A mókusok spórolnak.

spórolási tippek

Így szerezz az államtól akár 280 ezer forintot évente!

2015. május 19.

megtakaritas.jpg

Egy korábbi cikkem olvasása után ragadt billentyűzetet János. Hősünk mókuscélja, hogy segítsen a megtakarításunkat olyan hatékonyan megtakarítani, hogy még az állam is megajándékozzon érte minden évben egy 15 éves autó árával. Csak úgy! Köszönjük.

Egyszer pedig mind nyugdíjasok leszünk és jó lenne nem zsíros kenyéren élve évtizedeket vegetálni, így erre már most kell gondolnunk. János pedig pont a lehetőségeinket foglalta össze és még egy aranyos hasonlatot is használ! :) 

Te is írnál mókusnak? Nosza! Előtte viszont nyomj egy lájkot! :) 

Elsőre ugyan száraznak tűnhet, de sokkal nagyobb hasznot hoz, mint a pohár víz ára, amit meg kell utána innod esetleg! :P Ennyit pedig megér! Úgyhogy mindenképp haladj tovább! Jöjjenek az ő szavai:

A megtakarítás nagy ellensége az elköteleződési probléma

Mókuspeti írt korábban a 60-40 szabályról, ami egy lehetséges módszer a bevétel felosztására.
*Sőt! Le is rajzoltam. ~Mókus

Ha azt, vagy egy ahhoz hasonló megtakarítási szabályt betartasz, már van is megtakarításod! Erről tudod, hogy miért gyűjtöd, és az első elköteleződési lépést megtetted, lemondtál róla a jelenben.

Viszont ahogy a polc tetején lévő csoki sincs jól elrejtve a diéta alatt, úgy a megtakarított pénzed sem mindegy milyen formában tárolod, hogy megvédd önmagadtól. Ahogy elgyengülve befalhatod a csokit, ugyanez megtörténhet a megtakarításoddal is, ha nem figyelsz oda, hamarabb elköltöd, mint kellene.
*Ugyanis a megtakarításod legnagyobb ellensége TE vagy! ~Mókus

Ha nyugdíjmegtakarításról van szó, akkor erre a problémára három megoldás is van, amik igénybevételét az állam szja kedvezménnyel ösztönzi:

  • Önkéntes Nyugdíjpénztár (ÖNYP)
  • Nyugdíjbiztosítás (NYB)
  • Nyugdíjelőtakarékossági számla (NYESZ)

Mindegyik szolgáltatásnál a befizetett éves összeg 20%-ával növelhető a megtakarításod az szja terhére (abból utalja vissza a NAV), de maximum rendre 150, 130, 100 ezer forinttal.

Plusz egy csavarként az első esetben az egészségpénztári befizetések után járó összeggel együtt értendő a maximum, a NYESZ esetén, ha 2020 előtt éred el a nyugdíjkorhatárt, akkor 130 a maximum, illetve a teljes visszaigényelhető összeg maximum 280 ezer.

Önkéntes Nyugdíjpénztár

Az ÖNYP-nál a befizetésed egy részét működési és likviditási tartalékba teszik (pénztáranként változó, de körülbelül 4-6%), a maradékot pedig az egyéni számládon írják jóvá és egy általad választott kockázati szintnek megfelelő portfólióban kezelik.
*Azaz Te döntöd el, hogy mekkora kockázattal forgassák a pénzedet! ~Mókus

Az elköteleződést segíti, hogy az első 10 évben, ha hozzá akarsz férni a pénzedhez mégis, akkor az igénybe vett állami adókedvezményt +20%-ot vissza kell fizetned, illetve a kivett tőke után is adóznod kell egyéb jövedelemként. A 10. évet követően a hozamokat már szabadon kiveheted, viszont a 20. évig a tőke továbbra is adóköteles marad és sávosan csökkenő mértékben, majd a 20. év után már a tőkéhez és a hozamokhoz is szabadon hozzáférsz.
*Szörnyűnek hangzik, de pont ez segít, hogy végül ne egy iPhone legyen a nyugdíj-megtakarításodból ~Mókus

nyugdijasok.jpgA nyugodt nyugdíjas élet nem lehetetlen Neked sem!

Nyugdíjbiztosítás

Az NYB esetében egy biztosítóval kötsz szerződést, mint a neve is mutatja, és a befizetéseidből különböző befektetési opciók közül választhatsz. Az ÖNYP-vel ellentétben, itt általában nagyobb a mozgástered a portfólió összeállításakor, de ugyanaz a szakmai támogatás itt is megjelenik a biztosító részéről.
Ha a 10. év előtt akarsz a pénzedhez jutni, akkor az ÖNYP-hez hasonlóan az adókedvezményt + 20%-ot vissza kell fizetni, illetve a hozam után kamatadó + EHO fizetendő. A 10. év után azonban már szabadon kivehető a tőke és a hozam is.

Nyugdíj előtakarékossági számla

A NYESZ egy kereskedelmi banknál megnyitott értékpapírszámla. Itt teljesen szabad kezet kapsz, hogy a befizetett összegből milyen értékpapírt vásárolsz és sokkal kevesebb a szakmai segítség is a bank részéről. Kifejezetten azoknak ajánlott, akik értenek a befektetésekhez és képesek maguk kezelni azt.
Hasonlóan a korábbihoz, ha a 10. év előtt szeretnél a bent lévő pénzhez jutni, akkor az állam által adott kedvezményt + 20%-ot vissza kell fizetned, kivéve, ha már nyugdíjas vagy, ekkor csupán a hozamok után kell adózni (kamatadó + EHO).

Összefoglalva

ÖNYB NYB NYESZ
maximum adókedvezmény 150* 130 100
lejárat 20 év** 10 év 10 év

 

* Egészségpénztári befizetés után járó kedvezménnyel közösen
** 10. - 20. év között a hozam már hozzáférhető szabadon

 

Történjék bármi, a megtakarítók jutalma mindig a nyugodt élet. Ha unod már a napról-napra életet, akkor kifogások helyett a megtakarításodat bővítsd! :) Nyiss még a héten a három közül egy megtakarítási számlát és zsebeld be az állami támogatást is!

spórolás gondolatébresztő megtakarítás NYESZ ÖNYB NYB olvasoi cikk

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sporolok.blog.hu/api/trackback/id/tr677470668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása