A mókusok spórolnak.

spórolási tippek

Az indukciós főzőlap előnyei és hátrányai - hogy mindennel tisztában légy!

2017. július 15.

Egy ideje ki akarom cserélni a tűzhelyemet, mert a sütő ezer éves, a kerámialapom pedig csupa karc és különben is öregebb, mint a keresztlányom (11). Így elkezdtem nézelődni, majd rájöttem, hogy semmit nem tudok az indukciós főzőlapokról, azon kívül, hogy divatba jöttek és menőn néznek ki. Így hát, utánajártam. Mondom, mit tudtam meg, hogy te is ennek megfelelően dönthess!

indukcios_fozolap.jpg

Az elektromos főzőlapok családjának három tagja van: a hagyományos, az üvegkerámia és a legmodernebb: az indukciós főzőlap. Persze, hogy nekem is az kell! Vagy mégsem?

Az indukciós főzőlap születése

A 19. századi fizikus, James Clark Maxwel fedezte fel, hogyha fém kerül egy mágneses mezőbe, akkor hő keletkezik. Az ő ötletének nyomán, fedezték fel, hogy ezt a technológiát a főzéshez is fel lehet használni. Az indukciós főzőlap főzőfelülete alatt indukciós réztekercsek kerültek elhelyezésre, és ha ezek áram alá kerülnek, akkor úgynevezett oszcilláció, azaz gyors rezgés jön létre, ami mágneses mezőt képez. Megjelenésre az indukciós főzőlap olyan, mint az üvegkerámiás változat, de itt nem a fűtőszalagok segítenek az étel elkészítésében.

Előnyök

Hatásfok

Az egyik legnagyobb előnye az indukciós főzőlapoknak a hatásfokuk. Az indukciós főzőlapok elérhetik a 80%-os hatásfokot is, ami sokkal jobb a kerámiás társaiknál, a gáz főzőlapok kb. 30%-os értékével pedig össze sem lehet hasonlítani őket. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy sokkal hamarabb forr fel a víz indukciós főzőlapon, mint gázon melegítve, tehát ez a főzési mód gyorsabb, mint amit eddig megszoktál.

Nagyon kicsi hőveszteséggel jár az eljárás, amit ennél a főzőlapnál fejlesztettek ki, és ez jelentős energiamegtakarítást von maga után. Ez azonban csak akkor teljesül, ha  megfelelő vastagságú edényeket használsz a főzőlapon. A legalább 3-5 milliméter vastag falú edényekkel tudsz optimális energiafogyasztást elérni.

indukcios_fozolap_hatasfok.gif

Biztonság

A gáztűzhelyekkel ellentétben, nincs nyílt láng, ennek köszönhetően csökken az esetleges égési sérülések veszélye. Ha be van kapcsolva a főzőlap, a kerámiafelület akkor is hideg marad. Hő csak akkor keletkezik, ha aktív a rendszer, tehát amikor edényt helyezünk rá. Az edény eltávolítása után a felület gyorsan lehűl, ezért a kismókusokat nagyobb biztonságban tudhatod a konyhában. Amíg a maradékhő-kijelzők világítanak, nem szabad megérinteni a főzőfelületet, de kiválóan alkalmas az ételek melegen tartására, vagy kiolvasztására. Az egyszerűbb modelleken 3 lépcsős, a komolyabbakon akár 7 lépcsős kijelzővel is találkozhatunk. A gáztűzhelyekkel ellentétben, itt a gyerekzár elérhető funkció.

Nem tud annyira felforrósodni, mint a társai

A felület nem tud annyira felmelegedni, mint a kerámialap vagy a gázrózsák esetében. Ez a tény a véletlen kifröccsenő étel ráégését is megakadályozza, ennek köszönhetően jóval egyszerűbb a főzőlap takarítása. Én panelben lakom, úgyhogy a nyári melegben itt külön áldás lenne, hogy hűvösebb környezetben főzőcskézhetek és nem melegítem tovább - akaratom ellenére - a lakást.

indukcios_fozolap_biztonsag.jpg

A főzőzónák alkalmazkodása

A főzőzónák igazodnak az edények méretéhez és formájához is, ezért egyenletesen melegítik fel az ételeket. Ezt úgy kell elképzelned, hogy a gázzal ellentétben, a legnagyobb zónára is nyugodtan ráteheted a legkisebb edényedet is. Létezik összekapcsolható főzőzónás főzőlap is, ami lehetővé teszi, hogy az átlagosnál nagyobb edényeket is ráhelyezzünk.

Leggyorsabb reakció

A többi főzőlappal ellentétben, az indukciós főzőlapnak a leggyorsabb a reakciója a kért parancsokra. Mivel itt nincs hétköznapi melegedés és lehűlés, így a hőtehetetlensége szinte nulla. Ez azt jelenti, hogy egy másodperc alatt szabályozható a főzőzóna teljesítménye, így azonnal beállítható a megfelelő főzési fokozat.

Extra funkciók

Típustól és márkától függően számos extra funkciót találhatunk a termékekben. Ezek közül néhányat emelnék csak ki:

  • Stop+Go: Egy gombnyomással szünetelteti a főzést, majd azonos beállításokkal folytatja azt. Nagyon hasznos, ha kényes ételt főzöl, és pl. csengetnek, vagy hirtelen a gyerekekre kell figyelned.
  • Slide control: Ez azt jelenti, hogy csúszkás az érintővezérlés, nem pedig mínusz és plusz jelek nyomkodásával kell vezérelni a hőmérsékletet. Legtöbbször a főzőzónák külön is szabályozhatóak.
  • Hangjelzés: Nemcsak az előre beállított főzési idő lejártakor jelez a főzőlap, hanem akkor is, ha hosszabb ideig érintést érzékel a kezelőfelületen pl. rajtahagyott ujjat vagy kifutott tejet. A rossz hír viszont, hogy takarításkor is bejelezhet néhány készülék, ami nem vicces.
  • Léteznek olyan szagelszívók, amik automatikusan reagálnak az indukciós tűzhelyek beállításaira.

Én ugyan még nem döntöttem, de meggyőzhető vagyok, viszont nagyon kíváncsi vagyok a véleményedre, ha te már nagy indukciós főzőlap használó vagy! Írj kommentet vagy keress facebookon (akár privátban)! És persze egy lájknak is örülnék! 

Hátrányok

Ár

A piszkos anyagiak… Ha indukciós főzőlapot szeretnél a konyhádban látni, akkor készülj fel, hogy mélyen a zsebedbe kell nyúlnod. Egy négy főzőzónás, beépíthető gázfőzőlap újonnan cirka 30 000 Ft-ba kerül, míg ugyanilyen paraméterű indukciós testvére kb. 70 000 Ft-nál kezdődik. A kérdés, hogy megéri-e?

Drága energiaforrás

A földgáz a legolcsóbb, így ha átalányt fizetsz, fontold meg, hogy szeretnél-e erről az anyagi előnyről lemondani. Az indukciós főzőlap árammal működik, ami normál esetben drágább a földgáznál, de ha te abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy napelemek, vagy hasonló energiabarát technológia a segítségedre van, akkor ez a pont nem érint téged. Persze nekem eddig is elektromos tűzhelyem volt és ha akarnék sem lehetne más, mert képzeld, egész Gazdagréten nincs gáz. De nem gáz, legalább nem is robbanhatunk fel egy kávéfőzéstől.

Csak speciális edényekkel használható

A cím egy kissé félrevezető, mert a nagymama kedvenc edényei is jók lehetnek. épp annyira, mint a méregdrága darabok, ha megfelelnek bizonyos feltételeknek. Az edények alja nagyon sima kell, hogy legyen. Az ember azt gondolná, hogy szinte mindegyik edénynek olyan, pedig ez tévedés. Indukciós tűzhelyen nem használható pl. a wok, a bogrács, a hullámos aljú grillező serpenyő, és a tarkedlisütő sem. Jó hír viszont, hogy létezik kimondottan indukciós tűzhelyre kapható wok is. Persze, hogy létezik!

Ezenkívül még van egy nagyon fontos kritérium: csak vastag falú, mágnesezhető edények használhatók. Jó tudni, hogy a legtöbb acél és öntöttvas főzőedény tökéletesen megfelel a kívánalmaknak. Sajnos pl. az alumínium, a réz, a cserép, a kerámia és az üvegedények nem.

Egy nagyon egyszerű és gyors teszttel kideríthető, hogy a már otthon lévő szettedet tudod-e majd használni vagy nem. Kapd le a hűtőről az egyik mágnest és tedd az edények közelébe. Amelyikre rátapad, sikeresen vette az akadályt és átment a teszten.

No de, persze, hogy már erre is van megoldás! Ha nem szeretnél lemondani a jól bevált fazekaidról, akkor az adaptert, vagy más néven adapterlemezt neked találták ki. Ez egy fémkorong, amit a főzőlap és a meglévő edényeid közé kell tenni főzés közben. Egyesével és szettben, különböző méretben, és igény szerint fix vagy levehető nyéllel is kapható.

edenyek_indukcios_fozolaphoz.jpg

Zajosabb, mint a gáz

Az indukciós tűzhellyel kapcsolatban ritkán, de felmerülő probléma, hogy zajos. Ezt a beépített kisméretű ventillátorok működése okozhatja, de a fogyasztók többsége szerint alig észrevehető hangról van szó.

Pacemakerben okozott zavarok

Az orvosi szívritmus-szabályozó működését, nagyon közelről befolyásolhatja az indukciós tűzhely, így az ilyen készülékkel élők számára nem javasolt ez a fajta főzőlap.

Újra kell tanulni a főzést

Ha te is azok közé tartozol, akik hosszú évek alatt hozzászoktak a gázon, vagy kerámiatűzhelyen történő főzéshez, akkor van egy rossz hírem (neked és magamnak is): újra kell tanulnunk a főzést. Ennél a típusnál a megszokott idő és a fokozatbeállítás is más, ki kell hát tapasztalni az új lehetőségeket. De legalább izgi!

Az egészségre gyakorolt hatása

A SCENIHR (az Európai Bizottság újonnan felmerülő és újabban azonosított egészségi kockázatok tudományos bizottsága) foglalkozik a mindennapi technológiák élettani hatásaival. Az elektromágneses tér (angolosan rövidítve: EMF) az elektromos töltések által létrehozott jelenség. Az EMF nemcsak a természetben fordul elő, hanem az elektronikai eszközök is generálják. Számos tudományos kísérlet és kutatás vizsgálta ennek a jelenségnek az egészségre gyakorolt hatását, különösen a rákos daganatok különböző fajtáira, és az Alzheimer kór megnövekedett kockázatára vonatkozóan. A legújabb eredmények nem erősítették meg ezt a kapcsolatot, nincs bizonyítható káros hatás.

Ezzel szemben Dr. Masaru Emoto a 2014-ben elhunyt világhírű, japán tudós több könyvében (A víz üzenete, A víz rejtett bölcsessége) is arra a következtetésre jutott, hogy az indukciós főzőlap is megbomlasztja a vízmolekulák természetes struktúráját, ami nem egészséges, ennek következtében betegségek okozója lehet az ilyen jellegű ételek fogyasztása. De hát, ma már mi nem?

Ha még nem tudod eldönteni...

Már kaphatók a vegyes főzőlapok, melyeknek az egyik fele a kerámiás megoldással, a másik az indukciós főzőlap módszerével működik, így ha nem szeretnél egyből fejest ugrani az ismeretlenbe, ilyen modellt is vásárolhatsz.

Árulnak egyedényes indukciós tűzhelyeket is. A piacon megjelentek hordozható indukciós főzőlapok is, amiket könnyű mozgatni és szállítani, és a konnektorba való bedugás után már lehet is főzni rajtuk. Lehet, hogy egy ilyet kellene először kipróbálni!

indukcios_rezso_fozolap_kicsi.JPG

Megállapíthatjuk, hogy rohanó világunkban gyors léptekkel fejlődnek berendezési tárgyaink. Akárcsak a telefonunk, a TV-nk, már a karóránk is okossá vált, így a főzőlapokat sem kerülhette el a modernizálás. Az indukciós főzőlap egy újabb evolúciós lépcsőfok a főzés világában. Hú, de szép mondat lett! :)

A cikk megírását a Provident támogatta.

vélemény konyha praktikus főzés indukciós főzőlap előnyök-hátrányok

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://sporolok.blog.hu/api/trackback/id/tr9612665721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Burgermeister 2017.07.15. 13:28:54

Maradok a gáznál inkább, nem győzött meg.

she_wolf 2017.07.16. 13:55:43

Nekem indukciósom van, nagyon szeretem.
Nagyjából én is vagy 2 éve vettem, és igen kényelmes használni. Beletanulni nem egy ördöngősség, de minden újdonságra áldozni kell egy kis időt.
Gáz már nálunk is csak a téli fűtéskor fogy (padlófűtés), illetve a gázt meg is akarjuk tartani, mint alternatív energiát, ha valami komolyabb akadozás lenne az áramellátásban.
Az indukcióson használható edényekkel sincs különösebb gond, csak meg kell nézni a cucchoz tartozó leírás kreszét.
Korábban villanytűzhelyet használtam, és igencsak meg kellett magam erőszakolni, hogy mondjuk palacsintát, vagy valami hosszabb főzésidejű kaját csináljak kánikulakor. Most már nem bújhatok ki alóla:)

mást 2017.07.16. 17:31:40

Vannak a divatok, és van a praktikum - ami a technikai fejlődéssel még egy csavart kap - ez a vezérvonal. Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mely a legkedvezőbb számára - ami eltérhet minden javaslattól !

A cikk IS jó megközelítést ad mindenkinek a döntéshez.... ( legjobb az nincs, csak a legkedvezőbb, mely egyén függő ! )

szocske_ 2017.07.16. 18:31:33

a napkollektor miért segít? mert az előmelegített víz hamarabb felforr?
(észosztás előtt illene kicsit tájékozódni, legalább guglizni, hogy ekkora sületlenségeket ne írjon le a cikkíró)

mokuspanna 2017.07.20. 20:55:10

@szocske_: Igazából az is jól hangzik, ahogy levezetted :D de természetesen napelemet akartunk írni. Javítom! Köszönjük a kritikát!

poppeszku 2017.07.28. 21:31:32

Az edények alja nagyon sima kell, hogy legyen-ez nem igaz,lehet enyhén domború,homorú,a vaslábosok deformálódnak úgyis a hőtől.Amúgy már kb másfél centi magasságra az üveglaptól érzékeli az edényt és indul.

Emrik 2017.07.29. 05:45:33

Jó a cikk, de egy spórolós blogon illett volna kiszámolni hogy melyikel mennyiért lehet főzni. Illetve hogyha a drágább készülékkel olcsóbb a főzés, akkor mennyi idő alatt térül meg az ára.

nonamemem 2017.07.29. 12:30:27

A cikk nélkülözi a hosszabb tapasztalatot. Elhamarkodott írás. Sok éve főzünk indukciós lapon és össze se lehet hasonlítani a gázzal!

mokuspanna 2017.07.29. 13:33:02

@nonamemem: Abszolút nélkülözi, hiszen most próbálom összeszedni az infókat róla. Ezért negyon kíváncsi vagyok a te véleményedre is és örülnék bármilyen kiegészítésnek, amit te már tapasztalatból oszthatsz meg velünk! Köszönjük!

nonamemem 2017.07.29. 16:11:49

@mokuspanna:
Csak előnyöket tudok felsorolni:
Nagyon könnyű megszokni, gyors, pillanatok alatt melegíti az ételt, nem izzik a kerámia lap, nem tudod megégetni magad, nem ég rá semmi, azonal reagál a kapcsolásra, takarékos üzemeltetés, nem szüséges előmelegíteni a lapot, nem lesz a lábos forró. A maradékhő fogalma elenyésző, nincs akkora hőveszteség, mint a gáznál, vagy a vaslapos, de még a kerámia lapnál is.
Ha megfelelő - mágnesezhető - edénnyel használjuk remekül be lehet állítani a hőfokot. Az egylapos indukciós lapok 20C-ént ugranak, ez nem túl jó, a rendes lapok finomabb skálával rendelkeznek, legjobb ha min. 9-ig megy a skála és vannak fél számok is. Az enyémen 3 után vannak a fél számok, így jól be lehet állítani a kívánt hőfokot pl, egy leves főzésnél.
Az adapter nem jó megoldás, az adapter tűzforró lesz, megéget, ott is érvényesül az indukciós elv és felforrósítja az adaptert, mintha egy főzőlap lenne!
Nem gondolom, hogy enné az áramot, ha helyesen használjuk. Ha nem kell ki kell kapcsolni, fődőt teszünk amire csak lehet, megfelelő edénnyel, szóval van néhány kritérium, de megéri.
Aluminium lábossal nem jó, de ételt nem is szabad aluminium edényben főzni ...

shownyi 2017.07.29. 18:32:18

@szocske_:
Lehet, hogy egy forralót, gőzturbinát és egy generátort is rákapcsol. Úgy már jó lehet a napkollektor is :D :P