a házat.
Kitartó és következetes munkával a számuk olyan mértékben lecsökkenthető, hogy elviselhető legyen a jelenlétük, illetve ideiglenesen kiirthatóak. Van, hogy hetekig nem kerülnek elő, azonban bombabiztos tervünk az nincs. Helyette van pár ősz szőrszálunk és egy üveg XXL-es nutállás üvegünk, amit a nagy alkalomra tartogattam. Juhhhhéj, végre muslicamentes a mókuskonyha! Nagy küzdelem volt, de nyertem.
Ha neked netántán mégis akad egy bombabiztos terved, vagy csak hallottál egy szuper tippet, akkor azt semmiképpen se tartsd magadban, kérlek! Nagy mókuskíváncsisággal várjuk!
A natív cikk megírását a Provident támogatta.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ATS 2016.07.21. 09:59:51
Nem meglepő módon felszívódnak a dögök, ha a kiváltó okot megszűntetjük.
mokuspanna 2016.07.21. 10:11:48
pali923 2016.07.21. 10:16:48
pacagánycsök 2016.07.21. 10:25:42
mokuspanna 2016.07.21. 10:54:24
mokuspanna 2016.07.21. 10:55:21
daytona500 2016.07.21. 10:57:18
Nálunk szúnyogháló van és rend -> hatásos, soha nem találkozom ezekkel.
mokuspanna 2016.07.21. 11:09:31
zotyabacsi 2016.07.21. 11:09:59
Lucifer Morningstar 2016.07.21. 11:30:37
Helyszíni zsemle 2016.07.21. 11:47:35
Aki rovarok gyilkolaszasaval szorakoztatja magat, az BIZTOS HOGY ELMEBETEG !!!!!!
Kezeltesd megad, mert ez az allapot sulyosbodni fog.
faszi 2016.07.21. 12:01:22
infulenza? nől? szöllő? baci?
Roan 2016.07.21. 12:11:17
Medgar 2016.07.21. 12:28:37
dezso 2016.07.21. 12:35:34
Netuddki. 2016.07.21. 12:37:00
mizoli 2016.07.21. 13:02:35
Én "megtapsolom" vagy lecsapkodom őket (nem rá a falra!), szerencsére nem nehéz. Kis gyakorlattal és kitartással, akár nulla közelébe csökkenthető a létszámuk. Aztán meg szépen "újratermelődnek" :)
Phteven 2016.07.21. 13:20:11
daytona500 2016.07.21. 17:07:52
Bár a muslinca ezen átférhetne szerintem, nálunk mégsincs. Mindig rend van, nincs szabadon élelmiszer, a gyümölcsöket a borhűtőben tartjuk (nem olyan hideg mint a hűtő, lehet rögtön enni ha kivesszük) nem tudnak rá jönni.
Azért kattintottam, mert nem értettem hogy lehet ez probléma, de ha nem kellenek a látogatók nem kell az arcomba tolni az indexen és békén hagylak. Szóval te kezdted.
mokuspanna 2016.07.21. 17:32:42
Kérlek, ne hagyj békén, hanem olvass el tőlünk más cikkeket is, hátha találsz nálunk mégis számodra is hasznos infót és minden cikkünknél kíváncsian várjuk a véleményedet. Nem tudom, hogy fogalmazzam meg úgy, hogy ne legyen nyálas és tényleg elhidd, hogy komolyan gondolom, amit írok (és picit eltértünk a muslicatémától, azt hiszem, ez az én hibám :D)...
A borhűtőt több szempontból is nagyon irigylem és szuper megoldásnak tűnik (mert a hűtőből kivett gyümi sokszor túl hideg :(), köszi a tippet!
mokuspanna 2016.07.21. 17:38:56
A további szavakkal hirtelen nem tudok mit kezdeni. Segíts, please!
Lady.Bird 2016.07.21. 18:23:57
Muslica ügyben meg szerintem ezek megvalósítják a "semmiből teremtődés"-t :) Meggy és barackszüret után tele volt a konyha velük, igyekeztem a szemetest naponta üríteni, a mosogatóba meg öblítve tenni az edényeket. Ami az asztalon volt gyümölcs, arra meg hálót tettem (amolyan legyek elleni ételvédő), engem annyira nem zavar a muslica, ha nem a kaján mászkálnak. Sárgadinnye tudja még marhára vonzani őket. Ha nincs kint vonzerő, eltűnnek a semmiben...
Nagykócsag 2016.07.25. 01:00:10
katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád · http://bit.ly/2qNoFtr 2016.12.16. 05:09:41
Egy másik helyen ezt a tippet találtam, ezért először pár cent almaecet és egyetlen csepp mosogatószer keverékét egy pohárba töltve lefóliáztam, apró lukakat böktem bele, persze azonnal meglepték, ötvenből tíz belemászott, majd nem sokkal később meggondolták magukat. Ergo vagy ilyen rafináltak, vagy egyszerűen a zárt térben már túl nagy lett az ecetgőz koncentrációja, és túl kevés a levegő. Lelövöm a poént, utóbbi, ez pedig elrontja az egészet, ugyanez a helyzet a lukasztott kupakos petpalackokkal, dunsztosüvegekkel, egyéb komplikált, nehéz kiútra alapozó csapdákkal.
Nem kell fólia, nem kell cukor, nem kell semmi egyéb, csak az ecetes oldat mint csali, és valami felületaktív anyag, akár szappan, ami elrontja a folyadék felületi feszültségét. A kis nyavalyások időnként lecsapnak inni, ami alapesetben remekül működik, mert simán megülnek a felszínen. Viszont ha szappanos a lötty, idejük sincs meglepődni, máris a rettenetes fulladásos kínhalálba süllyednek a kis genyók.
Egyetlen nap alatt odaveszett szinte az egész állomány. Egy kicsit bánom is, mert elmulasztottam kontrollnak kitenni tiszta ecetet, cukros vizet, illetve másfajta mosogatószerrel, netán szappannal kísérletezni - ha valaki ezt olvassa, annak biztosan van párszáz oka, ezáltal esélye próbálgatni - ne kövessétek el azt a hibát, amit én! :)
Celtic 2017.09.17. 15:30:08
Nem hasznaltma fel, ott allt a muanyag zacskoban (bar lyukas). Egyre tobb muslincam lett. Erdekes modon, a pohar aljan maradt kavet (tejszines, de edesitoszeres) tenyleg szeretik.
Egy ido utan rohadt budos volt a krumpli, szetvalogattam es vegre rajottem: lehet, hogy par darab csak egyszeruen berepult messzirol, de total szetrohadt a krumpli fele es tele volt petekkel...Szoval ezert volt olyan sok.
Igazabol ha eltunik minden amit ehetnek, arrebb allnak, tavaly ugy figyeltem. Jobb otletem nincs. Az a legdurvabb, hogy a peksegben veszek dios kiflit, otszor ratekerem a muanyag zacsko szajat, megis, ha ket nap mulva kibontom, meg a suti belsejebol is jottek elo a dogok :(
Celtic 2017.09.17. 15:34:55
Koszi, ezt kiprobalom.
Hogyan teremtodnek ? Erre en is kivancsi lennek. Tippem szerint nagyon rovid eletciklusuk lehet es egyszerre nagyon sok petet raknak le. Vagyis berepul tiz darab, azok ket nap mulva mar sehol nincsenek, de leraktak ezer petet (amibol mondjuk szaz kikel) . vagy egy het, passz, utana kellen nezni, mi az eletciklusuk.
Celtic 2017.09.17. 15:36:51
Aha, ez lehet a magyarazat
Hol bujkálnak, amíg nincs gyümölcs a lakásban? Természetesen sehol: kis petéiket magával a gyümölccsel visszük haza. A muslica a romló, erjedő gyümölcsön képződő gombákkal, baktériumokkal táplálkozik, és mivel bámulatosan szapora – a nőstény naponta akár száz tojást is lerak –, néhány nap alatt képes benépesíteni a lakást. A megoldás: a friss gyümölcsöt tegyük be a hűtőbe, fogyasztás után a maradékot se hagyjuk elöl, a konyhapultot gyakran tisztítsuk fertőtlenítő hatású lemosóval, és sűrűn vigyük le a szemetet.
Celtic 2017.09.17. 15:46:24
index.hu/tudomany/2017/07/21/szex_gyumolcs_halal/
Fábió Kapáló 2018.09.01. 02:04:02
Amúgy nálunk a sima hűtőbe is ott vannak, valószínűleg nem zár rendesen az ajtaja, bár én nem látom, hol.
Nekem tengerimalacaim vannak, akik - szégyen-gyalázat - esznek. Növényeket. Gyümölcsöt, zöldséget. Innen aztán borzalom a nyár vége - ősz. Talán éheztetnem kéne őket.
Vagy berakni őket a "borhűtőbe". Mint egy átlag magyar polgár, ugye.