A mókusok spórolnak.

spórolási tippek

5 tuti tipp, amitől a "jól rajzoló" gyerekedből Picasso lehet! [szakértői cikksorozat]

2017. március 06.

Gyermeked szeret rajzolni, festeni és szeretne még jobban, még szebben? Ha a 4 évesednél gyakran látod, hogy nem csak kötelezően, egyfélén ábrázol egy-egy dolgot, vagy a 6. osztályos szemed fényében több van, mint a heti egy rajzórai pad alatti cse(ve)telés, akkor ideje otthon -partizánakcióban- egy kis életet lehelni az alkotósdiba!

igy_rajzoljon_szebben_a_gyerek.jpg

Nem kell azonnal rajziskolába menni ahhoz, hogy jelentős javulás legyen elérhető! Mutatom, mit kell tenned!

Mindig is meg akartam tanulni rajzolni, de még soha nem tettem drasztikusabb lépéseket az ügy érdekében. Aztán az élet úgy hozta, hogy a keresztlányom (10) lazán lepipált és már most csudi ügyes, én meg csak lesek, miket rajzol. Nem kis segítségére van az a sok tudás, amit a Manzárt rajziskola nyújt neki. Ők segítenek most neked és gyermekednek, hogy a legtöbbet hozzák ki magukból és alkotásaikból! Imádni fogjátok! 

Az ötleteket a rajziskola alapítója, Somos Ildikó, reklámgrafikus gyűjtötte össze nekünk egy csokorba, hogy nekünk már csak megvalósítanunk kelljen őket. 

A fotókon is látni fogod, mekkora a különbség, ha megfogadod a tanácsokat, szóval mindenképp görgess le, ámulj és mutasd meg kismókusodnak is! ;)

Ezért utálja meg a gyerek a rajzolást, festést 

"Utálok festeni!" - Erre a végkövetkeztetésre jut a legtöbb gyerek, nagyjából mire elkezdi a suli 3. osztályát. Hogyan lehetséges ez, amikor 3 éves korban, szinte a mászás és az evés igényével egyszerre fellépő elemi szükséglet a maszatolás? Kézzel, lábbal, festékkel, sárral... tök mindegy!

Aztán az óvodákban, majd később az általános iskolákban is, valamifajta rejtélyes okokból kifolyólag hosszú évtizedek óta ugyanazokkal a rajztechnikákkal és eszközökkel foglalkoznak a gyerekekkel. Egységesen. Szép citromsárgával felrajzoltatják a napocskát a jobb sarokba, mert az "oda való". A rutinszerűen előrántott és mindenkire egységesen érvényesített feladattípusok és azok sematizáló kivitelezése a legjobb szándék mellett is sajnos romboló. Paradoxon: kioltja mindazt, amiért létrejött. Mármint a művészeti foglalkozás. Meg a rajzóra. Megöli a kreativitást, egységes masszává gyúrja az egyéniséget.

Szeretnél gyerekednek minél több használható, kipróbált, gyakorlati tippekkel segíteni? Kövess és jobbnál jobbakat hozok neked, ígérem! ;)

Így lehet megszerettetni a gyerekkel a rajzolást, festést

Cikksorozatunk első részében megmutatjuk, hogy az általános óvodai és iskolai rajzkellékek preferált eszköztárán hogyan turbózhatunk úgy, hogy az alkotás során az jelentősen több élvezetet adjon. Akármilyen hihetetlen, nem kell mást tenni hozzá, mint a papírüzletben mindig csak egy sorral arrébb nyúlni!

1. Zsírkréta helyett por alapú kréta

A zsírkrétát, (ááááááá, ezt soha nem értettem) a gyerekek ősellenségét, sürgősen cseréld le por alapú pasztell krétára. Ugyan el kell viselned, hogy a gyerek ingujja a szivárvány összes színében fog pompázni (kijön sima mosással), de ugyanezt a hatást a papíron is visszakapjátok, és hát lássuk be, mégiscsak ez lenne a cél. Sokkal élethűbbek lesznek a kicsi rajzai, mert őt bizony radírozni (kenni) is lehet, zsíros, ragacsos társával ellentétben.

zsirkreta_helyett_por_alapu.jpg

2. HB és 2B helyett 6B ceruza

Hihetetlen, mire képes egy egyszerű ceruzacsere. Próbáljátok ki a 6B-s ceruzát, mert igazi feketét, erős, ütős rajzot csak így tudsz produkálni, a rajzod eredményét legalább látod a papíron. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a vacak minőségű papír nem lyukad ki, hisz nem kell ezerrel rányomnod, hogy végre fogjon.

3. Radír helyett "monopol radír" (gyumaradír)

Ma már szinte minden ÁPISZban hozzáférhető, bár az eladó lehet, hogy gyurmaradír néven szólítja. Eredeti, még szűz állapotában általában világoskék, ami a használat során elkoszosodik. Ennek ellenére szuper hatékony marad sokáig, szóval ne aggódj! 

A monopol radír gyúrható, formálható, a sima radírral szemben művészi eszközként funkcionál. A gyerekek imádják csak úgy gyúrni, stresszoldónak is kiváló.

gyurmaradir.jpg

4. Félfamentes helyett DIPA és nagy rajzlap

A kreativitásnak hely kell! A félfamentes A/4-es rajzlap megint csak múltrendszeri rajzkedvgyilkos becsípődés. Pedig az ilyen papíron egy idő után a surlódás miatt betompulnak a színek és a papír is elmorzsolódik. Ellenben a szép fehér (DIPA) rajzlapon életre kel a rajz és erről a papírról nem pereg le a grafit sem. A méret a lényeg mondás itt is igaz, hiszen az A/3-as (sőt, még nagyobb) méretű papír használatával szó szerint határtalan szabadsággal és eleve frissebb szellemiséggel indítjuk csemeténk alkotói perceit.

5. Cseréld le a vízfestéket!

Ismersz! Ha azt mondom, senki nem fizetett ezért a reklámért, az úgy is van. Most sem. Mégis előtérbe helyezek egy adott márkát, mert ő olyat tud, amit a nála drágábbak sem. Az Anilinki vízfesték árában nem haladja meg a sulikban megkövetelt versenytársait, viszont elképesztően erős pigmenttartalma miatt, csodálatos, erős színű festmények születnek. A vízfestékkel a festés sokkal varázslatosabb, a tompábban fogó vízfestékkel szemben. A képeken jól látszik a különbség, de használata is sokkal egyszerűbb, így gyermeked is azonnal bele fog szeretni, ezt garantálom! ;) 

jobb_minosegu_vizfestek.jpg

Fogadd meg ezeket a szakértői tanácsokat, cseréld le az eszközöket és mindenképp figyeld, hogyan változik gyermeked rajzolói kedve, illetve mennyivel jobban meg lesz ő is elégedve a saját munkáival! Mókusörömkönnyek szöknének szemünkbe, ha elküldenéd kismókusod előtte-utána fotóit!

[cukiság] Ugyan ezt a pár mondatot csak nekem küldte Ildi, mail-ben, de muszáj látnod!

A csatolt munkák egyébként egy 9 és egy 12 éves gyermektől származnak.
Kifejezetten úgy készítették, hogy mindkét esetben a képességeik legjavát tették bele, csak más eszközökkel dolgoztak. Cukik voltak, élvezték és közben hangoztatták, hogy hát mennyivel jobb az ajánlott eszközökkel. Ezt kellet volna látniuk az olvasóknak! :)

Ha tetszettek az ötletek, mindenképp lájkold a Manzart facebook-oldalát is (kattints)! Ha pedig kíváncsi vagy a technikák részletesebb használati útmutatójára is, kérj értesítést a következő cikkről, hogy gyerkőcöd még jobb legyen abban, amit szeret! 

Gyere facebookra és legyél a mókuscsapat tagja te is! Szívesen fogadjuk ötleteidet és kérdéseidet is, ha pedig még nem érdemeljük meg a lájkot, olvass el több cikket is tőlünk! ;)

gyerek rajz művészet fejlődés kreativitás helyettesítés rajzsuli

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sporolok.blog.hu/api/trackback/id/tr5612309947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.03.06. 19:02:56

Jó tudni, hogy egy 9-12 éves gyerek szebben rajzol, fest, mint én :)
Azt tudod, hogy a képen látható gyurmaradír dobozának képen nem látható részén mire szolgál az a közelítőleg postairón átmérőjű lyuk?

2017.03.07. 05:58:01

@Meister: ez vicc akart lenni? Vagy nem értem. Youtube-on nem találtam segítséget a vásárlás után. Mert ez volt az első ötletem nekem is.

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2017.03.07. 09:42:02

Nem vicc. Amikor beleragad a fekete részbe, akkor ott megtolod, és kiveszed. Bár nekem utoljára 10 évesen volt ilyenem, akkor még nem volt youtube.

Rajzok a diliházból (törölt) · http://rajzokadilihazbol.blog.hu 2017.03.07. 09:47:09

@Meister: magyarán gyárthatok vele egy kb. 1mm-es vastagságú, kör alakú darabot? Vagy továbbra sem értem. Ha egyben van, lassabban szárad ki és könnyebben formázható szerintem, ezért értetlenkedek.

Rajzok a diliházból (törölt) · http://rajzokadilihazbol.blog.hu 2017.03.07. 09:49:05

@Meister: esetleg nem 1mm-est, hanem egy kisebb rudat, de úgy sem tűnik használhatóbbnak.

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2017.03.07. 09:55:07

@Rajzok a diliházból: nem. Megveszed , kiveszed, leveszed a gyári fóliát, visszateszed, elteszed egy hónapra nyáron, 40 fokban. Használnád. Benne van a műanyagban. Bele van ragadva. Nem jön ki. Megnyomod alul, a lukon át, és ki tudod venni a tartóból a radírt.

Rajzok a diliházból (törölt) · http://rajzokadilihazbol.blog.hu 2017.03.07. 10:16:37

@Meister: :D
Erről ennyit.
Komolyan azt hittem, valami olyan funkciója van, ami a formázásához kell.
A papírját eszembe se jutott eldobni, pont azért, hogy ne ragadjon a dobozba.
No meg azért sem, mert így talán lassabban szárad ki.
süti beállítások módosítása