Vidéki lány vagyok, a görögdinnye nekem olyan, mint városi gyereknek a sajtburger. Legalábbis vidéken nőttem fel. Gyerekkoromban a dinnyéért nekem csak le kellett hajolnom, de volt, hogy egyszerűen csak lehuppantam a dinnyeföld közepére, nagymamám félbevágott nekünk egy hatalmas zöld (igazából szinte fekete) gömböcöt és máris lakmározhattunk (addig is csönd volt és csak a dinnyelé szürcsölése hallatszott). :) 
Még mindig érzem az ízét annak a lácacsékei görögdinnyének. Persze ezer éve nem érezhettem valójában, mert itt, a fővárosban ritkán jutunk finom dinnyéhez (piac ide vagy oda, nem az igazi). Lehet, hogy már nincs is olyan íz.
Vannak pántnélküli melltatók, de a hátsó pánt mindig ott virít, pedig egy kivágott ruhánál az ronda. (Oké, ízlés dolga. Szóval, ha neked tetszik, akkor lapozz egy másik cikkünkre! ;)) Oldjuk hát meg a problémát!
...a költözéshez kölcsönkért kombival is ugyanilyen lazán leparkoltam és felmentem. Nem kellett volna! :(
Facebookon futottam bele az egyik mókusbarátnőm oldalán, hogy kutyasétáltatást/-felvigyázást, stb. vállal, de ezt nem egy sima posztban közölte a nagy világgal, hanem azt láttam, hogy egy szolgáltatás (online pótgazdi közösség) weboldalára vezet a link, amire hivatkozik. Na, itt kezdett érdekes lenni a dolog! Az oldal abban segít, hogy összehozza a két tábort és valamennyire ellenőrzött és rendezett körülmények között koordinálja a dolgot, hogy mindenki biztonságban érezze magát. És ez tetszik nekem! 