A mókusok spórolnak.

spórolási tippek

Mit csomagoljak a gyereknek tízóraira?

2019. február 28.

A gyereknek tízórait készíteni komoly kihívás, mert gyakran rutinszerűvé válik az a néhány étel, amit a gyerkőc egy idő után szintén rutinszerűen elkezd hazahozni, mert unja. Az ötletek egyre fogynak, a gyerekek elkezdenek válogatni és ha kérdezzük őket, hogy minek örülnének csak annyit válaszolnak, hogy "nem tudom". Ismerős a helyzet?

mit_csomagoljak_tizoraira.jpg

Ebben a cikkben elsősorban a minél több ötlet felsorolása lesz a cél. Mindenki maga ismeri a kis mókusát, hogy mit szeret és mit nem, illetve a pénztárcáját és egészségtudatosságát is, szóval válogassatok kedvetekre a lenti listából, én csak rátok zúdítom a lehetséges tízórai ötleteket.

A pékáruk színes választéka

A legtöbben két szelet kenyér közé rakott valamiben gondolkodunk, ha tízórairól van szó, így kezdjük is mindjárt ezzel. A cím nem véletlen hiszen van élet a fehér kenyéren túl is, ezt érdemes szem előtt tartani, persze ez szokás és szoktatás kérdése. ;)

A kenyér, a zsemle és kifli gondolom mindenkinek megvan és szokta is csomagolni. Érdekes megfigyelés, hogy sok kis mókus akkor sem panaszkodik az egyhangúságra, ha a szendvics belseje tökéletesen megegyezik, de egyik nap zsemlébe, a másik nap kiflibe kapja. Lehet, hogy nálatok is beválna ez az apró csalás? Próbáld ki!

De lássuk mi minden jöhet még szóba:

  • teljes kiőrlésű, barna, félbarna kenyér
  • pirítós formában a fehér kenyér is izgalmasabb
  • szezámmagos, napraforgó magos, tökmagos, sok (vegyes) magvas pékáruk
  • császárzsemle (hatalmas kedvenc szokott lenni)
  • sajtos stangli
  • bagett (na persze nem egy egész rúd egyszerre)
  • hamburger zsemle
  • kocka alakú szendvicsalapok (nem jut eszembe a neve)
  • kalács
  • hot dog kifli
  • tortilla lapot is megtölthetsz
  • pita

egeszseges_tizorai_variaciok.jpg

 Mit kenjünk a kenyérre?

A szendvics következő lépcsőfoka, az a finomság, amivel megkenjük a pékárut. Bár a vaj vagy margarin rendkívül népszerű, mégis számos más alternatíva is kínálkozik.

  • méz
  • teavaj
  • vajkrém, szendvicskrém (Sokféle ízben kapható kísérletezzetek a kis mókusoddal karöltve, hogy melyiket eszi meg szívesen.)
  • sajtkrém
  • májkrém
  • mogyoróvaj
  • nutella
  • lekvár, dzsem
  • kacsazsír vagy libazsír

De készítheted házilag is. Ilyen lehet pl:

  • körözött
  • tojáskrém
  • avokádókrém
  • padlizsánkrém
  • humusz
  • salsa szósz
  • gombakrém

Tipp: Ha amiatt aggódnál, hogy ezek egy részét jobb hűteni, akkor figyelmedbe ajánlom a fagyasztható műanyag jégkockákat. Ezekből néhány darabot tegyél az uzsonnás dobozba és anélkül fogják hidegen tartani a szendvicset, hogy szétáztatnák azt kiolvadás közben.

tizorai_uzsonna_otletek.jpg

Az ezerarcú feltétek

A felvágottak elképesztő íz variációkban kaphatók kezdve a parizer, szalámi, sonka és virsli négyessel. Szóval inkább azt nézzük meg, hogy rajtuk kívül mi minden áll még a rendelkezésedre.

Húsfélék és halak:

  • fasírt
  • rántott hús
  • grillezett csirkemell
  • töpörtyű
  • sült sprotni
  • olajos (konzerv) hal
  • lazac szelet

Zöldségek, gyümölcsök:

  • saláta levél
  • rukkola
  • bébi spenót levelek
  • paradicsom (a fürtös bébi paradicsom sokkal vonzóbb a kicsik számára)
  • Tv paprika vagy kaliforniai paprika
  • hónapos retek
  • kígyóuborka
  • sárgarépa csíkok

mi_legyen_a_tizorai.jpg

Tipp: Persze egy-egy gyümölcs szeletet a szendvics mellé is kínálhatsz. Ha nem kell pucolni és mini falatkák formájában csomagolod be egy kisebb dobozkában, akkor jobban fog fogyni. Legyen az alma, mandarin, körte, barack, kiwi, banán, málna, eper vagy cseresznye stb. Ha friss nincs kéznél, akkor kompótként is jó megoldás, vagy vedd meg fagyasztott formában, vagy befőttként.

Egyéb feltétlehetőségek:

  • főtt tojás
  • kocka sajt, mozzarella golyócskák lényegében bármilyen sajt pl. lapka sajt, ementáli szelet, füstölt sajtcsíkok
  • külföldön gyakran tesznek a szendvicsbe chipsz vagy nachos szeleteket, mert istenien ropog tőle a szendvics, ha beleharapnak. Ha nem is állandó jelleggel, de néha napján csúsztass a rétegek közé belőle.

A szendvics helyett persze mást is választhatsz

Könnyű csomagolni, egyszerű elfogyasztani és változatos a szendvics, de vannak más lehetőségeid is. Néha napján szakadj ki a megszokott hétköznapokból és csomagolj valami különlegességet!

  • francia saláta vagy kaszinó tojás pirítóssal
  • saláta külön csomagolt öntettel és egy kis sós keksszel, sonkával
  • bundás kenyér amit kínálhatsz sajttal vagy ketchuppal vagy valamilyen felvágottal is
  • tej és müzli Jól záródó dobozokban és üvegekben gyerekjáték elcsomagolni, és a kis mókusok többsége bolondul érte. Ne felejts majd el kanalat is csomagolni a szélesszájú és visszazárható edénykéhez!
  • zabkása kakaóval, fahéjjal, vagy barna cukorral
  • amerikai palacsinta belesült málnával
  • félbehajtott pizza

65c8e141146cbb3fe27f368b6e1f227b.jpg

Péksütemény a rohanós reggelekre

Néha egy-egy péksütemény is simán belefér. Ezeket nem sorolom fel, mert jövő hétig se végeznék, de itt van néhány kiragadott példa: túrós bukta, lekváros táska, pizzás csiga, vaníliakrémes rúd, pogácsa, rétes stb.

Ha szoktál sütni a hétvégén hasonló finomságokat, akkor a vasárnapról megmaradt házi kakaós csigát is biztos szívesen elviszik tízóraira a kis mókusok hétfőn.

Kiegészítőnek meglepi finomság

A gyerekek szeretik a finom nasikat, így kényeztetheted időnként egy-egy finomsággal.

  • magok pl. dió, mogyoró, mazsola és egyéb diákcsemege összetevőket vegyesen vagy külön-külön.
  • müzli szelet
  • ropi vagy perec
  • krémtúró
  • túró rudi
  • mini gyümölcsjoghurt
  • zabkeksz

c61d52a23ea1c036a9fa7bfd3b124a3d.jpg

Sok gyerkőc válogatós, de ha anyától és apától is azt látják, hogy a fenti ételek igazi különleges finomságok, amit öröm enni, akkor ők is bátrabban fognak kóstolni elsőre szokatlan ízeket is.

Időről-időre kínáljatok olyan ételeket is, amit korábban nem szerettek, mert a kicsik ízlése percről- percre képes változni.

5489456c063d2fb960dcf150d12028db.jpg

Most, hogy a tízóraira elcsomagolható ételeket sorra vettük elárulok még egy titkot. A tízórais dobozba tegyél reggelente egy kis cetlire írt rövid mesét, aranyos viccet esetleg az újság hátából kivágott vicces képregénysort, mert ezek olvasgatása közben jobban csúszik a falat. Talán még az is elfogy, amire alapvetően nem fájna a foguk az iskolásoknak. ;)

A cikk megírását a Provident támogatta.

vásárlás gyerek konyha iskola étkezés tízórai

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sporolok.blog.hu/api/trackback/id/tr5914563904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2019.02.28. 15:45:47

A menő food-blogger akinek nincs gyereke:)
Ez egy fegyerkezési verseny ahol az ember minél egészségtudatosabb és innovatívabb annál nagyobb ellenállásba fog ütközni :)

Mr. Bear 2019.02.28. 16:46:10

Annyira bírom az ilyen klassz kajafotókat, ahol a felszeletelt narancs meg eper egyetlen csepp levet se ereszt, és nyugodtan bele lehet tenni egy uzsonnásdobozba, ami meg persze mindig pontosan vízszintesen fog közlekedni, anélkül, hogy masszává nem rázódnának benne az ételek. Az se látott még valódi gyereket valódi uzsonnásdobozzal, aki ezt mind elhiszi.

pushup 2019.03.01. 13:29:43

igen, valóban jól néznek ki... látszik, hogy egyik doboz sem lett még lezárva, táskáb rakva, (abban 40 percig BKV-n rázva, aztán az ajtóból a padba dobva, félóránként megrázva), végül 4-5 órával később kinyitva :D

Nickyyyyy 2019.03.30. 19:40:18

Teljes kiorlesu? Van olyan? Nem hiszem!