A mókusok spórolnak.

spórolási tippek

Te hogyan Instázol? Elmondom, mi a legidegesítőbb az Instán!

2017. december 22.

Tudtad, hogy az Instagram a világ legnépszerűbb képmegosztó platformja? A 2010-ben debütált applikáció története igazi sikersztori: indulását követően 2 hónappal már 1 millió felhasználóval büszkélkedhetett, idén szeptemberben pedig ez a szám elérte a 800 milliót. Elég durva, igaz? A platform azóta is folyamatosan növekszik, bővül és fejlődik, 2012 óta pedig már a Facebookhoz tartozik.

insta_korkep.jpg

Az Instagram, ahogy világszerte, úgy nálunk is nagyon népszerű. Ám a magyarok Insta-szokásairól csak keveset lehetett tudni, mígnem a Crane elkészítette 2015-ben az első Magyar Instagram Körképét. Ebből kiderült például az, hogy kiket követünk szívesen, mi az, amit idegesítőnek találunk, milyen appokat használunk még és milyen gyakran posztolunk képeket vagy videót. Aztán 2016-ban megvizsgálták azt is, hogy mi változott egy év alatt, és megdöbbentő, de egy év elteltével most ismét kíváncsiak lettek!

Ha te is Instázol, segíts, hogy minél pontosabb képet kapjunk a magyar instagrammerek szokásairól, és töltsd ki az idei kérdőívüket.

magyar_instagram_korkep.jpg

Addig is, míg elkészül február tájékán a Magyar Instagram Körkép 3.0 ingyenes ebookja, íme néhány érdekesség, amit az előző évek kutatásai nélkül nem tudhatnánk:

Melyik a legmegosztóbb Insta-trend?

Naná, hogy a szelfi! Bizonyára nemcsak az Instagram felhasználói vélekednek ambivalensen erről a tevékenységről. Mindenesetre azt már tudjuk, hogy a nők fele és a férfiak 30%-a készít szelfiket, másét viszont egyikük sem szereti nézegetni!

instagram_szokasok.jpg

Milyen gyakran posztolunk?

Egyre ritkábban! Ez derül ki ugyanis akkor, ha összehasonlítjuk a tavalyi számokat a 2015-ös adatokkal. Eszerint a magyar felhasználók 17% posztolt naponta 2 évvel ezelőtt, 2016-ban viszont csak 10%-s volt ez az arány!

Mennyire vagyunk szégyenlősek?

Eléggé. Egyre kevesebb a nyitott profilok száma, 2016-ban csupán a megkérdezettek 71%-a választotta a nyilvános Insta-jelenlétet, ami csökkenést jelent az előző évhez képest. Vajon folytatódik ez a tendencia?

Milyen social mediát szeretünk még?

Például a Facebookot, de nagyon. A kitöltők több mint 90%-a használja az Insta mellett. Érdekesség azonban, hogy a képmegosztót érdekesebbnek, sőt, személyesebbnek találják a Facebooknál.

Mi a legidegesítőbb az Instán?

Például a túlzott posztolás. A felmérésből kiderült, hogy a magyarok nagyjából 70%-a vonta már vissza más követését túlzott posztolás vagy idegesítő tartalom miatt.

Ha érdekel, hogyan Instázik a magyar, feltétlenül töltsd ki a Magyar Instagram Körkép 3.0 kérdőívét, így az elsők között kapsz majd értesítést az eredmények közzétételéről és ingyenesen juthatsz hozzá az azokból készült szuper ebookhoz. Addig is, böngészd át a tavalyi és a tavaly előtt eredményeket is!

Az ügynökségről:

Az adatvezérelt marketingre és adatvizualizációra fókuszáló, magyar tulajdonú CRANE az ügyfelei számára készített marketing és kommunikációs aktivitásait az üzleti elvárások alapján tervezi, és sikerességüket az elért üzleti eredmények figyelembevételével értékeli. A CRANE érti a számok és beszéli a vásárlók nyelvét, így tudja jól célzott, meggyőző és mérhető kommunikációs megoldásokkal segíteni partnerei munkáját.

www.crane.hu

érdekesség kérdőív instragram

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sporolok.blog.hu/api/trackback/id/tr3913518027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.